Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 16. hétfő - 112. szám - Bősz Anett (DK) - az emberi erőforrások miniszterének - „ MIÉRT BÍZNÁNK ABBAN, HOGY A KORMÁNY MEGBIRKÓZIK A KORONAVÍRUS - FERTŐZÉSSEL?” címmel - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):
734 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az ön előtt felszólalók jó része igyekezett konstruktívan viszonyulni ehhez a helyzethez, önnek ez részben sikerült, részben nem a mai napon. Az előző hetekben és hónapokban, tisztelt képviselő asszony, azért önök voltak azok, akik a leghangosabban azt mondták, hogy az óvodák milyen jó helyen vannak az önkormányzatoknál, ezzel a kormányzat is egyetértett, és mindenféle kitalált tervek ellen tiltakoztak az óvodák fenntartóváltása miatt; most pedig ön azt a szóhasználatot használta, hogy a kormány ráterheli az önkormányzatokra az óvodákkal kapcsolatos ilyenkor esetleges többletdöntéseket vagy többletfeladatokat. Tisztelt Képviselő Asszony! Eddig ön azt mondta, hogy ez nem teher, most pedig ilyen szóhasználatot használ; legalább lehetne következetes, hogy akkor milyen állásponton van. A mi álláspontunk változatlan, korábban is úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, ha az óvodák, bölcsődék az önkormányzatok fenntartásában vannak, az elmúlt években (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) nagyon nagy mértékben növeltük az óvodákra és a bölcsődékre mind a kialakításra, mind a bővítésre, mind a fenntartásra fordítható összegeket, a béremeléshez is nyilván alapot jelentett ez a többlettámogatás, amely a bölcsődékben és az óvodákban megvalósult, sőt az óvodában dolgozó pedagógusvégzettségűek számára egy többletemelés is várható az idei év második felében a korábban bejelentettek alapján. Tisztelt Képviselő Asszony! Az önkormányzatok dönthetnek arról, hogy nyitva tartják vagy zárva tartják az óvodákat, bölcsődéket. Én is úgy látom, hogy a többségük a bezárás mellett döntött, emellett az állam az iskolákban is megszervezi napközben a gyermekfelügyeletet azoknak, akik számára ez fontos, a munkavégzés okán nyilvánvalóan; kisebb csoportokban igyekszünk a gyermekfelügyeletről az iskolákban gondoskodni. Azt pedig nem győzzük elégszer hangsúlyozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ön is számtalan helyen láthatta, hogy a kézmosás fontosságáról, a helyes kézmosás módjáról naponta a tévében is hallhat, az interneten sem tud (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) szerintem úgy böngészni vagy a Facebookon úgy oldalakat látogatni, hogy ne látná, hogy a kormány folyamatosan ezekre hívja fel mindenkinek a figyelmét, ami óvodában, bölcsődében, munkahelyen és mindenhol máshol is ugyanolyan fontos. Köszönöm szépen. Bősz Anett (DK) - az emberi erőforrások miniszterének - „ MIÉRT BÍZNÁNK ABBAN, HOGY A KORMÁNY MEGBIRKÓZIK A KORONAVÍRUS - FERTŐZÉSSEL?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bősz Anett képviselő asszony, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „MIÉRT BÍZNÁNK ABBAN, HOGY A KORMÁNY MEGBIRKÓZIK A KORONAVÍRUS - FERTŐZÉSSEL?” címmel. Bősz Anett képviselő asszonyé a szó, Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára egyetértünk abban, hogy az emberélet nem játék, és amennyiben baj van, menteni kell, úgy nincs fontosabb annál, hogy az embereknek áll-e bizalma a mindenkori kormányzatban, jelenleg az önök kormányában. Ennek a bizalomnak most javarészt híján van ez az ország.