Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135 / 2. szám - Egyes törvényeknek az állatok fokozott kímélete érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - Egyes vagyongazdálkodási és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3355 Miért beszélek a bankrendszer simogatásáról? Elképesztően irritáló, hogy kiírják az óriásplakátokra, hogy elszámoltatják a bankokat, ehhez képest engedték, hogy a banki ágazati különadó majdnem teljes egészét áthárítsák az ügyfelekre, a pénzügyi tranzakciós illeték egészét engedték áthárítani az ügyfelekre. És most, amikor a közteherviselés jegyében különadókat vet ki Magyarország, akkor a bankrendszer az egyetlen szent tehén, az a simogatott állatorvosi ló, amelynek megengedik azt, hogy az állítólagosan befizetett különadóját öt év alatt teljes egészében leírja, és még adnak egy puszit is nekik azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank, bár nem közvetlen kormányzati beavatkozásra, de azért nyit egy széles, nagyon nagy keretet, amin azért van egy kis marzs, és még egy pár tíz milliárdos adományt elkönyvelhet az a bankrendszer, amelynek befizetnie kellene most a költségvetésbe, nem csak papíron, és visszakapni ezeket az összegeket. Ez a klasszikus visszaosztás, amit egyébként Btk.-s tényállásként közelebbről megismerhet bármely joghallgató. De úgy látszik, ha a bankrendszer csinálja, és a kormány viszonylatában, akkor ez rögtön egy legalizált tevékenységgé válhat. Egészen elképesztőnek tartom tehát ezt a hozzáállást, a devizahitelesek ily módon történő elárulását, a banki károsultakét. Aztán persze az amúgy nem szükségszerű tünetek megjelenésére vannak itt jobb vagy rosszabb megoldási javaslatok. De hát nem kellett volna engedni ezt a problémakört idáig elszabadulni. A másik, legalább ilyen fontos téma, bár úgy érzem, hogy itt relációjelet nem lehet ezek között felállítani, ez a rozsdaövezeti kedvezményes lakásáfára vonatkozó témakör. Itt furcsa helyzetben vagyok. Egyrészt örülök. Örülök annak, hogy amikor 2011-ben elmondtam az első otthonteremtési és bérlakásprogramra vonatkozó elképzelésemet, bár nem valósította meg a kormány, nem plagizálta, nem vette át, nem rakott mögé százmilliárdokat, de most már végre felismerte a probléma fontosságát. Felismerte azt, hogy Magyarországon a tipikus élethelyzetben lévő albérlőt, életét elkezdő fiatalt egész egyszerűen kifosztják azok a szabályozatlan piaci viszonyok, amelyek szabályozása lehetséges lett volna az utóbbi években. Azt látom, hogy bár messze nem jutunk el oda, ami a Jobbik „Mi várunk” programjában szerepel, egy állami hátterű bérlakásépítési programig, a kormány felismerte a lehetőséget. Ez a problémánk, hogy az ezzel járó piacot is felismerte látszólag, hiszen olyan kedvezménytömeget igyekszik kialakítani, amelynek értelmében a magánszektor magánvállalkozói, rossz feltételezés esetén oligarchái sokkal kedvezményesebben tudnak majd ingatlanfejlesztéseket végigvinni. Egyébként van társult törvényjavaslat, amely pont az Eximbank térnyerése kapcsán és újabb lehetőségeivel megint csak az ingatlanportfóliót bővítő oligarchák előtt nyitott ki hazai és külföldi kapukat. Látom én, hogy bár a kedvezményes lakásáfát értelmetlen módon kivezették a rendszerből, van, aki számára a kedvezmények fennmaradnak. Ha jóhiszemű akarok lenni, akkor azt vizionálom, hogy tőkeerős magyar középvállalkozások most feltűnnek a semmiből a válság közepén, elkezdenek bérlakásokat építeni, és ezeket majd olcsóbban kiadják fiataloknak. De hát ez science fiction, kérem szépen! A valóság egy válságidőszak közepén arra enged következtetni, hogy a tartalékokkal és tőkeerővel rendelkező oligarchák, multicégek, azok leányai, illetve ez a jól körülhatárolható cégháló újabb beruházásokba kezd. Nem olvasható ki a javaslatcsomagból, sem ebből, sem pedig az erről szóló önálló napirend javaslatából, hogy van-e bármi garancia arra, hogy magyar fiatalok, az életüket elkezdők széles tömegei számára a mostani piaci lehetőségeknél kedvezőbb bérleti lehetőségek állnak elő, vagy akár az itt épített ingatlanok kötelező jelleggel bérlakásként fognak funkcionálni. Ne legyünk igazságtalanok. Ha ennek az egésznek csak egyetlen pozitív vetülete van, miszerint az ingatlanpiacon a kínálati oldalt szélesíti, és azt az elképesztő kínálati szűkösséget, ami 10-20 éve fennáll, minimális mértékben tudja csillapítani, én már lehet, hogy örülni fogok. De még inkább örülnék annak, hogy ha nem több, nem nagyobb összeggel, de évente 100-150 milliárd forinttal dotálná Magyarország Kormánya a saját hazánk jövőjét, és egy nemzeti gyásznapon erről lenne érdemes beszélni, hogy egy állami hátterű bérlakásépítési programmal ennyi pénzből
