Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
4078 Vannak olyan javaslataink is, amelyeket az ellenzéki pártok javaslatain túl a Demokratikus Koalíció nyújtott be. Ezekből is elmondanék néhányat, szintén ezen a területen. Az első javaslatunk talán az elmondottak alapján könnyen érthető lesz. Azt javasoljuk, hogy az oktatásügy és a szociális ágazat területén is kerüljön sor egy érzékelhető méretű béremelésre. A szociális terület bérei egészen drámaiak. Önök itt el szoktak dicsekedni azzal, hogy mennyivel nőttek a bérek a szociális területen, csak azt nem teszik hozzá, hogy tudják, miért nőnek a szociális ágazatban a bérek az utolsó tíz évben? Azért, mert az ott dolgozók döntő része minimálbéren keres, és a minimálbér-emelés emeli meg az ő bérüket. Szó nincs arról, hogy ők bármifajta megbecsülést kapnának a munkájukért. Egyszerűen arról van csak szó, hogy annyira keveset keresnek, hogy már a minimálbér érinti az ágazatban dolgozók döntő részét. Az oktatás területén pedig van egy nagy igazságtalanság, amit helyre kell hozni. Amikor önök bevezették az életpályát, és egy sor terhet raktak a pedagógusokra - többek közt többletóraszámot és emellett egy sor, egyébként szerintem fölösleges adminisztratív terhet -, akkor ez egyben azzal járt, hogy önök megígérték, hogy az életpályamodell keretében lesz egy garantált, értékálló béremelési rendszer, ami a minimálbérhez kötött lesz. Pontosan egy év után rúgták föl ezt az ígéretüket. Ma a pedagógusok vesztesége e miatt az intézkedés miatt átlagosan hozzávetőlegesen havi 100 ezer forint. Ennyivel rövidítik meg a pedagógusokat! Mi nem javasoljuk azt, hogy ezt rögtön adjuk vissza, azért, mert költségvetésileg ennyi idő elmaradásának a bepótlása nagyon nagy terhet jelentene. De egy szeptembertől megvalósuló 35 százalékos béremelés az oktatás területén érdemi üzenet lenne a pedagógusoknak arra, hogy fontos a munkájuk; érdemi üzenet lenne arra, hogy tudjuk, hogy tartozik nekik az állam, és esélyt kínálna arra, hogy legyenek végre olyan fiatalok, akik a pedagóguspályát választják majd. Értsék meg, nem lesz az oktatásban tanár, ha így folytatják! Nem lesz tanár! Folyamatosan leértékelik a pedagóguspályát, folyamatosan leértékelik a pedagógusfizetéseket! Ennek az a következménye, hogy ma nem választják a fiatalok ezt a pályát. Eltűnnek a szaktanárok. Az iskolák felében-harmadában hiányzik egy vagy több szaktanár. Ez tarthatatlan! Tönkremegy az oktatásügyünk, tisztelt képviselőtársaim! Javasoljuk azt is, hogy emeljük meg a családi pótlékot duplájára. Tíz éve nem nyúltak hozzá ehhez a családtámogatáshoz. Nacsa képviselő úr ma is nagyon hosszasan értekezett a családtámogatásról, és helyes, ha van családtámogatás, és ha növekszik a családtámogatás. De szeretném megkérdezni, hogy miért nem emelik meg azt a juttatást, amit minden egyes magyar gyerek megkap, ami mindenkihez eljut. Miért nem emelik ezt a juttatást? Nem fontos minden gyerek? Vannak fontos gyerekek meg nem fontos gyerekek az önök szemében? Gyávák ahhoz, hogy szembenézzenek azzal, hogy hány gyerek él szegénységben Magyarországon, akiknek a családi pótlék megduplázása érdemi, jelentős segítséget jelentene? Miért nem hajlandóak segíteni a szegény gyerekeken? Javasoljuk azt is az oktatás területén, hogy szüntessük meg azt az igazságtalanságot, amely az egyházi iskolába járó gyerekeknél a működési támogatásra jóval több pénzt juttat, mint az állami iskolába járó gyerekeknél. Nekünk minden gyerek egyforma, éppen ezért azt tartjuk igazságosnak, hogyha egyforma támogatást kapnak a működésre az egyházi és az állami iskolák; erre is benyújtottunk módosító javaslatot a költségvetésben. Javasoljuk azt is, hogy kezdődjön meg az az előkészítő munka, ami átalakítja a rezsiszámlák, közműszámlák rendszerét. Mi azt gondoljuk, hogy alapvető fontosságú lenne az energiaszegénység csökkentése, az, hogy legalább a minimális mennyiségű áramhoz, vízhez, gázhoz minden honfitársunk hozzájuthasson, legyen egy minimális ingyenes rezsiminimum. És valóban, persze ennek a költségét valakinek meg kell fizetni. Mi azt gondoljuk, hogy ezt fizessék meg a nagyfogyasztók, tehát alakítsuk át úgy a rezsidíjak rendszerét, hogy aki sokat fogyaszt, aki a medencéjét fűti, fizessen egy picit többet, azért, hogy a legszegényebbek egy kicsit kevesebbet fizessenek. Szerintünk ez egy szolidáris javaslat. Mi most arra teszünk javaslatot, hogy az állam kezdje meg ennek a fajta munkának az előkészítését.