Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - DR. FÜLÖP ERIK (független):
3878 várni egy visszérműtétre a mostani helyzetben. Több mint két évet! De sorolhatnám. Van olyan műtét, amire bizonyos részén az országnak öt évet kell a mostani helyzetben várni. Ezek a betegek most rá fognak zúdulni az amúgy is rossz állapotban lévő egészségügyre, és azt látjuk, hogy a szakma ajánlásait évek óta nem fogadja meg a kormányzat. Költségvetéseket tárgyalunk minden évben. Én már tavaly is elmondtam államtitkár úrnak, ugyanitt elmondtam önnek, akkor is 700 milliárd forintot javasolt az Orvosi Kamara, hogy azonnali beavatkozásként ennyi pluszpénzt kell rakni a költségvetésbe, nem történt meg. Most is azt látjuk, hogy a következő évre sincs ez meg. Holnap folytatjuk, államtitkár úr, mert van még miről beszélni az egészségügy területén. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót soron kívül államtitkár asszonynak. Vitályos Eszter Zsuzsanna államtitkár asszony következik. DR. VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Oláh Lajos képviselő úr korábbi felszólalására szeretnék néhány gondolattal reflektálni. Képviselő úr Kásler miniszter urat kérdezte felszólalásában, hogy mi is a helyzet jelenleg a Péterfy Kórházban, illetve mi a helyzet a mammográfiai szűrésekkel. A kormány intézkedéseinek köszönhetően hosszú idő után az MSZP-kormány rossz döntéseinek következtében nehéz helyzetbe került Péterfy Kórház gazdasági helyzetét sikerült konszolidálni. Ez azt jelenti, hogy 2019-ben traumatológiai fixdíjként 440 millió forintot, 2020-ban 118 millió forintot kapott kiegészítésként a kórház, és a mai napon jelezte éppen az egészségügyi terület számára a kórház főigazgatója, hogy hosszú idő után végre a tartós adósságállománya megszűnt. Ami pedig a kórházi fejlesztéseket illeti, azt gondolom, hogy szintén jó hír e tekintetben, hogy az „Egészséges Budapest” programban két fejlesztési soron is szerepel a kórház: építés és felújítás vonatkozásában 20,4 milliárd forinttal, míg orvostechnológiai fejlesztések tekintetében 10,6 milliárd forinttal szerepel a Péterfy Kórház. Ami pedig a mammográfiai szűrések protokollját és indokoltságát illeti, azt gondolom, hogy kérés esetén egészen biztosan tart e témában továbbképzést az érdeklődőknek Kásler miniszter úr, hiszen ő maga kezdeményezte 1993-ban a rákkontrollprogramban a szűrés bevezetését. Ha valaki, akkor azt gondolom, hogy miniszter úr egészen biztosan érti, érzi és szívesen oktatja is önöket e témában. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. A következő előre bejelentett felszólaló Fülöp Erik képviselő úr. DR. FÜLÖP ERIK (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársak! Számomra a hazaszeretet elválaszthatatlan részét képezi az állatok és a környezetünk szeretete, és állatvédelmi, környezetvédelmi politikusként én leginkább ilyen szemmel vizsgáltam meg a 2021. évi költségvetés-tervezetet. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy a tavalyi költségvetés elfogadásakor az idei évre 70 millió forint összeget juttatott a jelenlegi kormány, illetve az Országgyűlés állatvédelmi feladatokra, annak a több mint 300 állatvédelmi szervezetnek a támogatására, amelyek nap mint nap megfeszített munkával próbálnak állatokat gyógytani, menteni, menekíteni és rehabilitálni. Ez a 70 millió forint volt az idei évben arra szánva, hogy az állatmenhelyeket, az ebrendészeti telepeket próbálják fenntartani, korszerűsíteni, fejleszteni az őket üzemeltetők. A hatóságok által kimenekített állatok elhelyezését is ebből a minimális összegből kellett megoldani, ivartalanításra is ebből kellett szánni, a lakosság tájékoztatására és természetesen a jövő generációjának, a jelenlegi