Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 9. hétfő - 110. szám - Interpellációk - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) – a miniszterelnökhöz – „Kinek fontos valójában a határ védelme?” címmel - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
493 katona életpályája kiválasztásakor feltételezhetően nem arra gondolt, hogy ő a határsávban teljesíti ezt a szolgálatot az idők végezetéig. Harmadsorban pedig azt látjuk, hogy bár a kormány ezt tagadja, amióta a rendőrség erőit elvonták, falvak, kisvárosok védelme szűnt meg részlegesen vagy teljes egészében. És azt is látjuk, hogy a honvédségre is inkább a klasszikus bevetési területen lenne szükség. Összességében tehát egyértelmű a kérdésünk: miért zárkózik el a kormány érthetetlen módon az önálló határőrség visszaállítása elől? Mert állítjuk, hogy egy migrációs krízishelyzet közepén erre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) elemi szüksége lenne az országnak. Várom érdemi válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK: Kontrát Károly államtitkár úré a szó. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön teljes mértékben eltért az írásban beadott interpellációja szövegétől, aminek az volt a címe, hogy: „Kinek fontos valójában a határ védelme?” Én válaszolok erre a fel nem tett, de írásban benyújtott kérdésre: Magyarország Kormányának, a Fidesz-KDNP-frakciónak és a magyar embereknek egyaránt fontos. És amíg ez az összeállítás működik, és ennek érdekében tudunk dolgozni, azt gondolom, hogy nagyot nem hibázunk, hiszen az eredmények önmagukért beszélnek. Magyarország Kormánya 2015 szeptemberében azon a rendkívüli parlamenti ülésen, amelyre ön is utalt, előterjesztette a javaslatát. Létrehoztuk a hármas védelmet, a jogi védelmet, a védőerős védelmet, a honvédség részvételét a határőrizetben, valamint a kerítést kiépítettük, sőt 2017. április 28-án elkészült a magyar-szerb határnál a második kerítés is. És azt tudjuk mondani, hogy ennek a hármas védelemnek köszönhetően, valamint a rendőrség, a határvadászok és a honvédség erőinek a jelenlétében, az ő odaadó szolgálatukkal ma olyan védelmet tudunk biztosítani, hogy minden támadás ellen meg tudják védeni a magyar erők a magyar határokat, a déli határokat. És én szeretnék köszönetet mondani minden olyan országgyűlési képviselőnek, aki ezt itt a parlamentben támogatta, hiszen ez egy nemzeti ügy, ez egy nemzeti érdek. És én azt gondolom, hogy Magyarország rendőrei, határvadászai és a magyar honvédek európai szintű elismerésben részesülnek, hiszen az Európai Unió tagországai is elismerik azt a szolgálatot, amelynek eredményeképpen, azt tudjuk mondani, hogy Magyarország meg tudja védeni a déli határokat, nemcsak a magyar emberek és Magyarország szempontjából, hanem a schengeni külső határok védelmével az Európai Unió biztonságához is hozzájárulunk, hiszen aki nem jut be Magyarország területére a déli határon, az a Grabenen vagy a Mariahilfer Strassén nem tudja megtámadni a osztrák hölgyeket vagy urakat, vagy akár Németország területére nem tud eljutni. Tehát ez a tevékenység eredményes. És azzal sem értek egyet, tisztelt képviselő úr, amit mondott, hogy Magyarország egyes települései védelem nélkül maradnak, hiszen ez nem igaz. Ma minden magyar településen teljesít szolgálatot rendőr. Ma olyan eredményeket tud felmutatni a rendőrség, hogy több mint 50 százalékkal… - a 2010-es adatokhoz viszonyítva, amikor az évi regisztrált bűncselekmények száma meghaladta a 430 ezret, mára, 2019 elejéig ez 230 ezer körülire esett vissza. Nem akarom elkiabálni az eredményt, de a 2019-es eredmény még ennél is jobb, még jelentősebben csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Tehát a rendőrök a kettős feladatot eredményesen látják el, hiszen megvédik a déli határt a honvédekkel, határvadászokkal együtt, és a belbiztonság területén is tudunk előrelépni. Ma, tisztelt képviselő urak, a biztonság a legfontosabb közösségi érték. És Magyarország ma biztonságos országnak számít, köszönhetően ennek a sok tízezer rendőrnek, határvadásznak, honvédnek, akik Magyarország biztonságát szolgálják. Tehát azt gondolom, hogy nem szükséges a szervezeti változtatás ezen a területen, hiszen a rendszer működik, egységes irányítás alatt.