Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 9. kedd - 137. szám - A Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP): - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
3684 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen nagyra becsült Képviselőtársaim! Ha most megkérdeznénk valakitől, hogy vajon milyen törvényi előterjesztés a tárgya ennek a vitának, ezt nincs élő ember, aki megmondja. De ez egy Bérgarancia Alap-előterjesztés. Itt már minden volt, svájci indexálás, mit mondott Orbán Viktor 2002-ben (Arató Gergely: Böröcz képviselő úrral kellene megbeszélni!), meg hogy hogy volt, Czeglédy Csaba meg Voldemort. Én csak egyet szeretnék kérni, elnök úr, tegyünk kísérletet arra, hogy a Bérgarancia Alapról szóló előterjesztést vitassuk meg, mert én már elvesztettem a fonalat, itt már minden volt, komolyan mondom. Azt várom, hogy Verecke mikor bukkan fel az előterjesztésben. ELNÖK: Köszönöm szépen. Én éppen most veszem föl a fonalat, tehát kezdek idomulni önökhöz. Ezt most kétperces felszólalások keretében folytathatom, már a megértést. Valóban tisztelettel kérek mindenkit, hogy az adott törvényhez kapcsolódó véleményét mondja el. Elsőként két percben Nacsa képviselő úr, KDNP. NACSA LŐRINC (KDNP): A Bérgarancia Alappal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy 2010-ben Lendvai Ildikó azt mondta (Derültség.), hogy 590 milliárd forintra nincs fedezet a nyugdíjkasszában. (Dr. Brenner Koloman: Hajrá, Lőrinc, így kell!) Tehát 2010-ben még éppen önök kormányoztak januárban, mikor azt mondta, hogy 590 milliárdra nincs fedezet. Majd pedig Korózs Lajos, a videoblogger mondta azt még államtitkárként, szintén 2010 elején, hogy ha a Fidesz bevezeti a „Nők 40”-et, amit szintén most megvalósítottunk, akkor 70 évre fogjuk azonnal fölemelni a nyugdíjkorhatárt. Miután az önök ideje alatt 10,5 százalékkal vesztettek a nyugdíjak a vásárlóértékükből, 10,5 százalékot vesztettek az értékükből, azután elkezdtek hamis vádakkal kampányolni, majd jött a nyugdíjemelés korszaka, és ezért 2010-től kezdve 10,3 százalékkal emelkedett a nyugdíjak reálértéke, plusz a nyugdíjprémium, plusz az utalványok, 10,3 százalékkal. Tisztelt képviselő úr, el kell olvasni a statisztikákat vagy a számokat, 10,3 százalékkal emelkedett, és 38 százalékos össznyugdíjemelés volt. Kár ezt eltagadni. Önök elvették, mi pedig visszaadjuk, ilyen egyszerű. Köszönöm szépen. A Bérgarancia Alap egy fontos dolog, és a nyugdíjas-szövetkezeteket is támogatjuk benne. Köszönöm szépen. (Derültség. - Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK: Képviselők, tiszteltek! Értem én, és a szövegelemzés az egyik szakterületem, tehát figyelek, és be fogom tartani a házszabályt, tekintettel arra, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor nekem éjfélre vissza kell jönnöm elnökölni, amit nem biztos, hogy így együttesen akarunk. (Dr. Brenner Koloman: Nem, nem, soha!) Mesterházy Attila képviselő úr normál felszólaló képviselőként. (Kósa Lajos: Már volt!) MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Arra szeretném fölhívni a figyelmét, hogy mi meg reggel 10 óta vagyunk itt ma egész nap, nekünk nem volt lehetőségünk elmenni meg visszajönni, hanem itt ülünk egész nap, és vitatkozunk a parlamentben. Tehát illő tisztelettel, valószínűleg, mivel nem ismeri az előzményeket, ezért nem érti a hevességét ennek a vitának. Mi nem teszünk mást, mint a Magyar Szocialista Párt álláspontját és a mi kormányunk döntéseit védjük itt a vitában. De alapvetően én is arra szeretném Kósa Lajos urat megkérni, egyetértve az ő ügyrendi hozzászólásával, hogy tegyen már rendet a frakcióban, mert nem az ellenzéki képviselők voltak, akik nem arról kezdtek el beszélni, ami a téma, hanem Nacsa képviselő úr kezdte el egyrészt némileg személyeskedően ezt a vitát más irányba terelni, miközben az ellenzéki képviselők arra szerettek volna fókuszálni, ami maga a javaslat. (Kósa Lajos közbeszól.) Ezért én azt gondolom, hogy mi