Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 10. kedd - 111. szám - A győri Káptalandomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
662 A 2012-ben teljes felújításon átesett épület nevében hordozza funkcióját, az elsősorban itteni szakrális emlékek látogatóinak informálása, kiadványokkal segítése, csoportok fogadása. Az épületben kapott helyet a kegytárgyüzlet, valamint büfés és szociális blokk is, amely eleget tesz a mozgáskorlátozott látogatók igényeinek is. És végül, de nem utolsósorban a Püspökvár épületéről szeretnék néhány gondolatot mondani. Ennek a címe Győr, Káptalandomb 1. Magyarország egyik legnagyobb jelentőségű épített örökségi eleme. Eredete a római korra vezethető vissza, központi tornyának magvát tekintve életkora 1700 év. Egyesíti magában az egyházmegye igazgatási központját a püspök székhelyével, Boldog Apor Vilmos püspök vértanúságának emlékhelyét, valamint Győr szakrális és hadi építészetét a IV. századtól napjainkig. A védelem szempontjából a szakrális funkció és az e körben fogant épített emlékek egyértelműek, a hadi építészeti vonatkozás szempontjából a kép azonban sokkal bonyolultabb. A Püspökvár épülete magjában hordozza az egykori római őrtorony és a csatlakozó erőd falait, a Szent István király idejéből való ispáni vár falait, a XV. századi gótikus vár falait és építményeit, valamint a XVI. századi reneszánsz erőd, a teljes Püspökvárat és a győri teljes történelmi belvárost ölelő szöglet erődjeit, kötőgátjait és a mindezekhez szervesen kapcsolódó többszintes kazamatarendszert. A Püspökvár kertje ez utóbbi, XVI. századi reneszánsz erőd Kastély-bástya nevű szögleterődjén nyugszik a Rába és Mosoni-Duna folyók felett, több emelet magasságban. A Kastély-bástya igen szoros épített egységet képez föld feletti és föld alatti kazamatával, a délre eső és a Bécsi kapu térre érő Sforza-félbástyával, amely jelenleg lapidárium funkciójú, valamint a Duna-bástyával, amely a Kastély-bástya keleti folytatása. A reneszánsz erőd különleges értékét képviseli a teljes épített egysége, amely a Püspökvárat is magában foglalja, de területében jelentősen túlnő azon, így a teljes védelmet igényli. Eszmei és kereszténység szempontú értéke Európában egyedülálló. 1598-ban, visszafoglalásakor az akkor ismert egész világ ünnepelt, mai szemmel nézve is ez egy jelentős történelmi esemény, együtt üdvözölték a legtöbb röpirattal, tudósítással és a legkülönfélébb művészeti alkotással. Általa hívták Győrt Európa kapujának, Európa védőpajzsának. Legfontosabb szimbóluma e világtörténeti eseménynek a győri vaskakas, mely egyedülálló módon, együtt ábrázolja az apostoli kettős keresztet, a reformáció érckakasát és a félholdat. Üzenete a világ számára ma is örök érvényű és egyetemes: „Egy az Isten!” A győri vár visszafoglalásának emlékére Európa-szerte Strasbourgig még ma is állnak a keresztény hit győzelmét hirdető, úgynevezett ,győri keresztek. A győri Püspökvár így négy várat is magában foglal, jelentőségük egyenként is túlnő hazánk határain. A Püspökvár az egyházmegye hivatali épületein kívül zárt boltozatokkal merevített, belső udvar formájában magában foglalja még az úgynevezett Zwingert, ez egy középkori, úgynevezett kutyaszorító, amely az ispáni vár gótikus várba olvadásával az Arx előkapujaként szolgált. A lakótorony és a Zwinger metszéspontjában található a kétszintes Dóczy-kápolna, mely osztott terével a gótika ritka csillaga. (15.00) Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozva az államtitkár úr bevezetőjéhez, megerősítem én is, hogy több százezer ember látogat el éves szinten a Káptalandombra, megtekinti az imént általam ismertetett hírességeket, nevezetességeket, és ráadásul, ahogy említettem, több fontos intézmény is működik Győrben a Káptalandombon. Mindezek alapján maximálisan támogatom a győri Káptalandomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítását, egyúttal felhívom a képviselőtársaim figyelmét arra, és meghívót is átadok szóban, hogy ha Győrben járnak, akkor mindenképpen tekintsék meg a győri Káptalandomb érdekességeit, történelmi nevezetességeit. A magam részéről a Fidesz nevében, a Fidesz vezérszónokaként megerősítem, hogy a Káptalandomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényt maximálisan támogatom. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)