Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 2. kedd - 133. szám - Dr. Oláh Lajos (DK) - a belügyminiszternek „Miért büntetik az önkormányzatokat?” címmel - ELNÖK: - DR. OLÁH LAJOS (DK):
3040 DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem tudok Mészáros Lőrincről, aki elbocsátott 800 embert, kellő tisztelettel beszélni, főleg úgy, hogy azután kapott ő ezért 17 milliárd forintot. Amikor alakul egy cég 2019 decemberében, amelynek egy volt futballista a tulajdonosa, 3 millió forintos törzstőkével, az meg nyer 3,5 milliárdot, miniszter úr, ugyanezen a programon. Ez pofapénz, ez a csókosoknak megy azért, hogy ezt szétfröcsköljék most a gazdaságban azoknak, akik önöknek kedvesek. Kik merik elbírálni ezeket a programokat? Kik, milyen dokumentumokat kértek be? És mi alapján döntöttek úgy, hogy ezek a beruházások valaha megtérülhetnek, ha ez nem pofapénz, ha ezt nem csak azért dobálják oda önök ezeknek a vállalkozóknak, mert önöknek kedvesek? Ez nem párttámogatáson múlik, miniszter úr! Aki elbocsátott, az miért kap érte jutalmat? Ez a kérdésem. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Viszonválaszra ismét miniszter úré a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden egyes pályázatnak megvannak a megfelelő jogi feltételei, és azokat a jogi feltételeket mind a pályázat kiírójának, mind a pályázat benyújtójának, mind a támogatást nyújtónak, mind a támogatást kapónak tiszteletben kell tartania. Ha ön szerint valahol történt konkrét jogsértés, akkor arra kérem, hogy a konkrét jogi lépéseket tegye meg. Ha ezt nem teszi meg, akkor ez csak egy politikai vagdalkozás, amit most öntől hallhattunk. Én még egyszer arra szeretném kérni önöket, hogy ne ilyen negatív jelzőkkel illessék azokat a magyar vállalatokat, amelyek most beruháznak. Szeretném még egyszer mondani: 806 magyar vállalatról beszél ön, a 806 vállalat összesen 948 magyarországi helyszínen hajt végre beruházást, 772 esetben vidéken, és minden egyes megyéből jött legalább 11 pályázat, több mint 30 iparágból. Szerintem ennek inkább örülnünk kellene (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), mert a magyar gazdaság akkor lesz sikeres, ha a vállalatok sikeresen tudnak átlendülni a válságos időszakon. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Oláh Lajos (DK) - a belügyminiszternek „Miért büntetik az önkormányzatokat?” címmel ELNÖK: Oláh Lajos, a DK képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek. Amennyiben államtitkár urat elfogadja válaszadóként, akkor megadom a szót. DR. OLÁH LAJOS (DK): Volt idő, amikor a Fidesz hitt az önkormányzatiság eszméiben, amikor fontosnak tartotta azokat, ez sajnos azonban mára már a múlt, önöknek mások lettek a prioritásaik. A járványalapba folyó, a bankok által fizettetett adóból 50 százalékot a taóra lehet fordítani; igen, a taóra, nem az egészségügyre, az oktatásra vagy esetleg az önkormányzatok támogatására. A vidéki papok jövedelmét a duplájára emelik, itt sem a háziorvosok fizetését érezték fontosnak. Külföldi sportegyesületeket, barátok szállodáit tartották támogatásra érdemesnek, ugyanakkor pénzt vonnak el az egyetemektől, semmit se adtak a nyugdíjasoknak, kevesebbet visznek haza ma az egészségügyi dolgozók, mint a járvány megkezdése előtt. Az önkormányzatoktól is pénzt vonnak el a szolidaritás jegyében, pedig a járvány sok új feladatot ad az önkormányzatoknak. Önök Erzsébet- és Terézvárosból elvontak több mint 250 millió