Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135 / 2. szám - Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
3400 hetente írják meg vagy a Portfolión, vagy a napi.hu-n, vagy a Gazdaság című lapban, hogy a kormánynak át kell alakítani a nyugdíjrendszert, mert ezt a nyugdíjrendszert nem tudja a költségvetés elbírni. Tehát a politika porondján mindig a simogatás van, és hogy nagyon szeretjük ezt a társadalmat, közben a háttérben mintha ezek a gazdasági elemzők éreznék magukat predesztinálva arra, hogy majd a következő nyugdíjas nemzedék életét azzal tegye nehézzé, hogy nem lesz nyugdíjuk, vagy nem mehetnek nyugdíjba, vagy jóval felemelik a nyugdíjkorhatárt. És pont azért, mert eddig nem volt olyan javaslat, hogy ezt elmondjam önöknek, most elmondom, hogy ez mennyire álságos és hazug dolog, és kérem mind a kormány képviselőjét, mind a kormánypárti képviselőket, hogy ’22-ig eszükbe se jusson olyan módon a nyugdíjrendszerhez hozzányúlni, hogy az bármilyen módon a következő nyugdíjba menőknek vagy a meglévő nyugdíjasok bármelyikének is nehézséget okozna. Miért is merem állítani, hogy erre semmi alapjuk nincs? 1990-ben 4 millió 880 ezer dolgozó volt, és 2 millió 921 ezer nyugdíjas. Ez azt jelenti, hogy ’90-ben 100 dolgozóra 52 nyugdíjas jutott. Majd 2010-ben volt 3 millió 781 ezer dolgozó, és rá esett 2 millió 980 ezer nyugdíjas. Való igaz, 2010-re 100 dolgozóra 79 nyugdíjas jutott. De eljutottunk 2020-ig, és az számít, ami ma van. Ma, kérem szépen, 100 dolgozóra 57 nyugdíjas jut, merthogy már 4,5 millióan dolgoznak, és mindössze 2 millió 400 ezer a nyugdíjasok száma. Tehát oly mértékben megnövekedett a dolgozói szám, és oly mértékben csökkent a nyugdíjasszám, hogy el ne merje hitetni azt egyetlen politikussal sem egyetlen gazdasági újságíró, hogy azért kellene átalakítani a nyugdíjrendszert, mert a költségvetés ezt nem bírja el. Hiszen mindig mi a lényeg? Hogy hány dolgozó tart el mennyi nyugdíjast. 30 év alatt szinte nem látott kedvező helyzet - idézőjelben kedvező - van ma, és akkor még nem beszéltem arról - mert arra még két felszólalás is kellene -, hogy egyébként a nyugdíjjárulék-fizetések, a fizetésemelkedésekből eredően a járulékok nominális értékének növekedése, a nyugdíjak növekedésének elmaradása ahhoz képest, amennyivel növekednek a járulékok, erről még tényleg plusz 30 percet lehetne beszélni. De az a lényeg, hogy el ne merjék bármilyen módon ezt kezdeni, mert esküszöm, hogy komoly társadalmi ellenállást fogok szervezni, tehát akkor tényleg ötszázezren lesznek a Parlament körül, merthogy ez egy álságos, hazug folyamat, egy ilyen suttogó folyamat, amivel egyszer csak azt akarják a társadalommal elhitetni, hogy tényleg, hát persze, alakítsák át a nyugdíjrendszert, hát nem tudják finanszírozni, úristen. Majd mindjárt elmondom egyébként, hogy miért is tudják finanszírozni. Azért is tudják finanszírozni - most jönnek a makroszámok -, mert amíg 2010-ben 12 662 milliárd volt a költségvetés bevételi fő száma, addig 2020-ban már 21 425 milliárd. (16.30) Ez azt jelenti, hogy 5000 milliárd forinttal volt több a költségvetés tervezett főösszege, de mindegyik évben magasabb volt a realizált bevétel. Ez azt jelenti, kérem szépen, hogy jóval nagyobb volt a költségvetés forrása arra, hogy akár jóléti juttatásokat nyújtson, mert hiszen beruházási igény vagy egyéb más társadalmi, szociológiai igény többletköltsége nem merült föl az inflációnál magasabban, tehát már az elmúlt tíz évben is minden alkalommal volt forrás arra, hogy a nyugdíjakat ki tudják fizetni. A rendszert nem úgy kell átalakítani, hogy kort emelek vagy elkezdek minimális nyugdíjakat fizetni; a struktúráját érdemes lenne átalakítani, de arról megint 15 percet lehetne beszélni. De a lényeg az, a tíz év alatt 24,6 százalék volt a fogyasztói árindex növekedése, ami azt jelenti, hogy már eleve ez alatt a tíz év alatt a nyugdíjakat is minimum ilyen mértékben kellett volna emelni, és ahogy előbb a kollégáim elmondták, jelentősen elmaradt ettől. Aztán. Mi a nyugdíj célja? Az a nyugdíj célja, hogy ha valaki elveszti már a munkaképességét idősebb kora miatt, akkor a nyugdíj az ő létfenntartását szolgálja. Ez az alapvetés. Na de, tessék már elmondani: 100 ezer forint alatti nyugdíj hogy tudja a létfenntartást biztosítani? Tudják, az előbb is mondták kollégáim, én pontosan megnéztem, hogy 580 ezer honfitársunknak, azaz a nyugdíjasok negyedének kevesebb a nyugdíja, mint 100 ezer forint. Tehát miután az Eurostat adatai szerint 100