Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 9. hétfő - 110. szám - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
486 És itt van óriási szerepe a honvédelmi nevelésnek, ami egyébként 2010 előtt megint csak jó néhány kívánnivalót hagyott maga után. Ha csak azt említjük, hogy a teljes kadétprogramot fölszámolták, ha azt vesszük, hogy az összes honvédelmi középiskolát és kollégiumot megszüntették, akkor, azt gondolom, hogy ez elég egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem volt akarat 2010 előtt arra, hogy a gyerekeket hazafias szellemben neveljük, nem volt arra akarat, hogy a gyerekeket arra biztassuk, hogy egyébként nyugodtan választhatják a honvéd, a katonai hivatást. Most pedig ön arról tájékoztat bennünket, hogy annak a stratégiának, amit önök kidolgoztak, elindult a Szemere Miklós-programja. Ezt láthatjuk egyébként az interneten, ennek külön honlapja van. A KLIK-en, a Klebelsberg Intézeten keresztül minden iskola felső tagozatos tanárai, az iskolavezetők megkapták a tájékoztatást, hogy hogyan tudnak a gyerekek ehhez a programhoz csatlakozni. Én innen mindenkit arra biztatnék, minden iskolaigazgatót, minden tanár kollégámat, hogy a gyerekeket vegyék rá, hogy csatlakozzanak ehhez a programhoz, és a hazafias honvédelmi nevelés tekintetében fontos tesztlapot, aminek most az első fordulóját hirdette meg a kormánybiztos úr, töltsék ki. Köszönöm szépen még egyszer a munkájukat. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: A mai nap utolsó napirend előtti felszólalására a Fidesz részéről kerül sor. Halász János képviselő úrnak adom meg a szót. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Nemzetbiztonsági bizottság múlt heti ülésén tárgyalt aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről. Tájékoztatást hallgattunk meg nemzetbiztonsági szolgálataink vezetőitől az aktuális migrációs helyzetről. Zárt ülés volt, az elhangzottak természetesen titkot képeznek, megkapták a megfelelő minősítést, ezért a részletekről nem, de általában beszélnünk kell a kérdésről. Megállapíthatjuk, hogy Magyarországra is veszélyes a Törökország felől megindult migránsáradat. A hírek szerint több tízezer migráns van a görög-török határon, és a migránsok Európa belseje felé tartanak. Egyébként a balkáni útvonalon eleve nagyon feszült a helyzet. Már enélkül is több mint százezer migráns torlódott föl, vagyis akár több százezres migránsáradat állhat össze. A hírek szerint a Soros-szervezetek is aktivizálódtak, biztatják a migránsokat. Mindnyájan emlékszünk arra, hogy mi történt 2015-ben Röszkén, amikor pár száz migráns erőszakkal támadt a magyar határt védő rendőrökre. Most még súlyosabb is lehet a helyzet. Láthatjuk a hírekben, hogy török területről a migránsok most is nap mint nap támadásokat intéznek a görög határ ellen. Szerencsére Görögország egyelőre védi és megvédi határait. Mi mindig is ezt mondtuk: Európa határait bárhol éri támadás, meg kell védeni az illegális migrációtól. Mára szép lassan (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) általános európai állásponttá vált ez a meggyőződés, amelyet Magyarország már 2015-ben is hangoztatott, amikor az első migrációs hullám elérte Európát. Tisztelt Ház! Az Európai Unió külügyminisztereinek legutóbbi tanácskozásán Zágrábban olyan dokumentumot fogadtak el a résztvevők, amely szerint meg kell védeni a külső határokat, teljes szolidaritásról kell biztosítani Görögországot, továbbá a felek nem tolerálják az illegális határátlépéseket. Ez helyes. Egyébként mi már 2015-ben is pontosan szó szerint ezt mondtuk. (Balla György: Így van.) Most az Európai Unió azonnali segítségről döntött Görögország számára, amit mi üdvözlünk, támogatunk. Jó lett volna, ha Magyarország is kapott volna és kapna brüsszeli segítséget határaink megvédéséhez. És fontos lenne, hogy ebben a helyzetben minden parlamenti párt támogassa Magyarország és a magyar emberek védelmét. De sajnos úgy látjuk, hogy ezzel megint egyedül maradhatunk. Gyurcsányék és a szocialisták kezdettől bírálják a magyar határvédelmet. Múlt héten éppen a szocialisták alelnöke még mindig arra utalgatott, hogy szerinte felesleges a kerítés, szerinte ez nem valódi, hanem pszichikai akadály. Elképesztő, tisztelt Ház! Elképesztő! (Tordai Bence közbeszól.)