Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 16. hétfő - 112. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
717 De, tisztelt képviselőtársaim, van még, amit meg kell tenni, s azt is elmondanám önöknek, hogy mi mit látunk és mit tartunk indokoltnak. Ezek egyrészt régi elképzelésekből, másrészt új nemzetközi példákból táplálkoznak. Az első, amiről a miniszterelnök úr beszélt, a kereskedelmi egységek bezárása. Ezt a tegnapi napon felvetettük, úgy tűnik, hogy ez valamilyen formában, most egy időbeli korlátozással valósul meg. Az alapelmélet, az alapteória, amiben lépnünk kell, valamennyi olyan egység bezárása, amely nem a létfenntartást szolgálja, tehát az élelmiszerboltok, a patikák és adott esetben a benzinkutak kivételével minden olyan egységnek zárva kell lennie, ahol nagyobb számban fordulhatnak meg emberek, ahol több a találkozás, nagyobb a kontaktusok száma. A Jobbik azt is javasolja - ahogy azt Z. Kárpát Dániel képviselőtársam a mai napon már bejelentette -, hogy egy olyan ötpontos akciótervvel védjék a munkavállalókat, a gazdaságot, ami képes lesz annak az ellensúlyozására, ami a munkavállalóknál jelentkező bevételkiesést vagy akár a vállalkozásoknál jelentkező bevételkiesést jelenti. Engedjék meg, hogy itt megemlítsem - nem tudom, hogy jól értettem-e, de remélem, nem -, hogy Orbán Viktor lényegében azt javasolja a munkavállalóknak, hogy ők maguk egyezzenek meg majd a munkáltatóval, hogy milyen módon tudnak dolgozni és mire számíthatnak. Mi azt javasoljuk, hogy ebben egy teljesen világos munkajogi, tehát törvényi szabályozásra van szükség, amit a rendkívüli jogrendre tekintettel önök most be tudnak vezetni, és rendeleti úton tudnak szabályozni, pontosan azért, hogy a magyar munkások, a magyar dolgozók és a magyar emberek mindennapi megélhetése biztosított legyen. Amit még javasoltunk, és mindenképpen érdemes megfontolni, többször is elhangzott, az a sűrűbb tesztelés. Nem azt mondom, hogy az egyébként nagyon imponáló és nagyon jól látszó délkoreai modellt vezessük be, ahol a tesztelések száma önmagában meghaladja az európai össztesztelés számát, de valamilyen módon ismeretet kell szereznünk arról, hogy jelenleg hol tart a társadalomban, mely helyekre és hová jutott el a vírus. A kommunikációs kitételeket a mai napon is megtettük, valóban, mindenkinek több higgadtságra, kevesebb arroganciára és nagyobb együttműködésre lesz majd szüksége. Zárásként engedjék meg, hogy elmondjam, hogy három célunk van: minél hamarabb megfékezni a vírus további terjedését; csökkenteni kell nyilván a fertőzésveszélyt, ezért a közösségi terek zárása mindenképpen indokolt; a lehető legtöbb gyermeket, szülőt és rajtuk keresztül nagyszülőt kell megvédeni; és alkalmassá kell tenni az egészségügyi ellátórendszert a legnagyobb terhelés elbírására. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább - mondta Winston Churchill. Nekünk sincs más teendőnk, mint hogy dolgozzunk tovább, haladjunk tovább. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy ön, képviselő úr, a mai napon túltett a frakcióvezetőjén, mert tudott olyan hozzáállást tenni, amely valóban talán jobban mutatja a pillanatnyi helyzetet, hiszen a határozott fellépés az valóban nemzeti érdek, és nem pártpolitikai ügy. Önnek több javaslata volt, amelyeket mondott, hogy a Jobbik korábban is megfogalmazott, amiket már a kormány és az operatív törzs is eldöntött. Arra fogunk törekedni, hogy minden olyan intézkedést, amely az emberek biztonságát szolgálja, meg tudjunk hozni ebben a világjárványban, amelyet már a WHO is világjárványnak minősített, hiszen most már 169 ezer fertőzöttről, 77 ezer meggyógyult emberről és sajnálatosan több mint 6 ezer elhunytról beszélhetünk világszerte. (13.10) Így a világ minden országa ugyanúgy felveszi a harcot ezzel a vírussal, ezzel a fertőzéssel szemben, mint ahogy ezt Magyarország is teszi, és nyilván ahol az összefogás erősebb, ahol az embereknek a felelősségérzete, önfegyelme erősebb, és nyilvánvalóan ahol a tájékoztatás is