Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 11. csütörtök - 139. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. GURMAI ZITA (MSZP):
4044 Hajdu László polgármester társam utódjánál, Németh Angéla polgármesternél koronavírusteszteket végeztek az önkormányzat szociális intézményeiben, három hónapos halasztást adtak az önkormányzati lakások bérlőinek, 50 ezer forintos ápolási támogatást adtak a kórházakból hazaküldött betegek családjának, vagyoni helyzettől függő közösköltség-támogatást és rendkívüli álláskeresési támogatást adtak. Ezek mind-mind olyan intézkedések, amilyeneket hiába keresünk a fideszes vezetésű XVI. kerületben. És akkor önök pénzbehajtó bosszúhadjáratot indítanak az önkormányzatok ellen. Inkább segítséget kellene adni nekik, hogy a jelenlegi létszámban és bérszinttel megtarthassák a szakembereiket. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint ugyanis tartani lehet attól, hogy a fideszes elvonások miatt, az elvonások következtében köztisztviselők, óvónők, szociális intézmények munkatársai, bölcsődei dolgozók és más alkalmazottak válhatnak munkanélkülivé - a többségük nő. Persze tudjuk, a Fidesznek jobb, ha ezek az emberek közmunkásként, az eddigi fizetésük töredékéért dolgoznak majd. Az MSZP szerint azonban meg kell védeni ezeknek a szakembereknek a munkahelyét és az eddigi fizetésüket. Észre kellene venni végre az embereket, és a segítséget nekik kell nyújtani. Itt a lehetőség, hogy a költségvetés elfogadásánál ne elvegyenek, hanem adjanak, ne romboljanak, hanem építsenek, méghozzá úgy, hogy ezzel munkahelyeket védenek meg. Mondok néhány példát, amelyekkel kapcsolatban módosító javaslatot is benyújtok. Nagykanizsán Orbán Viktor miniszterelnök még 2015. június 23-án, a „Modern városok” program keretében azt írta alá - idézem -: „A kormány támogatja Nagykanizsa déli elkerülő útjának megépítését.” Ebből az ígéretből azóta sem lett semmi, ahogy abból a szálloda- és konferenciaközpontból sem, amelyet Orbán Viktor szintén megígért. Itt a lehetőség, hogy a miniszterelnök lemossa magáról azt, hogy az ott élők hazugnak tartsák, ráadásul ezek a beruházások új munkahelyeket is biztosítanak. Ugyancsak Nagykanizsán, az úgynevezett Kiskastély felújítása is rég időszerű már. Baján a várost délről elkerülő út 5 kilométeres szakaszának megépítése létfontosságú lenne az ott élők számára. A nyírbátori utak felújításával, illetve megépítésével kapcsolatban is több módosító indítványt nyújtok be, remélem, hogy Simon Miklós - akinek támogatnia kellett volna, hogy a Területi Operatív Programból Nyírbátor önkormányzata legalább lakosságarányosan nyerjen támogatást, nem sikerült - támogatni fogja. Segítenie, és nem akadályoznia kellene a térségben elnyert kerékpárút-pályázat megvalósulását. Ha neki ennyire fontos Nyírbátor, akkor kérem és elvárom, hogy támogassa az általam módosító indítványban benyújtott elkerülőút-beruházást. Kérem, csatlakozzon a módosítómhoz az út II. ütemének a megvalósulása érdekében. Nem sorolom tovább. Ismétlem: az embereket kell nézni, őket kell segíteni. Amikor a Fidesz milliárdokat vesz el az önkormányzatoktól, akkor nem a hivatalokat bünteti, hanem az adott településen élő emberek lehetőségeit, az őket érintő ellátásokat, fejlesztéseket szünteti meg. Persze tudjuk, hogy ezt önök is tudják, hiszen pont az a céljuk, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok forrásai csökkenjenek, és így kevésbé tudják ellátni a feladataikat. De kérdezem önöket: hol van ebben a hozzáállásban a hazaszeretet, hol van ebben a bosszúban az önök esküje, hogy a magyar népet szolgálják? Vegyék már észre, hogy a Fidesz a magyar választókat bünteti! Persze lehet, hogy önök azt hiszik, hogy az emberek buták, és az önkormányzatok ellen hergelhetők, de higgyék el: egyre többen átlátnak a Fidesz trükkjein. Az emberek tudni fogják, hogy azért nincs pénz sok mindenre, mert a Fidesz elvette azt - és az emberek haragja önök ellen fordul. Így volt ez a legutóbbi önkormányzati választás során, és még inkább így lesz a jövőben. Azt javaslom, ne folytassák ezt a végtelen cinikus bosszúhadjáratot, hanem fogadják el a módosító indítványainkat. Ne csak plakátra írjanak üres és hazug szavakat, hanem végre tettekkel is szolgálják a magyar népet! Itt az idő! Addig cselekedjenek, amíg tehetik, mert kormányon vannak! Utána már késő lesz, mert a magyarázkodásukra nem lesz kíváncsi senki. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)