Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 2. kedd - 133. szám - Arató Gergely (DK) - a belügyminiszternek - „Miért nem oszlatta fel a rendőrség a múlt hét csütörtök esti budapesti törvénytelen tüntetést?” címmel - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK): - ELNÖK:
3057 az elmúlt két-három esztendő „Családbarát szülészetek” pályázatain. Ha a teljes kórházfejlesztést nézem, a Csillagpont központ kialakítását, akkor nemhogy milliárdos, de tízmilliárdos nagyságrendű összegről beszélhetünk, amelyet a kormányzat az egészségügyi fejlesztések terén a miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei betegek gyógyítása érdekében a kórház fejlesztésére fordított. S ha megnézi most a kórházat és megnézte 2010 előtt, szerintem rá sem ismer, akkora a különbség a kórház működése, szervezettsége között, nem beszélve arról, hogy az idei esztendőben az ott dolgozóknak, a szakdolgozóknak is idén januárban 14 százalékos, majd az év második felében, novembertől egy 20 százalékos béremelést hajt végre Miskolcon is a kormány, pontosan azért, hogy minél magasabb szintű legyen az ellátás. Tisztelt Képviselő Úr! Önök hetek, hónapok, sőt lehet, hogy már évek óta folyamatosan politikai tőkét akarnak kovácsolni ebből a helyzetből, miközben a kormány többletforrásokat biztosított a miskolci és a megyei szülészetek javára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Arató Gergely (DK) - a belügyminiszternek - „Miért nem oszlatta fel a rendőrség a múlt hét csütörtök esti budapesti törvénytelen tüntetést?” címmel ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Arató Gergely, a DK képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Miért nem oszlatta fel a rendőrség a múlt hét csütörtök esti budapesti törvénytelen tüntetést?” címmel. Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Kontrát Károly államtitkár urat jogosította fel. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét. (Arató Gergely jelzésére:) Igen. Öné a szó, Arató Gergely képviselő úr. (15.30) ARATÓ GERGELY (DK): Államtitkár Úr! Budapesten egy késes támadásban életét vesztette két fiatalember. Első szavunk mindenképpen a részvété kell hogy legyen, együttérzésünk az áldozatok családjának, barátainak, és azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében beszélek, amikor azt kívánom, hogy a tetteseket minél előbb állítsák bíróság elé, és kapják meg a törvényes, szigorú ítéletet. De bármennyire is szörnyű ez az esemény, ez nem jogosít fel másokat további törvénysértésre, márpedig az a tüntetés, amelyre a múlt csütörtökön került sor Budapesten, nyilvánvalóan jogsértő volt. Erre a demonstrációra a járványügyi szabályok miatt eleve sor sem kerülhetett volna, ráadásul a tüntetésen részt vevők egy része a felvételek tanúsága szerint rasszista jelszavakat skandált és rasszista gesztusokat tett. A felvonulás egyértelműen megfélemlítő és uszító jellegű volt. A gyülekezési törvény alapján a rendőrségnek az ilyen demonstrációt meg kell tiltania, és ha mégis sor kerül rá, akkor fel kell oszlatnia. A törvény 13. §-a szerint meg kell tiltani a gyűlést a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyeztető gyülekezés esetén - a járványügyi szabályok megsértése nyilvánvalóan ilyen -, és meg kell tiltani a rendezvényt akkor is, ha alkalmas a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére. Az ilyen gyűlést a 18. § szerint akkor is fel kell oszlatnia a rendőrségnek, ha a gyűlés tiltásának lett volna helye, de azt a bejelentés miatt nem tilthatta meg. A jogi helyzet tehát teljesen egyértelmű. Ehhez képest a rendőrség, bár tett néhány szabálysértési feljelentést, lényegében végigasszisztálta a tüntetést, nem oszlatta fel azt a jogszabály szerint. Az a kérdésem államtitkár úr, hogy miért. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiból.) ELNÖK: