Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 11. csütörtök - 139. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
3908 ki tudtuk-e használni a lehetőséget. Eddig nem, eddig csak nagyon mérsékelten. Úgy gondolom, hogy ide jelentősebb erőket kell majd csoportosítanunk. Rá kell mutatnom külön még egy veszélyhelyzetre. És ez a veszélyhelyzet, akár tetszik, akár nem, bizony Brüsszelből jön. Az a legújabb, az Európai Bizottság által előterjesztett zöldprogram, amelyet ha megvalósítanak, és amelynek a megvalósításán nagy erők fáradoznak, ebben az esetben a magyar mezőgazdaság akár végveszélybe kerülhet. Lehetetlen helyzetet teremtenének azzal, hogy nemhogy növelnék azt, amire a legnagyobb szüksége van Európának és a világnak, a biztonságos élelmiszer-ellátást, hanem csökkentenék. Olyan helyzetet teremtenének, ahol egyébként egész országoknak erre az ágazatra jelentősen épülő gazdasága, életlehetősége nemhogy nem növekedne, hanem kifejezetten csökkenne. Ezért a magyar küzdelemnek az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, reményeim szerint minden oldal támogatásával arra kell irányuljon, hogy a Bizottságnak ez a kezdeményezése ne kapjon zöld utat, mert ha ez zöld utat kap, akkor teljesen új helyzet áll elő a magyar vidék tekintetében. Örömmel olvastam itt, ebben a most tárgyalás alatt lévő költségvetésben, hogy a „Magyar falu” program megmarad, de a „Magyar falu” programon változtatni kell. A „Magyar falu” programban nagyon jó programrészek vannak, de azt kell mondanom, hogy hiányzik belőle néhány. Jó az, ha épületeket megtartunk, emelünk, megerősítünk, ez rendben van, erre is szükség van, de meg kell teremteni a magyar vidéken és a magyar falun belül a helyben dolgozást és a helyben megtalálható munkalehetőségeket. Ehhez pedig azt kell mondanom, megint csak a mezőgazdaságban kell változásokat elérni. El kell érni végre, hogy eljusson a tudatig, hogy az elkövetkezendő időszakban a kis- és középbirtok megmaradása sorskérdés, ezeknek a megmaradása viszont csak akkor lehetséges, ha el tudjuk fogadtatni a társas gazdálkodás lehetőségét. Ez egy roppant feladat. Évtizedeken keresztül nem hallottunk mást, mint a kolhoz borzalmait. Én átéltem, tehát tudom, hogy milyen volt, és egyáltalán nem azt mondom, hogy bárki is ezt sírná vissza - de a szövetkezés nem ez. És csak a kormány fogja tudni megállítani ezt a fajta gondolkodásmódot, mert kommunikációs lehetősége csak neki van ilyen mértékben. A kormány képes arra, hogy egy olyan helyzetet teremtsen, hogy az elkövetkezendő időben ne viszolyogjanak, ne féljenek ettől az emberek, hanem megértsék, hogy a jövőjüket szolgálja. Ezt én egy alapvetően fontos kérdésnek látom, és meggyőződésem, hogy ebben a költségvetésben ez benne van. Amikor azt mondjuk, hogy „Magyar falu” program, amikor azt mondjuk, hogy magyar vidékfejlesztési program, akkor benne kell legyen ennek a megmaradása is. Tisztelt Ház! Az tény, hogy a koronavírussal kapcsolatos küzdelmet a kormány úgy tudta lefolytatni, hogy a koronavírus-küzdelemben az ember az első helyen állt, de ugyanakkor képes volt arra, hogy a gazdasági alapokat is megteremtse a további védekezésekre. És itt van egy utolsó gondolat, amelyet meg kell erősítenem. Senki nem gondolhatja, hogy lehetséges az elkövetkező nehéz, talán válságos időszakban olyan helyzetet teremteni, ahol a kormány akkor tud teljesíteni, ha nincsenek meg az eszközei. Az eszközeit meg kell adni a kormánynak, ebben most nagyvonalúnak kell lenni. Én személy szerint mindig is a parlament ellenőrző funkciója mellett voltam, annak az erőssége mellett, de válságos időszakban a döntések gyorsasága, pontossága, annak az elhatározottsága alapvető kérdés; ezt most nagyon jól látjuk elsősorban azokban az országokban, amelyekről beszéltem, ahol ezek hiányoznak. (8.30) Az Európai Unión belül - amelynek, én szilárdan meg vagyok győződve, hogy tagjai vagyunk, tagjai kell maradnunk, ott kell dolgoznunk - meg kell találnunk a szövetségeseket, meg kell találnunk azokat, akik egy helyes és jó útba irányítják ezt az egyébként pótolhatatlan - ezt kell mondanom, pótolhatatlan - együttműködést, amelyet az Európai Unió képes biztosítani. Élnünk kell vele, szövetségesekkel együtt kell élnünk ezzel a lehetőséggel, és meg kell találni a saját hazai forrásokat. Ez a költségvetés meggyőződésem szerint bátor, határozott - és ezt tartom nagyon fontosnak az adott helyzetben -, ugyanakkor megfontolt, ezért jó szívvel ajánlom az elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)