Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 17. hétfő - 105. szám - Csárdi Antal (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „A Budai Várnegyed beruházásai is csak az elitnek kedveznek?” címmel - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
65 kiszolgálását, hanem a várnegyedben élők védelmét és megelégedettségét is szolgálja ezen felújítások összessége. Fodor Gergely, a budai várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos korábban azt nyilatkozta, hogy a Budavári Palota és a polgárváros sorsa elválaszthatatlan egymástól, és rendszeres kutatásokat végeznek a helyi lakók igényeinek megismerésére. Orbán államtitkár úr tájékoztatása szerint ebből a célból készültek kutatások, köztük a Vár-25 kutatás, amelynek hatástanulmánya önök szerint választ ad arra, hogy a várnegyed fejlesztése milyen hatással lesz a polgárváros lakóinak mindennapjaira és a várnegyed közlekedésére. Mint a körzet országgyűlési képviselője szeretném kérdezni illő tisztelettel, hogy hol érhető el ez a hatástanulmány, ennek a hatástanulmánynak az eredménye, mikor ismerhetik meg az érintettek, tehát a polgárvárosban élők, a várnegyedben élők. Mire számíthatnak a várnegyed lakói? Figyelembe vették-e a megnövekvő forgalmat a levegőminőség tekintetében? Figyelembe vették-e a megnövekvő forgalmat a köztisztaság tekintetében? Tervezik-e zöldterületek bővítését? Miniszter úr, hogyan tervezik elérni, hogy a budai várnegyed turistalátogatottsága növekedjen, de mégse alakulhasson ki a bulinegyedhez hasonló állapot, a mindennapi életet nehezítő harc a látogatók és az ott élők között? Miniszter Úr! A budai várnegyed is az elit kiváltságos területe lesz-e vagy minden magyar számára elérhető kulturális és történelmi jelentőséggel bíró nemzeti kincs? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Balázs államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Igyekszem tartani a kétperces időkeretet. Azt gondolom, érdekazonosság van közöttünk abban a tekintetben, hogy a Várban élő polgárok igényei, elvárásai az elsődlegesek számunkra. Olyan fejlesztésekben és megoldásokban gondolkodunk, amelyek megfelelően csökkentik az autós terhelést. Nemcsak beszélünk erről, hanem, mondjuk, ha a Szent György tér autómentesítésére gondol, akkor azt tudom önnek mondani, hogy ilyen és ehhez hasonló forgalomcsillapítási terveink vannak továbbra is. (17.10) A Várban élők egyébként joggal vetik fel parkok, kertek hiányát, a meglévő zöldterületek, sétányok elhanyagolt állapotát. A nemzeti Hauszmann-programban ilyen típusú intézkedések is szerepelnek, megújulnak a várkertek, várfalak, parkok, kertek, sétányok. Ezeknek az első eredményei egyébként már most is jól láthatóak. Szintén a Várban élő helyieknek, tehát magyaroknak az érdekét szolgálja az, hogy futókört, játszóteret alakítunk ki a Palotanegyedben; több mosdót, pelenkázót, szemetest, padot helyezünk ki. Természetesen mindez amellett történik, hogy az épített örökségünk is folyamatosan újul meg: a Főőrség, a Stöckl-lépcső, a lovarda, a Csikós-udvar akadálymentesítése, a déli összekötő szárny rekonstrukciója. Ezek mind azok a projektek, amelyek jelen pillanatban is folyamatban vannak. A Barcelonában és a Velencében tapasztalható tömegturizmus elkerülése érdekében pedig a látogatókat igyekszünk irányítani, tehát szervezett keretek közé terelni, és csökkenteni a turistabuszok forgalmát. Azt hiszem, ez is mutatja, hogy ebben a tekintetben nincs véleménykülönbség köztünk. A Hauszmann-terv 2014 óta elérhető. A Hauszmann-program már ennek a tervnek a végrehajtását szolgálja. Folyamatos a konzultáció a Várban élőkkel és a szakmai szervezetekkel. Az ön által is említett Vár-25 kutatás hatástanulmányát pedig ön bármikor kikérheti a Várkapitányság Nonprofit Zrt.-től. Azt gondolom, nem várta el tőlem, hogy ebben a két percben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) felolvassam önnek. (Csárdi Antal közbeszól.) Köszönöm szépen a szót.