Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 9. hétfő - 110. szám - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - a miniszterelnöknek - „Kettős mérce” címmel - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
527 Államtitkár úr, válaszom tiszteletteljes válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném fölhívni a figyelmét az ön által elmondottakra, hiszen az azonnali kérdését az ügyészséghez címezte, és én azt szeretném önnek elmondani, hogy akkor jár el helyesen, ha úgy, ahogy mondta, az ügyészséghez fordul, hiszen ebben az ügyben, az ön által kérdezett ügyben vagy ügyekben az ügyészség illetékes. Én az ügyészség helyét nem szeretném átvenni, az ügyészség helyett nem szeretnék nyilatkozni. Egyébként Magyarország demokratikus jogállam (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.), ahol a rendőrség - ha már a rendőrséget kérdezte - Magyarország valamennyi településén minden jogsértővel szemben határozottan fellép az emberek élet- és vagyonbiztonsága érdekében. Úgyhogy ebben az ügyben, ahogy ön mondta, az ügyészség illetékes, és bízom abban, hogy az ügyészségtől megkapja a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválaszra megadom a szót Kunhalmi Ágnes képviselő asszonynak. KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát (Nacsa Lőrinc: Nem is kell.), hiszen jeleztem, hogy szeretném tudni a véleményét arról, hogy mit gondol a rendőrségnek ezen eljárásáról, hiszen a kettős mérce világosan megmutatkozott a rendőri eljárásban is - ahogy ezt ön is tudja -, és az is látszik, hogy ez egy koncepciós eljárás. Én azt hiszem, hogy a Fidesznek már elég régóta vannak ilyen ügyei, nem ez az első eset, hogy ilyen esetben kettős mércét használnak. Szekszárdon is volt az őszi önkormányzati választáson, de a II. kerületben is ilyen eset, amikor eljárás nem volt, de akár a Jobbikra, ha nézek, 2017-ben az országos kampányukkal kapcsolatban sorra takarították el a plakátjaikat, amit a kormánnyal szemben indított, ott sem indult eljárás. Tehát a kettős mérce világos és egyértelmű. Közeledve március 15-éhez én azt hiszem, hogy nemcsak a törvény előtti egyenlőségért kell újra meg újra megharcolni, hanem a demokratikus jogállamért is, amit ön mondott. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A viszonválasz megilleti az államtitkár urat. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm. Képviselő asszony, szeretném megnyugtatni, hogy a rendőrség, Magyarország rendőrsége az 1994. évi XXXIV. törvény, a rendőrségi törvény és Magyarország Alaptörvénye szerint látja el feladatát. A társadalom megítélése szerint egyre nagyobb a bizalom a rendőrségi tevékenység, a rendőrség munkája iránt. Itt a parlamentben is hétfőnként azt tapasztalom, hogy a képviselők - akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők - elismeréssel szólnak a rendőrség munkájáról, a határvédelemről (Közbeszólás a Jobbik soraiban: Nem az ő munkájuk lenne, hanem a határőröké…), a Magyarország, a magyar emberek biztonsága érdekében tett intézkedésekről, vagy akár a belbiztonság növelése érdekében tett intézkedésekről. Itt is elmondom, hogy az elmúlt tíz évvel összehasonlítva jelentősen, több mint felével csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, nagyobb a közbiztonság, nagyobb biztonságban érzik magukat az emberek, és a rendőrség nem alkalmaz kettős mércét. Magyarország demokratikus