Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP):
3202 elmondani, hogy míg tíz évvel ezelőtt esély sem volt devizakötvény vagy bármilyen finanszírozás megvalósítására - nem véletlen, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz, illetőleg az Európai Bizottsághoz kellett fordulni, tehát esély sem volt forrásbevonásra -, most hál’ istennek, azt tudjuk elmondani, hogy épp a magyar gazdaság fundamentumai alapján a befektetők túljegyzik a magyar állam által kibocsátott papírokat, és alacsony áron tudjuk finanszírozni a magyar államot. Ez természetesen nem teszi okafogyottá a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikánknak az államadósságra vonatkozó kitételét, hiszen továbbra is célunk az, hogy az államadósságot tartósan csökkenő pályán tartsuk, nem is tehetünk mást, mert az Alaptörvény ezt mondja ki. De az Alaptörvény azt is mondja, hogy amikor gazdasági visszaesés merülhet fel, akkor épp a visszaesés kiküszöbölésére, vagy az olyan rendkívüli helyzetekben, amelyekkel most szembesülünk, az állam növelheti az adósságrátáját. Az adósságráta minden bizonnyal növekedni fog a tavalyi 66 százalék körüli szinthez képest, de abban bízunk, hogy az államadósság csökkenő trendjét a következő években tartani tudjuk, a beterjesztett 2021-es költségvetésitörvény-javaslat is erről szól, és abban bízunk, hogy a devizafinanszírozással is élünk, de összességében az állam devizakitettségét korlátok között tartjuk, nem akarjuk túllépni a teljes államadósságon belül a 20 százalékos devizafinanszírozási arányt. Az utolsó gondolat - elnézést kérek, hogyha hosszú voltam - az, ami a ’20-as költségvetés módosítása kapcsán többször felmerült most, Z. Kárpát Dániel képviselő úr is és most Keresztes László Lóránt képviselő úr is alapvető szemléletváltást említett. Z. Kárpát Dániel képviselő úr úgy fogalmazott, hogy nem sikerült a rendszerváltás 2010 óta. Hát, én nem akarom az összes makrogazdasági adatot felsorolni, meg azokat nemzetközi kontextusba tenni, de azért a számok szerintem azt mondják, hogy igenis az élet minden területén alapvető változás valósult meg. Mi az, amihez ragaszkodunk 2010 után? A munkahelyek vannak a középpontban, a 2020-as költségvetés módosítása is erről szól, és a munkahelyek megteremtésén és a bérek szándékozott megőrzésén, és ha olyan a gazdasági helyzet, a bérek növelésén túl természetesen arra is figyelünk, hogy a bérnövekedés fenntartható legyen, ezért arra is fókuszálunk, hogy a magyar gazdaság K+F, illetve innovációs jellegű karakterét erősíteni tudjuk - erről szól például az űrkutatás. Hál’ istennek, vannak hazai cégek, amelyek az űriparban tevékenykednek, ez egy olyan high-tech technológia, amely felszálló ágban van; nem akarom az elmúlt ötven-hatvan év űrkutatási tevékenységét bemutatni, hogy hány cég foglalkozik ma űrkutatással, és mennyi ilyen volt húsz-harminc-ötven évvel ezelőtt. Ez egy olyan iparág, ahol vannak magyar cégek, és ha a cégek prosperálnak, ha a cégeknek vannak lehetőségeik, akkor ez is egy olyan ágazat, ahol érdemes a beruházásokat és a munkahelyteremtést, a magas hozzáadott értékű munkahelyek teremtését támogatni, ezért találtak a képviselő urak a gazdaságvédelmi intézkedések között olyan átcsoportosítást, amely az űriparban tevékenykedő cégeket célozta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most van lehetőség kétperces felszólalásra. Csárdi képviselő úr, ne zavarja, hogy most két percben elmondja - mert ebben a percben vette le -, utána a következő blokkban rendes felszólalásra úgyis ön következik majd. (Csárdi Antal: Ezért vettem le a kétpercest!) Nem, a kettő nem függ össze. Tehát amennyiben el akarja mondani a kétpercesét, időt adok. (Csárdi Antal: Akkor a frakcióvezető úrnak szeretném átadni…) Jó. Akkor Hargitai János képviselő úr következik 2 percre. (16.20) DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Már én is mind a kettőt megnyomtam. Az ilyenfajta viták szólnak a hazabeszélésnek is. Keresztes frakcióvezető úr direkt figyelmeztetett engem, hogy nekem fog beszélni, tehát maradjak itt. Imádom azt, amikor a frakcióvezető úr az én térségemért elkezd lelkesen aggódni. Higgye el, nálam jobban senki nem aggódik az én térségemért! Térjünk ki arra a néhány gondolatra, amiket nekem címzett.