Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 2. hétfő - 109. szám - Demeter Márta (LMP) - az igazságügyi miniszternek - „Mire jut az uniós pénzekből?” címmel - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP):
413 Köszönjük, képviselő úr. Pogácsás Tibor államtitkár úr fog válaszolni. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A magyar kormány minden magyar polgár véleményére kíváncsi. Nagyon sok esetben közvetlenül is kikérjük a polgárok véleményét, hogy elmondják az őket érdeklő, illetve az őket érintő ügyekkel kapcsolatban, hogy mit gondolnak. Így van ez nyilvánvalóan a főváros esetében is. (12.30) Az egészségügy és a kórházügy kapcsán sok hosszadalmas vita folyt már a Parlament falai között. Ön is folytatott, illetve folytat ilyen vitát, és többször az EMMI államtitkárával is vitatkozott. Ezekből a vitákból én azt gondolom, hogy az ön számára is nyilvánvalóvá kellett hogy váljon, hogy az önök kormányzása alatt óriási károkat okoztak az egészségügynek, hiszen 2010-ig önök mintegy 16 ezer aktív ágyat szüntettek meg, elvették a betegektől, és mintegy 6 ezer egészségügyi dolgozót bocsátottak el. És önök kezdték el lebontani az ellátást az újpesti kórházban, hiszen önök zártak be osztályokat, önök vették el a finanszírozást, és lehetetlenítették el magát a kórházat is. 2010 óta nagy erőfeszítéssel, nyilván az emberek együttműködésével és munkájával igyekszünk pótolni a Gyurcsány-korszak által az egészségügynek okozott károkat. (Varju László és dr. VargaDamm Andrea közbeszól.) Stabilizáltuk a kórházak működését, óriási fejlesztések zajlottak, és az újpesti lakosok, a IV. kerületi lakosok számára is biztosított mind a járóbeteg-, mind a fekvőbetegellátás. 2019-ben, decemberben került sor a Károlyi Kórház infrastrukturális fejlesztéséhez kapcsolódó tervezői szerződés aláírására. Ez várhatóan mintegy másfél évet vesz igénybe. Ezt követően kezdődhet meg a közbeszerzés, illetve a kivitelezés. Tehát minden újpesti számára biztosított az egészségügyi ellátás. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Demeter Márta (LMP) - az igazságügyi miniszternek - „Mire jut az uniós pénzekből?” címmel ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Demeter Márta, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszternek: „Mire jut az uniós pénzekből?” címmel. A kérdés megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert bízta meg. A kérdésre a miniszter felkérésére Schanda Tamás államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, képviselő asszony. DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Akkor természetesen megkérdezem az ezek szerint mindenért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát. Tisztelt Államtitkár Úr! Elkezdődtek a tárgyalások a következő uniós költségvetésről a 2021-től ’27-ig tartó időszakra. Az már most látszik, hogy semmi nem lesz ugyanolyan, mint amilyen korábban volt, hiszen a brexittel az uniós költségvetés második legnagyobb nettó befizetője távozik, és nagyjából 60 milliárd euró hiányozni fog a kasszából. Eközben a prioritások is változtak: tovább fog csökkenni a közös agrárpolitika és a kohéziós politika részaránya a büdzsében, és először fordul elő, hogy az úgynevezett új prioritások - azaz klímavédelem, külső határok védelme, migráció, védelmi politika, innováció - a két klasszikus tételnél nagyobb összeghez jutnak majd a közös költségvetésből. Azt gondolom, ez nagyon helyes. Ezek az új prioritások mind olyan célok, amelyek nagyon fontosak a magyar embereknek.