Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK:
3766 nyilvánvalóan csak részben képesek fedezni. A tanács ezért azt ajánlotta megfontolásra, hogy az egyes fejezetek szintjén jelöljék meg azokat az előirányzatokat, amelyek elköltésére csak akkor lehessen kötelezettséget vállalni, ha a 2020. évi gazdasági és költségvetési folyamatok a kormányzati prognózisnak megfelelően vagy annál kedvezőbben alakulnak. Így el lehet kerülni mind a túlzott tartalékképzést, mind pedig azt, hogy kedvezőtlen esetben a költségvetési egyensúly megteremtéséhez előirányzatok zárolására vagy bevételek évközi növelésére kényszerüljön a döntéshozó. A tartalékolásról - mint azt a benyújtott dokumentumhoz kapcsolódó válasz tükrözi - a tanács meglátása egy árnyalattal más, mint a pénzügyi kormányzaté, aki szerint egy ilyen szigorítás éppen a kilábalást hátráltatná. Természetesen a KT tagjai is tisztában vannak azzal, hogy a nagyobb tartalék a gazdasági növekedéstől vonna el erőforrásokat, de az általunk tett ajánlás nem jár ilyen veszéllyel, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a rugalmasság nagyobb biztonságot szolgálna. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A Költségvetési Tanács előremutatónak tartotta annak a gyakorlatnak a folytatását, mely szerint a három részre bontott központi alrendszerben a működési rész egyenlege már negyedik évben nulla, és pénzforgalmi deficit csak a felhalmozási és az uniós költségvetésben keletkezhet. Az úgynevezett strukturális, egyszeri bevételek nélkül számított hiány tervezett mértéke újra magas, jóval meghaladja a célértéket, ezt azonban a tanács indokoltnak tartotta a járványhelyzet kezeléséhez szükséges erőforrások előteremtése miatt. Úgy látta ugyanakkor, hogy 2021-től a gazdaság magas ütemű növekedési pályájához visszatérve, a fenntarthatóságot erősítő gazdaságélénkítő programok folytatásával belátható távban teljesíthető lesz a strukturálishiánykritérium is. A tanács tudomásul vette, hogy a GDP-arányos államadósság 2011-2019 közötti csökkenésének trendje - a romló makrogazdasági pályából fakadó költségvetési helyzet miatt - 2020-ban várhatóan átmenetileg megfordul, s annak mértéke újra 72 százalék fölé emelkedik. A tanács fontosnak ítélte, hogy az államadósság-mutató csökkenő trendje visszatér, és 2021 végére 69,3 százalékra mérséklődik az elképzelések szerint. A 3,3 százalékpontos tervezett csökkenés a mi megítélésünk szerint megfelelő mozgásteret jelent az Alaptörvényben foglalt államadósság-szabály és a stabilitási törvényben foglalt előírás teljesüléséhez arra az esetre is - hangsúlyozom -, ha az államadósság vagy a GDP a tervezettnél némileg kedvezőtlenebbül alakulna. A tanács meglátása szerint a mutató értéke a tervezettnél azonban így egy kissé később, 2024-ben kerülhet az Európai Unió szabályrendszerében előírt 60 százalékos küszöbszint alá. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A tanács megállapításai akként összegezhetők, hogy a költségvetés tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyek a jelen helyzetben szükségesek a gazdaság talpon maradásához éppúgy, mint a közszolgáltatások működtetéséhez, nemkülönben az államháztartási egyensúly fennmaradásához. Erre is gondolva szeretném megköszönni a pénzügyminiszter úrnak és munkatársainak, hogy a tanács munkáját ebben az időszakban is messzemenően segítették. Köszönöm az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a tanács titkársága munkatársainak, a felkért elemző intézeteknek, valamint egyes gazdasági intézmények szakértőinek, hogy független, alternatív makrogazdasági, államháztartási modellszámításokkal, érzékenységi vizsgálatokkal támogatták a tanács véleményének sokoldalú, szakmai megalapozását. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Megköszönve megtisztelő figyelmüket, a tanács nevében és a magam részéről is kívánok önöknek jó munkát a 2021-es költségvetési törvény javaslatának és a kapcsolódó módosító indítványoknak a megvitatásához. Köszönöm a figyelmet. (Taps. - Varga Mihály pénzügyminiszter a szónoki emelvényről távozó dr. Kovács Árpádhoz lép, és kezet fognak.) ELNÖK: Megköszönöm elnök úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek.