Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 15. hétfő - 141. szám - A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
4280 mert a kormány betartotta a szükségesség és arányosság elvét, amit egyébként önök kértek, hogy legyen benne a törvényben, és szerintem helyesen bele is került a törvénybe. Tehát a kormány betartotta a szükségesség és arányosság elvét. A másik dolog pedig, nem gondolom, hogy az lesz jogtörténeti vagy politikatörténeti dokumentum, amiről holnap fogunk szavazni, hanem az lesz politikatörténeti esemény vagy az lesz feljegyezve a történetírók által, hogy nem volt még egy olyan ország, ahol a válságkezelésből az ellenzék kivonta magát. De nemcsak, hogy kivonta magát, hanem hátráltatta is a védekezést. Hátráltatta álhírekkel, hiszen meghallgattuk itt Szabó Timeától, hogy Magyarországon van a legmagasabb halálozási arány a világban, és a kormány szakembereinek, a járványügyi védekezési szakembereknek állandóan az önök támadásaival kellett foglalkozni, hogy helyre tegyék azok igazságtartalmát. Harangozó képviselőtársam azt a szót használta, hogy ez a törvényjavaslat szimbolikus, hiszen megmutatja a kormány politikáját. Hát, ami szimbolikus, képviselő úr, azaz önök videója. A producer úr ma éppen csak be mert jönni ide a parlamentbe egy öt percre. Az a szimbolikus, az írja le a magyar baloldal állapotát, hogy önöknek semmi sem drága ahhoz, hogy támadják a járvány elleni védekezést, önöknek semmi sem drága ahhoz, hogy támadják a kormány tevékenységét. Önök az elmúlt három hónapban mindenféle hazugsággal megpróbálták hátráltatni a védekezést és Magyarországot lejáratni itthon és a magyar védekezést lejáratni külföldön. Arról szól ez a törvény, hogy önöknek megint nem volt igazuk. Én örülök, ha az MSZP ezt a törvényjavaslatot megszavazza. Azt nem gondolnám, hogy egyhangú lenne, mert a Jobbik az előbb mondta, hogy nem fogja megszavazni, vagy nem adja ehhez a szavazatát, úgyhogy nem lesz egyhangú. De én arra kérem önöket, hogy ne csak ezt szavazzák meg, valamint hogy ne tőlünk, hanem a saját választóiktól kérjenek bocsánatot, hogy nem vettek részt a járvány elleni védekezésben, sőt hamis videókkal, fake newsokkal próbálták azt nehezíteni. Mi csak erre kérjük önöket. Az Országgyűlés ezt holnap remélhetőleg meg fogja szavazni, a veszélyhelyzet véget ér, a járvány elleni készültség viszont fennmarad, mert a járvány visszatérhet, a járvány köztünk van, nem szűnt meg. Azt reméljük, hogy nem lesz második hullám, de fel kell készülni arra, hogy lesz. Én szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az első szakaszban mindent megtett a magyar emberek egészségének, biztonságának érdekében, kezdve az egészségügyi szakemberektől a szociális dolgozókon, a rendvédelmi dolgozókon, az árufuvarozókon, a tanárokon és a magyar kormány szakemberein keresztül azért, hogy a járvány elleni védekezés sikeres legyen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Keresztes László Lóránt képviselő úr, LMP! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy helyes a köszönettel kezdeni ennek a törvényjavaslatnak a mai vitáját is, ezért én is ismételten megköszönöm mindenkinek, aki a magyar emberek egészségének és biztonságának a megvédéséért dolgozott. És köszönet minden magyar embernek, hogy fegyelmezetten betartották az utasításokat, betartották a korlátozó intézkedéseket. Nyilván mindenkinek az életét alapvetően megnehezítette ez a helyzet, és óriási károkat okoz, ma még nem is tudjuk felmérni pontosan, hogy milyen jellegű károkat fog ez okozni. (19.30) Gyakorlatilag most bontakozik ki az a gazdasági válság, amelynek a pontos kifutását még, azt hiszem, senki nem tudja pontosan megbecsülni sem. Az teljesen világos, hogy maga a helyzet is példátlan volt, hogy ilyen szinten állította le gyakorlatilag vagy fékezte le nagyon erőteljesen a teljes világgazdaságot, és valóban, keresték a megoldást, minden kormány minden országban, nemcsak Európában, hanem globálisan egy óriási kihívás, és egyébként el kell mondani, hogy nagyon sok