Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 2. kedd - 133. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Miért szabotálja el a fiatalok lakhatási programját a kormány?” címmel - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
3065 hanem a vidéki Magyarországon is az egészségügyi dolgozók mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a járványos helyzet az egészségügy szempontjából a lehető legjobban legyen kezelve. Nagyon örülök annak, hogy a versenyképesség-növelő beruházások vonatkozásában a vidéki cégek is tudtak pályázni. Talán még egy záró gondolat, amit szeretnék önnek is elmondani. Annak is örülök, hogy ezenfelül a kormányzat döntött olyan beruházások támogatásáról is, amelyek a hétköznapi életünk meghosszabbítását, illetve fejlesztését érintik. Az én választókerületemben Siklóson a Kanizsai Dorottya Általános Iskola, a Batthyány Kázmér Iskola, illetve Sellyén a Kiss Géza Általános Iskola kapott ebben a járványos időszakban plusz 200 millió forintos beruházástámogatást. Köszönjük a kormányzatnak az eddigi támogatását. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Orbán Balázs államtitkár úr! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a felvetéseit, képviselő úr. Egy dolgot szeretnék még én is elmondani. Azt gondoljuk, hogy a járvány elleni védekezés nem zárult le. Fel kell készülnünk arra, hogy a járványnak esetlegesen második és harmadik hullámával is küzdenünk kell. Ennek megfelelően zajlik a kormányzás és a jogalkotás menete is. Ha csak a 2021-es költségvetésre gondolunk, ezért hoztuk létre az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapot körülbelül 3000 milliárd forinttal és a gazdaságvédelmi alapot több mint 2200 milliárd forinttal. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a ’21-es költségvetésben éppen ezért az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik a tervek szerint. Van még dolga a parlamentnek is, amellett, hogy a kormánytól visszaveszi a koronavírus elleni védekezéshez adott felhatalmazást, a járványügyi készültségre vonatkozó szabályokat kell elfogadnia. Ebben szeretném kérni minden képviselő támogatását, és reméljük, hogy ezúttal azokat a méltatlan politikai támadásokat és vádaskodásokat el tudjuk kerülni, amelyekkel még március legelején az ellenzéki pártok részéről találkoztunk. Legyen így! Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Miért szabotálja el a fiatalok lakhatási programját a kormány?” címmel ELNÖK: Köszönöm, Orbán Balázs államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „Miért szabotálja el a fiatalok lakhatási programját a kormány?” címmel. A miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Tállai András államtitkár urat jogosította fel. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a válaszadó személyét. (Z. Kárpát Dániel: Igen.) Jelzi, hogy igen. Z. Kárpát Dániel képviselő urat illeti a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következő év költségvetési tervezetét szemlélve látunk egy óriási hiányosságot, egy állami hátterű bérlakásépítési programra vonatkozót, és bár látjuk, hogy a CSOK kapcsán volt nagyon sok vita kormánypártiak és közöttünk, azt mégis el kell mondani, hogy a CSOK-ot szerencsés módon igénybe vevők jellemzően a felső középosztályból vagy annál gazdagabb honfitársaink köréből kerülnek ki. Egy tipikus élethelyzetben lévő magyar fiatal 150-180200 ezer forintos fizetéssel vélhetően nem lesz a CSOK igénylője és nem tud új építésű lakóparki lakást vásárolni. Viszont az elképesztő albérleti viszonyok közepette brutális árakat kell hogy