Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
4068 arra biztatom képviselőtársaimat, tanulva a tavalyi esetből, hogy ne olyan módosító javaslatokat nyújtsanak be, amelyek a tartalékot felemésztik, amelyek a tartalékot elhasználják, hiszen láthatjuk, ez a tartalék olyan helyzetekre jó, amikor előre nem látható események történnek Magyarországon, amikor előre nem látható helyzetekkel szembesülünk, amikor szükség van arra, hogy egy azonnal mozgósítható, címke nélküli, fontos tartalék rendelkezésre álljon az ország védelme és a magyar emberek egészsége vagy biztonsága érdekében. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ez a tartalék idén is benne van. Természetesen vannak olyan elemei is a költségvetésnek, amelyekre nem szívesen költünk, ezt ki kell mondani. Ilyen például az, hogy továbbra is cipeljük magunkkal a baloldali kormányok által bevezetett, rendkívül káros PPP-konstrukciók fizetési terhét. A 2021-es költségvetésben 150 milliárd forint körüli az az összeg, amelyet még mindig a régi, 10-12-13 évvel ezelőtt megkötött káros szerződések miatt kell fizetnie Magyarországnak. Rendkívül sok ilyen PPP-konstrukciót pont azért, mert a magyar gazdaságra káros volt, kiváltottunk az elmúlt években. Nagyon nagy nagyságrendű az a pénz, amelyet például egyetemi fejlesztéseknél, börtönfejlesztéseknél, autópálya-fejlesztéseknél ki kellett váltani ebből a konstrukcióból. A baloldali kormányok azt mondták nekünk, hogy azért jó ez a konstrukció, mert nem hitelből épít, nem hitelből fejleszt, hanem egy privát szektorból érkező beruházóval kötött szerződés alapján egy hosszú távra elnyújtott fizetési stratégia keletkezik. Csak ha a számokat megnézzük, megint csak azt látjuk, az nem stimmel, hogy ez idő alatt mennyire nőtt az államadósság. Azt mondták, hogy nem hitelből történnek ezek a fejlesztések, ezért jó ez a konstrukció, a legnagyobb mértékben mégis azokban az években nőtt az államadósság, amikor a baloldali kormányok a PPP-konstrukciókat megkötötték. Úgyhogy amikor baloldali képviselőtársaim a jövő évi költségvetéshez nyújtanak be módosító javaslatokat, gondoljanak arra, hogy van ott egy 150 milliárd forintnyi összeg, amely azért van ott, mert anno fontosabb volt a PPP-konstrukcióban a haverokkal megkötött szerződés, mint a magyar gazdaság érdeke. Szeretnék még szólni a szociális ágazatról, hiszen a szociális és gyermekvédelmi kiadások is nőnek a jövőben. Jövőre nő a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci támogatása is. Nagyon fontos, hogy 2010 óta megháromszorozódott azoknak a megváltozott munkaképességű honfitársainknak a száma, akik részt vesznek a munkaerőpiacon, értékteremtő, értékhordozó munkát végeznek és társadalmi megbecsülést élveznek. Azt gondolom, hogy tovább lehet menni ezen az úton. Nagyon sok jó kezdeményezést láttunk állami cégeknél és piacon működő cégeknél. Nem szeretnék most cégneveket kiemelni, de nagyon-nagyon sok olyan kezdeményezést, olyan gyakorlatot, olyan speciális képzési lehetőségeket, munkaerőpiaci lehetőségeket láthattunk jó gyakorlatként az állam és a nagy cégek összefogásaként, amelynek eredményeképpen a megváltozott munkaképességű honfitársaink munkához és megbecsüléshez jutottak az elmúlt években. Szeretném hangsúlyozni, hogy minden családtámogatási intézkedést és támogatást megtartunk. Nagyon fontos, hogy jövőre is több jut a családokra. Amíg 2010-ben ezermilliárd forint alatti volt az az összeg, 960 milliárd forint, amit az akkori baloldali kormányok az utolsó évben elfogadott költségvetésben a családokra szántak - 960 milliárd forint -, addig jövőre ez közel eléri a 2300 milliárd forintot. (8.30) Érzik a tisztelt képviselőtársaim, hogy micsoda szemléletbeli különbség van: amíg valamelyik kormány azt gondolja, hogy a magyarországi családoknak kevesebb mint ezermilliárd forint jut vagy jár, addig a nemzeti polgári kormány azt gondolja, hogy a magyar családoknak és a gyermeket nevelő családoknak a lehető legtöbb támogatást meg kell adni. Ezért megmarad a babaváró támogatás, megmarad a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, és az idei év végével már közel 2900 milliárd forint maradt a magyar családoknál a családi típusú adórendszer bevezetése miatt - azt gondolom, hogy ilyen nagyságrendű támogatást még soha nem kaptak a magyar családok a magyar gazdaság történetében vagy a magyar adópolitikában.