Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai tá... - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP): - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
3292 panellakótelep, amit Virág Csaba tervei alapján létrehoztak Budapesten, Fehérváron és másutt is, azok nem feltétlenül azok az életkörülményeket teremtik, amely egyébként a mai időben elvárható lenne és pozitív lenne, és amely lélekemelő és léleképítő lenne. Ugyanakkor nagyon sok ember számára az, hogy normális körülmények között tud lakni panellakásokban, az nagyon helyes. Szeretném azt is kiemelni, hogy akár László Tamás volt képviselőtársunk, aki a XV. kerületnek volt a polgármestere is és képviselője is, milyen komoly küzdelmet folytatott azért e Ház falai között is, hogy a panelok megújuljanak. És egyébként nemcsak azért folytatott komoly küzdelmet, hogy megújuljanak ezek a panelok, hanem például Újpalotán templomot épített a panelok közé, hogy lelki tartalom és táplálék is legyen az ott élők számára. Viszont azt nem mondhatja ön sem, képviselőtársam, hogy az lenne az üdvözítő, hogy ilyen lakótelepekben élnek sokan, és ez tényleg olyan jó volna. Ráadásul nem úgy volt az, ahogy ön ezt állítja, hogy milyen nagy fölemelkedés volt sokak számára. Sokakat bekényszerítettek a panellakásokba, sokakat a nagy szocialista iparosítás jegyében Budapestre felhoztak teherautóval, és szinte bekényszerítették őket ezekbe a lakásokba, ahogyan másoktól elvették a régi házaikat, régi birtokaikat, azok számára meg aztán mondták, hogy lehet ilyen jó kis Kádár-kockaépületeket építeni. Aztán voltak olyanok, mint az én dédnagyapám is, akiktől elvették a saját kezükkel épített gazdasági épületeiket és lakóházakat, ahol a nagyanyám született, aztán át lehetett őket költöztetni egy kis sufniba. És sok mindent lehetne mondani, de azt mindenesetre, képviselőtársam, szeretném, ha tisztáznánk, hogy én egy pillanatig nem sajnáltam le azokat, akik panellakásban élnek, sőt még egyszer mondom, én magam is éltem panellakásban, és ma is élnek közeli rokonaim, hozzátartozóim panellakásban. Valószínűleg félreérthetően fogalmaztam a Tabánnal kapcsolatban. Tehát én azt mondtam, hogy a szocializmus időszakának a réme ott díszeleg a Naphegy téren, a Tabán legmagasabb pontján, a szintén Virág Csaba által tervezett MTI-székház. Tehát abban igaza van önnek, képviselőtársam, hiszen jól tudjuk, hogy már a XIX. század végén fölmerült a Tabán lebontása, és akkor még nem látták benne azt az értéket, amit ma látnánk azokban az épületekben. Tehát ebben igaza van képviselőtársamnak, és köszönöm, hogy pontosította ebben a kérdésben a fölszólalásomat. Azzal együtt, hogy ma mennyire örülnénk, ha egy kis magyar winzig vagy valami lenne ott a Tabán környékén, hogy micsoda értéket jelentene. De ez nagyon fontos problémára hívja föl a figyelmet, tisztelt képviselőtársam. Az pedig az, hogy igazándiból az örökségvédelemnek az a legnagyobb paradoxona, hogy tulajdonképpen sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy melyik állapot az, amelyik autentikus és amelyik megőrzésre méltó. Az 1870-es évekig nem volt intézményesített örökségvédelem Magyarországon, sőt Európában sem, Rómer Flóris úttörő volt az intézményrendszer létrehozásában. Ha most visszagondolunk, és mondjuk, azon vitatkozunk, hogy a budai Várban mit állítsunk vissza, hogy egy kastélynál melyik az az állapot a felújítás során, amit meg kell jelenítenünk, egy falkutatásnál látjuk az egymásra rakódott rétegeket, nem tudja sokszor eldönteni még a művészettörténész szakember sem, hogy a XVII. század eleji, a XVII. század közepi, a XVIII. század eleji vagy a XIX. század eleji állapotokat rekonstruáljuk-e, állítsuk helyre. És ráadásul olyan esetekkel is számtalanszor találkozunk, amikor egy barokk freskóra egy másik freskó került rá, tehát még ráadásul a falfestményt újabb falfestménnyel fedték el. Ezért még egyszer mondom, az intézményesített örökségvédelemnek ez a legnagyobb paradoxona, hogy sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy melyik állapot az autentikus, melyik, amihez vissza kell térni, melyik az, amelyiket védeni kell. Ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, ha most csak arra gondolunk, hogy mondjuk, azok a modern közművek és komfortelemek, amelyek a mai életkörülményeink között elvárhatók, ha ezek nem lennének beépíthetők egy műemlék épületbe, akkor ki az, aki műemlékben akarna lakni? Múzeumokban lehet azt csodálni, lásd, ha már holnap Trianon-évforduló lesz, ugyan nem a NagyTrianon-, hanem a Kis-Trianon-kastélyban van az a mellékhelyiség, amelyet a világ turistái megcsodálnak, és nézik azt, hogy lám-lám, néhány évszázaddal korábban a Napkirály idején milyen
