Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 15. hétfő - 141. szám - Schmuck Erzsébet (LMP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Hajlandó-e a kormány azonnal emelni a nyugdíjakat az elszabaduló élelmiszerárak miatt?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
4239 19 százalékkal, a sertéshús ára 21 százalékkal emelkedett, miközben önök az év elején a nyugdíjakat 2,8 százalékkal emelték. Azt gondolom, hogy nem tévedek, ha kijelentem azt, hogy mára a nyugdíjasok Magyarországon rettentően elszegényedtek. Nagy átverés az inflációkövető nyugdíjemelés, mert a nyugdíjak növekedése rettentően elmaradt a bérek növekedése mögött. Ráadásul a kormány rendre alultervezi a nyugdíjak emelését, mert így év közben kamatmentesen tudja használni a nyugdíjasok pénzét. De átverés a nyugdíjprémium is, mert a nyugdíjprémium nem épül be a nyugdíjakba. És átverés az inflációszámítás is, mert figyelmen kívül hagyja a nyugdíjas fogyasztói kosarat. Azt kell látni, hogy a nyugdíjasokat nagyon súlyosan érinti, hogy miközben az élelmiszerárak drasztikusan emelkednek, az átlagos infláció mindössze 2,2 százalékkal nőtt, nyilván az üzemanyagárak bezuhanása miatt. A nyugdíjas fogyasztói kosárban az üzemanyagár minimális hányaddal szerepel, míg az élelmiszer képviseli a nagy hányadot. Ön szerint egy átlagnyugdíjas 140 ezer forintból egy hónapban hányszor tud friss zöldséget és gyümölcsöt vásárolni? Ugyanakkor a jövőre tervezett 13. havi nyugdíj egyhetes juttatása nem javít, nem oldja meg az idősek mai mindennapi problémáit. Mindezek miatt arra szeretnék választ kapni, hogy a kormány tervezi-e, hogy most segít a nyugdíjasoknak, amikor a járvány és az elszabaduló árak miatt bajba kerültek. Lesz nyugdíjemelés most, vagy nem? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt években a kormány több olyan törvényjavaslatot is benyújtott ide, a parlament elé, amely az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentette. Ezeket a javaslatokat az ellenzék nem támogatta. Viszont akkor, amikor egy korábbi válság volt Magyarországon 2006 környékén, akkor viszont egy általános, 5 százalékos áfaemelést hajtott végre Magyarországon a baloldal. Tehát amikor kormányon voltak és válság volt, akkor emelték az általános forgalmi adót 5 százalékkal, amikor pedig mi 2010 óta alapvető élelmiszeráfa-csökkentési javaslatokat nyújtottunk be, azokat nem támogatták a baloldal részéről. Tehát kérem, tartson ez ügyben egy kis önvizsgálatot, hogy pontosan ki és mit tett a nyugdíjasok elszegényedésének megakadályozása érdekében, tekintettel arra is, hogy pont a baloldal volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat, és a jobboldal az, amely a válság éveiben fokozatosan, négy év alatt visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. Tisztelt Képviselő Asszony! Azt mondta, hogy nő a szegénység a nyugdíjasok körében. Ezt az adatot pontosan honnan vette? - ha lenne szíves elmondani. Hiszen az Eurostat adatai szerint a szegénység és a társadalmi kirekesztődés veszélyeztetettségével a legtágabb körben érintett nyugdíjasok aránya 19 százalékról 14,5 százalékra csökkent. A súlyos anyagi nélkülözésnek kitett nyugdíjasok aránya - tehát 65 év felettiek aránya pontosabban, az idős emberek aránya - 16,2-ről 6 százalékra csökkent az Eurostat kimutatásai szerint. Legyen kedves, mondja már el, hogy a saját állításait mire alapozta! Tisztelt Képviselő Asszony! Az elmúlt időszakban mi 38 százalékkal emeltük a nyugdíjakat. Ez 10,3 százalékos vásárlóérték-emelkedést hozott létre. Ez a 10,3 százalék az ön mondandójának a cáfolata. Ön azt a valótlanságot állította, hogy a kormány mindig alultervezi az inflációt, hogy a nyugdíjasok pénzét használja, ez valótlanság, tisztelt képviselő asszony, ön is tudja. Pont az ennek a 10,3 százaléknak az alapja, hogy voltak olyan évek, amikor alultervezett, volt, amikor fölültervezett volt az infláció ahhoz képest, ami megvalósult, és ha az infláció mértéke kisebb a tervezettnél, akkor a különbözet ott marad a nyugdíjasoknál. Azt senki sem veszi vissza, hanem az beépül a nyugdíjukba, és ennyivel emelkedik a nyugdíjak értéke. Innen folytatom majd az egy percben.