Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 20. szerda - 131. szám - Az ülésnap megnyitása - A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (független):
2879 minden rendben van. Valószínűleg azért, mert ott jelentős Fidesz-győzelem volt az elmúlt önkormányzati választásokon. Tehát teljesen világos, hogy se valós területi, területfejlesztési, felzárkóztatási célokat nem szolgál ez a különleges gazdasági övezet, és semmilyen igazságossági szempontrendszert sem jelent ez a mostani kezdeményezés. De akkor mit jelent? Azt, amiről az összes képviselőtársam beszélt már, hogy egy politikai érv van emögött, ez teljesen világos. Meg akarják rendszabályozni azokat az önkormányzatokat, amelyeket nem önök irányítanak, vagy akár még a sajátjaikat is, hiszen az is előfordulhat, hogy nekik se tetszik egyik vagy másik intézkedése a kormánynak, és természetesen vissza akarják szerezni a pénzek feletti kontrollt. És ezért mondtam azt, hogy semmi új nincs a nap alatt, ahogy korábban is mindig az volt a céljuk, hogy hatalmat szerezzenek, befolyást szerezzenek, és ezáltal pénzhez jussanak. A történet a régi, de mindig újabb és újabb köntösben kerül elő, és azt gondolom, hogy pont ez mutatja meg, hogy amikor a Fidesz egy ilyen döntést hoz, ott semmi más érvet nem kell keresni, akármilyen szép szavakkal próbálják felöltöztetni ezt itt a parlamentben, az mindig hatalomról és pénzről szól, és arról, hogy hogyan tudják a haverjaiknak a zsebét ezzel a pénzzel kitömni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Bencsik János független képviselő úrnak. BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért az elmúlt tíz évben láttunk már hajmeresztő jogi merényleteket a kormánypárttól, de ez a mostani tényleg mindenen túltesz. Egészen rémisztőnek tartom azt, hogy egyik napról a másikra gyakorlatilag egy tollvonással elvesznek helyi emberektől, önkormányzatoktól, közösségektől gyárakat, vagyontárgyakat, ipari parkokat, mintha az államszocializmusban élnénk. Egészen rémisztő! Az már csak hab a tortán, hogy az egész ország alaptörvény-ellenes is, ugyanis veszélyezteti Göd városának a működését. (Nacsa Lőrinc: Az egész ország alaptörvény-ellenes…) Egyetértek Szél Bernadett képviselőtársammal. Ez ügyben indult egy beadvány is az Alkotmánybírósághoz, amelyhez én is csatlakoztam, nagyon bízom benne, hogy ez meg fogja állapítani az egész alaptörvény-ellenességét a törvénynek. Az is felháborító, és erről Bana Tibor képviselőtársam elég részletesen beszélt, hogy mennyire semmibe veszi ez a törvény az önkormányzatiság alapelveit, és egyébként ezt nemcsak az ellenzéki képviselők gondolják így; hát olvassák el, hogy mi a véleménye az egyébként fideszes vezetésű Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének, akik ugyanígy tiltakoznak ellene. De szerintem ez az egész törvény nemcsak a pénzről és nemcsak a hatalomról szól, és nemcsak arról, hogy most kivéreztetnek egy újabb ellenzéki települést, hanem arról is, hogy megint vörös szőnyeget terítenek egy külföldi multi, jelesül most a dél-koreai Samsung elé, szembemenve a helyi lakosság akaratával és megkerülve az uniós irányelveket a támogatáspolitikával szemben. Megint arról van szó, hogy mindent a multik és a külföldi befektetők érdekeinek rendelnek alá, és ugye, a múltkor úgy fogalmaztam egy vitában, hogy a Fidesz szavakban nemzeti, módszerében kommunista, egyébként pedig gazdaságfilozófiájában egy ízig-vérig neoliberális párt. Ez a mostani eljárás, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim ennek a legékesebb bizonyítéka. És ez tökéletesen illeszkedik azoknak a lépéseknek a sorába, amikor önök végigturnézzák SzaúdArábiát meg az Öböl menti országokat azzal, hogy mennyire olcsó a magyar munkaerő, és hogy jöjjenek ide befektetni, hiszen itt olcsón lehet dolgoztatni a magyar embereket. Ennek szellemében hozták meg a rabszolgatörvényt év végén, ennek szellemében vonul ki az állam most már gyakorlatilag az oktatástól és az egészségügytől kezdve mindenhonnan, a felperzselt földet maga után hagyva. Pont a tegnapi napon szavaztunk a kulturális dolgozók jogfosztásáról, és szintén ennek a gazdaságpolitikának vagy -filozófiának a része az, hogy önök képesek olyan óriási pénzeket pumpálni egyébként száz év alatt sem megtérülő gazdasági projektekbe, mint a Budapest-Belgrád