Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135 / 2. szám - Egyes törvényeknek az állatok fokozott kímélete érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - Egyes vagyongazdálkodási és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK:
3360 Azért mondtam, hogy ennek pozitívabb megközelítése lehetne, mert hogyha önök ezt az egész folyamatot végiggondolták volna, letettek volna egy olyan hatástanulmányt, hogy ez most akkor pontosan mivel jár, akkor, azt hiszem, egy kicsivel, egy lépéssel közelebb kerültek volna ahhoz, hogy átláthatóbbá tegyék, értékelhetővé tegyék az előterjesztésüket, hiszen mindaz, amit most itt egynéhány sorban kifejtenek, hogy akkor a honvédségi területek mind felhasználhatók, illetve azok a területei felhasználhatók lesznek, amelyeket önök kijelölnek, ezeket a területeket az építőipar számára mint a válsághelyzet megszüntetésére vagy megoldására lakásépítésre - bár itt ezt közvetlenül és közvetetten is megjelenítik - akarják felhasználni. Na most, ez az, amit tegnap részletesen kárhoztattunk, hogy miközben jó az a szándék, amit ezeknek a területeknek, a használaton kívül lévő területeknek a felhasználásával önök előrelépnek, azt nem önöknek kellene megtenniük, hanem azoknak a helyi közösségeknek, amelyekhez az tartozik, és ezért is mondjuk azt, hogy az önkormányzatoknak kell megadni azt a lehetőséget; kellett volna, de tudjuk, hogy a közöttünk meglévő gazdaságpolitikai és ebben az értelemben szabályozási szándékok és lehetőségek jelentősen eltérnek, és tulajdonképpen önök ezt egy irányba elgurították, ugyanúgy, mint ahogy korábban említettem azt, ami a banki részre vonatkozik. A banki meló, az most nem olasz, hanem magyar, és lényegében ilyen módon a sok ezer, több tízezer, ahogy mondtam, százezer ember kárán és a társadalmi vagyonnak az átadásán keresztül vezet el az út oda, hogy egy újabb bankot szerezzenek meg maguknak a baráti körben. Én örültem volna annak, hogyha korábban a miniszter asszony eljön a Költségvetési bizottság ülésére, a meghívásnak nem tudott, később már úgy éreztem, hogy nem akar eleget tenni - ha az államtitkár úr úgy gondolja, akkor cáfoljon meg nyugodtan ebben -, mert ahhoz, hogy ilyen horderejű lépéseket megtegyenek, azt gondolom, el kellett volna számolni azzal, hogy mi történt itt az elmúlt években. És ebből következhetne az, hogy talán érdemes lenne meghallgatni azon képviselőket is, akik nemcsak azért vannak, hogy csak gombot nyomjanak egy-egy ilyen elképzelés támogatásához, hanem azért is, hogy hogyan lehetne azzal az állami vagyonnal sáfárkodni, ami, azt gondolom, a végrehajtás szempontjából önökre van bízva, de az erre vonatkozó elszámolásról ebben a formában, mint ahogy mondtam, mifelénk, a Költségvetési bizottság felé még nem tettek eleget. Összefoglalva azt kell hogy mondjam, hogy a törvényjavaslatot ebben a formában biztosan nem fogjuk tudni támogatni, de azt hiszem, hogy önök nem is akarnak olyan módosításokat végrehajtani, amelyek ilyen szempontból valamilyen módon kezelnék a helyzetet. Egyetlen dolgot erősítenék még meg újra, ami rámutat arra, hogy önök mennyire figyelmen kívül hagyják az önkormányzatok törekvéseit, ez pedig az, hogy azoknak a területeknek a kapcsán, amelyeket ilyen módon megnyitnak - és, mondhatnám, egy új országtérkép rajzolódik ki, ami a honvédségi területek és az államvasutak ingatlanjainak felhasználásával elindulhat -, könnyen és láthatóan, mivel máris előfordult Budapesten, a XI. kerületben, pontosan láthatják azt, hogy ahol egy ilyen külön döntéssel elindítottak egy több ezer lakásos építkezést, ahova több tízezer ember költözik be, annak a területnek, annak a kerületnek a túlépítettségéhez önök rendkívüli módon hozzájárultak egy felülről jött döntéssel, és önök ezt végrehajtatják. Itt most sok helyen készítenek elő ilyet, és ez azért elfogadhatatlan, hiszen az ott élők komoly kárára következik be mindez, és ők nem értettek volna egyet, én azt gondolom, ott a XI. kerületben sem, hiszen az elmúlt hónapokban önök is megtapasztalhatták, hogy azt a túlépítettséget, amit ott önök így előállítottak, és amihez az elmúlt időszakban hozzájárultak, azt az ott élők elutasították, és ilyen módon más önkormányzati vezetőket választottak. Ehhez képest viszont most megteszik azt, hogy ezeknek az önkormányzati vezetőknek, szándékoknak a teljes figyelmen kívül hagyásával az oligarchiát építik tovább nemcsak személyi tekintetben, hanem területi kitekintésben is, hiszen nemcsak a Balatont foglalják el, hanem most térképen jelennek meg néhány hónap múlva azok a szigetek, amely kapcsán önök úgy döntenek, hogy lényegében azt csinálnak, amit akarnak. Na, hát ez az, amiért nem elfogadható az, amit önök tesznek. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK: