Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 9. kedd - 137. szám - A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3696 DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sokszor vagyok vitában a DK-val, meg leszek is, meg voltam is, de nagyon örültem most ennek a felszólalásnak, amit Varga képviselő úrtól hallottam. Kósa képviselő úr mint előterjesztő nagyon erőteljesen próbált elébe menni, hogy ne beszéljünk már másról, ne beszéljünk ilyen súlyos rendszerproblémákról, mint ami a teljes vízügyi és közműágazatnak a válságos helyzete, hanem beszéljünk erről a pepecselésről, amit ön egyéni képviselőként Böröcz képviselő úr utólagos csatlakozásával benyújtott. (Kósa Lajos: A házszabály…) Mert ez az ágazat súlyos rendszerproblémáihoz mérten, képviselő úr, egy pepecselés. És egyébként azt el tudom mondani, hogy amit ön ismertetett, és amiről ez a javaslat szól, az önmagában egyáltalán nem észszerűtlen javaslat, nem ezzel van a probléma, hanem azzal, amit egyébként már elkezdett felsorolni képviselőtársam. Nagyon örültem viszont annak, amit államtitkár asszonytól hallottam. Örültem, hogy hozzászólt államtitkár asszony, és így beszélt arról, hogy a kormány számára fontos a környezetvédelem, fontos a fenntarthatóság, elmondta, hogy a víz az életünk, a közös kincsünk, és egyébként Hadházy képviselő úr is beszélt az ivóvízbázis-védelemről. Nacsa képviselő úr elmondta, hogy az egészséges ivóvíz biztosítása mindenki számára alapvető jog. Államtitkár asszonytól idézhetem, hogy mindent megtesz a kormány a víziközmű-szolgáltatás fenntarthatóságának biztosítása érdekében, a vízbázisok védelme érdekében, az ellátásbiztonság fenntartása érdekében. Én némileg akkor szeretném kiegészíteni azt, amit Varga képviselő úr elmondott, és hozzáteszem, hogy én rengetegszer beszéltem már erről a problémáról egyébként nemcsak ebben az országgyűlési ciklusban, hanem még azt megelőzően, önkormányzati képviselőként én is szembesültem azzal, hogy milyen helyzetben vannak, milyen problémákkal küzdenek az ellátásért felelősök. Most konkrétan csak néhány számot szeretnék mondani, azt gondolom, az mindenképpen erősítheti azt az irányt, amit Varga képviselő úr is elmondott. Jelenleg 65 ezer kilométer hosszúságú csőhálózat várja az azonnali - azonnali! - felújítást. Egyébként annyit engedjenek meg, azt gondolom, hogy ne legyünk annyira igazságtalanok: tehát ez egy olyan súlyos rendszerprobléma, ami nem 2010-ben kezdődött, hanem ez évtizedek óta velünk van, de nézzük meg, hogy mit végzett Orbán Viktor kormánya! 2012 óta duplájára nőtt a meghibásodások száma a közműrendszerben, 25-30 százalék a hálózati veszteség. Tehát így elmondják szép szónoklatokban kormánypárti képviselőtársaim, hogy mindent meg kell tenni az ivóvíz védelme érdekében, de 25-30 százalék a hálózati veszteség. (Kósa Lajos: Egészen pontos számot mondjunk! 26 százalék.) 26 százalék a hálózati veszteség, igen, köszönöm szépen a pontosítást. 1500 és 3000 milliárd forint közé teszik azt a forrást, ami hiányzik. Itt aláhúznám, hogy nem ennyire lenne szükség most cserélni vagy karbantartani a teljes közműhálózatot, hanem 15 éves távlatban 1500 és 3000 milliárd közé teszik azt a forrást, ami a jelenleg tervezhető forrásokon felül hiányzik. Tehát hatalmas összeget kell rákölteni arra, hogy működjön a legfontosabb közszolgáltatás 15 éves távlatban Magyarországon, és ezen felül hiányzik ez a hatalmas, ezermilliárdos nagyságrendű összeg. Hozzáteszem, és ezt mindig elmondom, hogy ez nem az ellenzéki képviselők siráma, hanem ez a szakmának, illetve az önkormányzati szövetségeknek a számítása és becslése. És akkor vessük össze, hogy ha 3000 milliárd forintra van szükség 15 éves távlatban a gördülő fejlesztési tervek alapján, akkor mit tesznek a költségvetésbe. Mennyire vehetjük komolyan, képviselő úr, a kormánypárti képviselők, illetve államtitkár asszony gondolatait, amikor az idei költségvetésben és a jövő évi költségvetésben is másfél milliárd forintos rekonstrukciós keret szerepel? Vessük össze ezt a 3000 milliárd forinttal! Esik szét a közműhálózat! Ez ma Magyarország egyik legfontosabb rendszerproblémája, képviselő úr, és akkor ön behoz egy ilyen, éppen az ágazat helyzetét érintő kis pepecselést, ami önmagában persze jó, de ezzel a problémával végre mikor kívánnak szembenézni, mikor kívánnak rá megoldást kínálni? Ne nekünk kínáljanak megoldást,