Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 11. csütörtök - 139. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK:
4042 Ha megnézzük a jogcímeket, hogy hol vannak pozitív változások, akkor látható, hogy vannak olyan sorok, területek, ahol többletforrás van biztosítva az idei évhez képest. Ilyen például az országos fogyatékosságügyi program sora, ahol 294 milliós a többlet. Ez elsősorban a speciális szükségletű gyermeket nevelő nevelőszülők díja, illetve az ezt a területet érintő infrastrukturális fejlesztések fedezete ez a többletforrás. 416 millió forinttal kapnak többet a kis létszámú fogyatékos személyeket gondozó intézmények és a nem állami fenntartású család- és gyermekjóléti szolgálatok. Ez tulajdonképpen a minimálbér kompenzációját fedezi. Az elemi látásrehabilitáció 600 millió forinttal kap többet, mint ebben az évben, a korábbi években ugyanis 124 millió forint volt ennek a forrása, most pedig 600 millió forint. (Sic!) Ez a többletforrás biztosítja azt, hogy a látássérült személyek évente fejenként maximum 300 óra elemi rehabilitációs szolgáltatást tudjanak ingyenesen igénybe venni. Látható tehát, hogy vannak pluszforrások ezen a területen. Még nem említettem, de fontos: a pszichiátriai betegek támogatott lakhatása és nappali ellátása január 1-jétől párhuzamosan is igénybe vehető lesz, ugyanúgy, ahogy a fogyatékos személyek nappali ellátása és támogatott lakhatása is párhuzamosan igénybe vehető. Tehát mindkét jogcímen igénybe vehetik ugyanazon a napon a támogatást ezek a személyek. Nem a szociális szférát érinti, de szeretném elmondani, hogy a fogyatékos személyek számára is egy fontos terület a sport. Itt is egybevonta a költségvetés a versenysport és a fogyatékossport sorát, ettől függetlenül az összeg a korábbiaknak megfelelően rendelkezésre áll. Itt is javasolnám a szétbontást, mert a fogyatékosok sportja nemcsak versenysportból áll, hanem szabadidősportból, speciális nevelési igényű gyermekek sportoltatásából, tehát egy nagyon összetett, sokkal komplexebb terület ez, mint a versenysport. Ugyanúgy megnyugtató lenne a fogyatékosok sportjának területén tevékenykedő szervezetek számára, ha ez a sor külön szerepelhetne a költségvetésben. 2019-hez képest 2020-ban az én javaslatomra majdnem duplájára emelkedett a fogyatékosok sportjának a támogatása, 460 millióról 907 millióra. Már az is megnyugtató, hogy 2021-re ugyanennyi maradt a támogatás. Egyébként két nagy világverseny várható jövőre, az egyik a paralimpia, amely a koronavírus-járvány miatt csúszott át a jövő évre, ezt Japánban rendezik meg, a másik pedig a nyári siketlimpia, amit Brazíliában fognak megrendezni. Tehát egyik sem egy olcsó rendezvény; fontos, hogy mindkettőre biztosítva van a megfelelő összeg és támogatás. Még egy fontos terület számomra a kultúrán belül a színházi akadálymentesítés kérdése. Ebben az évben nagy előrelépés volt az, hogy a korábbi évek pályáztatásához képest, ahol általában 5-10 millió forint volt maga a pályázati keretösszeg, egy nagy ugrás történt, mégpedig 100 millióra emelkedett az a keretösszeg, amire a színházak pályázhattak, és ezt az összeget akadálymentesítésre, illetve érzékenyítő programok szervezésére használhatták, amibe az érintett fogyatékos személyeket is bevonták. Ez a 100 milliós keret a jövő évre is megmaradt, és ez megnyugtató számomra és az érintettek számára. A végén engedjenek meg egy észrevételt, ami tulajdonképpen a magánvéleményem. Varga Zoltán képviselő úr említette a reluxás hasonlatot, amit én erősnek találok a költségvetés vitájában. Több éven át vezettem egy civil érdekvédelmi szervezetet, tehát fenntartó is voltam, és ebben az esetben az a véleményem, hogy itt nem a kormány, a parlament vagy az állam körmére kell nézni, hanem az adott hely karbantartója, műszaki osztálya vagy fenntartója körmére. Számomra mint korábbi fenntartó számára elképzelhetetlen az, hogy bármilyen is legyen a finanszírozás vagy a támogatás, de ne legyen rendben egy ablak vagy egy reluxa. Gondolom, érti, hogy mire gondolok. Végül hadd mondjam el, hogy szerintem ez nem a gyávaság és a gyengeség költségvetése, hanem sokkal inkább a kiszámíthatóság, a tervezhetőség és a biztonság költségvetése. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most az MSZP képviselője, Gurmai Zita képviselő asszony szólhat. Parancsoljon!