Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 8. hétfő - 136. szám - A nemzeti önazonosság védelméről című politikai nyilatkozat összevont vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - SZÉKELY SÁNDOR (független): - ELNÖK: - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára:
3550 nemzeti összetartozás évét kitoljuk esetleg a 2021-es esztendőre is, hiszen a megemlékezéseket sokan - önkormányzatok, határon túli települések, nemzetrészek, civil szervezetek, történelmi egyházak - áttették az év hátralévő részére. Másrészt pedig számos olyan munkát készítettek, illetve készítenek, tesznek le alapköveket, vagy pedig emelnek olyan emlékműveket, amelyek még nem készültek el, mert a járvány miatt nem is tudták elkezdeni azoknak az építését. Örülök annak, hogy a történelmi múltat és az identitásaink alapjait is többen szóvá tették, illetve utaltak arra, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek, nekünk, magyaroknak az identitásunkat mi jelenti és mi képezi. Nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra és az itt ülők számára is az, hogy magyarok vagyunk, emellett vagyunk közép-európaiak, emellett vagyunk európaiak és vagyunk keresztények, hiszen az európai civilizáció a görög, római, zsidó és keresztény kultúrán alapul, amelyet ha mi elfelejtünk, akkor az európai fogalom, bár meg nem szűnik, de egészen mást fog jelenteni, hiszen átsilányul egy földrajzi fogalommá, és nem jelent egy kulturális fogalmat is. Tudjuk azt is, hogy Trianon mást jelent számunkra, magyarok számára, és mást jelent a környező népek, nemzetek számára, az utódállamok számára. Ami nekünk gyásznap, az a számukra az országuknak a születésnapját is jelenti, vagy pedig az országuk megnagyobbodását, a nemzetrészeik egyesítését is jelenti. Amikor mi Trianonra emlékezünk, akkor erről is nekünk tudnunk kell, és ha mi azt várjuk el, hogy ők fogadják el a mi értelmezésünket, a nemzeti összetartozás napját, a gyásznapot, akkor nekünk is tudnunk kell, és el kell fogadnunk azt, hogy számukra ez ezt jelenti. Az elmúlt évszázadban ez a nap és az eltérő szemléletmód is vezetett oda, hogy sokszor konfliktusba kerültek ezek az országok és ezek a népek. A XXI. század viszont olyan kihívásokkal rendelkezik, amely számunkra csak az összefogást jelentheti, illetve csak az összefogásban bízhatunk. Ne felejtsük el, hogy már a XX. században is voltak olyan történések, gondoljunk akár csak a második világháborúra vagy a második világháborút követő új világrendre, hogy mi, magyarok azt kaptuk büntetésül, illetve ha fordítva fogalmazunk, a szlovákok, csehek, lengyelek, románok, és sorolhatnánk tovább a közép-európai népeket, azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül. A következő évszázad is ilyen lesz, hogyha nem vigyázunk. Csak közös összefogással és közös erővel tudunk a történelmi kihívásokra válaszolni. Óriási előrelépés történt az elmúlt héten, amelynek volt visszhangja, de talán nem volt akkora itt, Magyarországon sem meg máshol sem, mint amekkora lehetett volna, hiszen a nemzeti megbékélés útján valami megkezdődött Szlovákia és Magyarország között. Hadd idézzem Matovič szlovák miniszterelnök urat, aki száz magyar értelmiségit, meghatározó politikust, közéleti embert fogadott Pozsonyban június 2-án, kedden. „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van” - ezzel a mondattal, illetve az ottani beszédével gyakorlatilag megkövette a felvidéki, a szlovákiai magyarságot, illetve a megkövetés mellett utalt arra is, illetve a beszédéből kiérezhettük azt, hogy a magyarságot mint államalkotó tényezőt is a maga részéről el tudja fogadni Szlovákiában, amely a nyilatkozatnak egy sarkalatos pontja. Talán erre is válasz Orbán Viktor miniszterelnök úr 7-ei sátoraljaújhelyi beszéde, amelyet mi, magyar politikusok az elmúlt évszázadban és az elmúlt tíz évben is többször fogalmaztunk meg. „Látjuk szomszédjainkban azt, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt. Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot, azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni Kárpát-medencét és naggyá tenni Közép-Európát, mert ez a mi hivatásunk, XXI. századi magyaroknak.” A XX. század, a hosszú XX. század, amely valamikor éppen Trianonnal kezdődött vagy a békeszerződésekkel kezdődött el és ért véget napjainkban, a magyarság és a közép-európai népek számára egy vesztes évszázad volt, nyugodtan kimondhatjuk. Nekünk, ma élő magyaroknak van a kezünkben az a tőke, az a politikai tőke, az a lehetőség, hogy a XXI. századot naggyá tegyük, és egy nyertes évszázaddá tegyük a magyarok számára. Amikor száz évről beszélünk, akkor meg kell említenünk mindenképpen az elmúlt tíz esztendőt is, hiszen ha valamit sikerágazatnak - rossz szóval - mondhatunk a magyar kormány tevékenységében mindenféleképpen, az a magyar nemzetpolitika. Az elmúlt tíz évben olyan eredményeket tudhatunk magunk mögött, amire nincsen példa az elmúlt száz évben vagy az azt