Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:
3188 Magyarországon is az a helyzet, hogy a polgárok elkezdték megrohamozni nemcsak a munkaügyi hivatalokat, hanem a települési önkormányzatokat is. Ugyanis Magyarországon - Európában szokatlanul - Európa leggyengébb munkanélkülijáradék-rendszere van; olyan járadékrendszer, ami példátlanul rövid idő - három hónap a korábbi kilenc hónap helyett -, és ráadásul juttatás tekintetében ez még csak nem is kőbe vésett valami, ez a három hónap a maximum, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ha valakinek például nincs 360 napi munkaviszonya, akkor bizony még ez a három hónap is sokkal rövidebb időtartamot jelent. Ehhez képest, miközben a hivatalos adatok azt mutatják, hogy mintegy 430 ezer olyan emberről beszélünk, akinek Magyarországon jelenleg nincs állása, bár szeretné, ha lenne neki, ehhez képest nemcsak a munkaügyi hivatalokat rohanták meg, hanem az önkormányzatokat is, mert ebből a szociálisháló-elemből, ami járna álláskeresési járadék formájában, a 430 ezer embernek valamilyen szinten csak a fele kap juttatást. Több mint a fele semmilyen állami segítséget ehhez a létformához nem kap, viszont tud fordulni a települési önkormányzathoz, onnan kaphat ilyen támogatásokat, ha a települési önkormányzatnak erre egyébként van forrása. De önök gondoskodnak és gondoskodtak arról, hogy a települési önkormányzatoknak már a 2020. évi törvény mostani módosításával is csökkenjen ez a mozgástere, a jövő évi mozgások meg ehhez képest további brutális megszorításokat tartalmaznak. Kőbánya polgármesterét még nem láttam nyilatkozni, valószínűleg elkerülte a figyelmemet, hogy a jövő évi költségvetés például Kőbánya költségvetésére, ami a választókerületemhez tartozik, milyen mértékben hat ki. Kispest polgármestere már nyilatkozott. A jövő évi költségvetési változások a kispesti polgárok zsebéből 500 millió forint állami támogatást vesznek ki. Egy budapesti kerület települési önkormányzatáról van szó. De hogy ne csak a jövőben kelljen szembesülni az önkormányzatoknak ilyen forráselvonásokkal, önök gondoskodtak arról, hogy már az idei költségvetési törvény módosításával is az önkormányzatok költségvetését megkurtítsák. Igen, a gépjárműadóról van szó. És miközben Ausztria olyan döntést hoz - nem egyedül ő európai országként, de itt, a szomszédunkban -, hogy a bajban segíti az önkormányzatokat, hogy az önkormányzatok tudjanak segíteni szociális segély formájában a semmilyen egyéb jövedelemmel nem rendelkező, hozzá forduló polgároknak, addig Magyarországon ugyanezektől az önkormányzatoktól ebben a törvényjavaslatban, ami előttünk van, 34 milliárd forintot vonnak el. Ráadásul az indoklás egészen egyszerűen vérlázító. Most nem akarom szó szerint idézni, de lényegében az van a törvényjavaslat 9. §-ának indoklásában, hogy az Országgyűlés tudomásul veszi - így: tudomásul veszi -, hogy ez a 34 milliárd forint most nem marad a települési önkormányzatoknál, hanem a központi költségvetés részét fogja képezni. Hát, ehhez rögtön két megjegyzés. Azt kérem az Országgyűléstől, hogy ne vegye tudomásul, ehhez ne adja a nevét. Akadályozza meg, hogy a települési önkormányzatoktól ezt a pénzt elvegyék! A másik megjegyzésem: mi az, hogy tudomásul veszi? Az önkormányzatok egy reggel arra ébredtek, hogy valamilyen csoda folytán ez a pénz egyszer csak átkerült a kormány hatáskörébe? Nem! A kormány egyszerűen elvette ezt a pénzt. Nem valami természeti csapásról van szó, nem egy sáskajárásról, hanem a kormány pőre döntéséről, aminek következtében ezt a pénzt onnan elvonják, ezért a települési önkormányzatok segítségnyújtási lehetősége tovább csökken. Így is már komoly mértékben megcímkézték, hogy ezt a forrást egyébként az önkormányzat mire fordíthatja egyáltalán, és ez a pénz egyszerűen landol a kormányzati költségvetési oldalon. Ahelyett hogy segítené az önkormányzatokat ebben a helyzetben a kormány, elvon tőlük pénzt, és ezt az egészet úgy tekinti, hogy az Országgyűlés ezt tudomásul veszi, mint az időjárást, a jégesőt vagy a nem tudom, micsodát, árvizet. Tisztelt Képviselőtársam! Azt kérem öntől is, hogy ne vegye tudomásul. Ne vegye tudomásul! Akadályozza meg! Akadályozza meg velem együtt! Partnerre fog találni bennem ahhoz, hogy ezt közös erővel megakadályozzuk. Tudja miért? Azért, hogy az önkormányzatok is tudjanak segíteni, közelebb vannak az emberhez, mint a kormányzat. Itt ebben a vitában egyébként arra, hogy a