Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 2. kedd - 133. szám - Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Hogyan tovább?” címmel - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK:
3055 nem halasztható a beavatkozása. Akinek nem volt halasztható a beavatkozása, mert egészségkárosodást okozott volna a beavatkozás halasztása vagy adott esetben halálos következménye lehetett volna, ott elvégezték a beavatkozásokat az előző hetekben is, hiszen erre a kellő kapacitás ott volt a kórházakban. Ugyanakkor ön is utalt rá, hogy a járvány kitörésekor az ágyaknak körülbelül a 34 százaléka volt szabad, és mind az elektív műtéteknek, tehát a tervezett és halasztható műtéteknek az elhalasztása, s mindemellett a betegek visszalépése miatt további 24 százalék önmagától szabadult föl. Tehát a védekezés feladata elsősorban a koronavírusos és nem koronavírusos részlegek elválasztása volt, és a koronavírusos részeken a lélegeztető- és egyéb kapacitások kiépítése. Elnézést kérek az időtúllépésért. Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Hogyan tovább?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Varga László, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Hogyan tovább?” címmel. A miniszter távolléte miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat kérte fel. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét. (Dr. Varga László jelzésére:) Varga képviselő úr jelzi, hogy igen. Öné a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Április közepén jött a hír, hogy Kásler miniszter úr döntése alapján az összesen meglévő mintegy 60 ezer kórházi ágy 60 százalékát alkalmassá kell tenni koronavírus-fertőzöttek ellátására; ez mintegy 36 ezer ágyat érintett a gyakorlatban. A gyakorlatban ez a döntés jelentős részben, túlnyomó részben egy kiürítési folyamatot indított el az ország számtalan pontján. Ezekről nagyon sokat beszéltek képviselőtársaim, frakciótársaim a felszólalásaikban, hiszen ezreket érintő felháborító eseteket eredményezett ez a döntés. Ma már persze miniszter úr próbálná ezt tagadni. Ez különösen azért is elképesztő, hiszen az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának és a magyar társadalom fegyelmezettségének köszönhetően az aktív fertőzöttek száma még a járvány csúcspontján sem volt tulajdonképpen a töredéke sem a kiürített ágyak számának. Sokakban merült fel a gyanú a döntés kapcsán, szakemberekben is, hogy egy későbbi döntésük előkészítése volt ez a konkrét döntés, és az ágyak egy jelentős részét a járvány elmúlta után önök megszüntetik majd. Ezért is töltött el aggodalommal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója közleményének egy mondata, miszerint „tájékoztatom a lakosságot arról, hogy a Semmelweis Tagkórház járványügyi funkciója várhatóan hosszabb ideig fennmarad”. Ez az a tagkórház, amit önök az elsők között nyilvánítottak járványkórházzá. Arra kérem, tisztelt államtitkár úr, hogy válaszoljon nekem egyértelműen, és válaszoljon a miskolciaknak. Az egészségügy folyamatos újraindításának keretében a járvány elmúltával vissza fogják-e állítani a miskolci Semmelweis Tagkórház eredeti funkcióit a miskolciak és a környéken élők megfelelő egészségügyi ellátása érdekében? A második kérdésem: újraindítják-e eredeti formájában a Semmelweis Tagkórházban a szülészeti és nőgyógyászati osztályt, és a következő években is a korábbiaknak megfelelően kívánják-e ezt működtetni? Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.