Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz):
3269 DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ma ezen a késői órán az előbb is a kétperces felszólalásomban igyekeztem rövidre fogni magamat, és igyekeztem röviden kifejteni azokat a gondolatokat, amelyeket fontosnak tartok. Varga-Damm Andrea képviselőtársunk és tulajdonképpen majdnem mindenki felszólalásából kiolvasható volt egy közös jelenség, nevezetesen az, hogy a 2020. évi XII. törvény meghozatalára, ennek a jogszabálynak az elfogadására nem volt szükség. Varga-Damm Andrea képviselőtársunk kifejtette, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok mindenre választ adtak, és mindenre lehetőséget is nyújtottak annak érdekében, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetet lehessen kezelni. Először is föltehetjük ilyenkor jogászként a kérdést, bár most nem megyek bele az alaki és az anyagi jogi kérdésekbe, és az anyagi jogi és az alaki jogi jogforrások természetébe, de mégiscsak föl kell tegyük azt a kérdést, hogy ha egy kormányrendelettel lehet szabályozni meghatározott életviszonyokat, érintik az alapjogokat, akkor vajon hogyan lehet a Varga-Damm Andrea által hozott példa esetében, mondjuk, belügyminiszteri rendelettel fölülírni egy kormányrendeletet. Nem lehet, tudjuk, a jogforrási hierarchia szabályai szerint. Vajon hogyan lehetett volna mindazokat a jogszabályokat meghozni, amelyek érintettek alapjogokat? Nem függesztették föl, ahogy sokan ezt ma kifejtették, de érintették. Ehhez kellett többek között a megfelelő felhatalmazás és a megfelelő szabadság a kormánynak, hogy a vírushelyzettel kapcsolatos döntéseit meghozza. Meg is hozta. Nem vitatott tény az, hogy a kormány eredményesen vette fel a küzdelmet a vírushelyzettel, és köszönhetően a magyar emberek teherviselő képességének, türelmének, fegyelmének és mindazoknak, akik az egészségügyi veszélyhelyzetben a feladatukat teljesítették, szó szerint farkasszemet néztek a vírussal, sokszor életüket is kockáztatva, ezt ne felejtsük el. Valójában az egész világon összevethető statisztikai adatok alapján, mérhető számokkal, mérhető adatokkal rendkívül eredményesen végeztük el a vírussal szembeni küzdelemnek ezt az első rendkívül fontos szakaszát - nem kérdés. Mégis az ellenzék valahogy megpróbálja beállítani, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy csökkenteni most már utólag ennek a vírushelyzetnek a veszélyét, jelentőségét és mindazt, amit ez magában hordozott. Senki nem tudta, a tudomány emberei sem tudták ez év márciusában például, hogy ennek a vírusnak milyen lesz a lefolyása, kiket fog érinteni, milyen lesz a kiterjedése, milyen erőforrások fognak majd szükségessé válni. Mindenki jósolhatott, de biztosat senki nem tudhatott. Azt gondolom, hogy most utólag, kicsit úgy látom a tisztelt ellenzéki képviselőket, hogy Poirot deduktív módszerével valójából megmutatják, hogy mi lett volna, vagy mi történt volna. Most már tudják az eredményt, vagy legalábbis látják annak a jelentőségét, látják a jelentősebb változásait, most megjósolják, hogy mit kellett volna másképp tenni, mondjuk, márciust követően. Azt kell mondjam, sajnos vagy nem sajnos, inkább fogalmazzunk egyenesen és világosan, ahogy ez az expozéban is elhangzott, el kellett hogy mondjam én magam is a saját hozzászólásomban, hogy az ellenzék sajnos abban volt érdekelt, hogy azt próbálja bebizonyítani, hogy a kormány nem tette a dolgát, azt próbálta bebizonyítani Magyarországon, Brüsszelben és mindenütt, hogy valójában itt a diktatúra kialakult, hisz a kormány korlátlan felhatalmazással rendelkezik. Azt próbálta bebizonyítani, azt próbálta, és szó szerint feszültséget szítani, hogy vajon a vírushelyzet, ez a szörnyű kór hogyan alakítja át a magyar államiságot, hogyan alakítja át a magyar jogrendszert, természetesen a szokásos, most már régóta hallható elvek szerint, nevezetesen: diktatúra épül Magyarországon. Azt gondolom, hogy az a kifogás vagy az az észrevétel, hogy maga a kormány terjeszti be ezt a törvényjavaslatot, amit egyébként államtitkár úr is kifejezésre juttatott, egyrészt nem áll semmilyen jogszabállyal ellentétben, másrészről azt gondolom, hogy egy hű kifejeződése annak, hogy a kormány is elkötelezett a feladatai ellátása során, és ha a kormány terjeszti be, az egy szép példája annak, hogy amikor már ennek a különleges jogrendet megalapozó jogszabálynak a hatályban létére nincsen szükség, akkor ő maga tesz javaslatot. Azt gondolom, hogy ez egy példaértékű kezdeményezés, példaértékű eljárás a kormány részéről.