Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 20. szerda - 131. szám - Az ülésnap megnyitása - A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK:
2873 valamennyi saját bevétel az étkezési díjakból. Na, ebből kellett volna működtetnünk a szociális intézményhálózatot, a közoktatást, a kulturális intézményeket és a többi. És nem volt ez a nagy hangoskodás, nem hallottam önt felszólalni sehol vagy sajtótájékoztatót tartani, hogy egyébként a megyei önkormányzatok költségvetéséből súlyos milliárdok hiányoznak. Az előbb mondta itt el, hogy mit mondott Varga Mihály Kaposváron. Azt mondta, bizony: ha nem megy másképp, vegyetek fel hitelt, mert az lehetetlen, hogy ne adjatok enni a gyerekeknek, a betegeknek és az öregeknek. Egyébként a mostani jogszabályban található összeg a közjót szolgálja. Nem értem a hisztériát. Önök szerint hova fog menni ez a pénz, külföldre? Az ellen soha nem ágáltak. Az, hogy a vidékfejlesztésre megy, önöknek fáj. Vagy esetleg arról van szó, hogy van már egy féléves tapasztalatunk az ellenzéki vezetésű önkormányzatok tekintetében, tanácsadói szerződésekről, haveri megbízási díjakról, médiacégek kitöméséről, lehet, hogy önök ezt féltik. Ezért kellene bocsánatot kérniük. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon örülök, pont jó időben jött vissza Nacsa képviselő úr, bár itt most már több képviselő úr is felszólalt, a képviselőtársam is felszólalt az önkormányzatok helyzetével kapcsolatban. Azt mondta Nacsa képviselő úr, hogy a Fidesz-kormány konszolidálta a városokat, önkormányzatokat, megfosztotta őket az adósságuktól. Azért ezt tisztázzuk! Van, amit nem a kormány, hanem a magyar állam, a magyar adófizetők tettek. Tehát gyakorlatilag az önkormányzati szférában felhalmozódott adósságot szétterítették a magyar adófizetők között, ennyi történt, ez nem a kormány jótéteménye volt, hanem egy kormányzati döntés alapján minden magyar adófizetőnek át kellett vállalni ezeket a költségeket; az államadósság maradt. Nagyon fontos, hogy amikor ezt a lépést megtették, akkor feladatokat és finanszírozást is elvontak az önkormányzatoktól, tehát teljesen átalakították a rendszert, de nem jó irányba. Tehát összességében azt a rendszerváltás óta meglévő problémát, hogy alulfinanszírozottak az önkormányzatok, nem oldották meg, hanem tovább torzították a helyzetet. Tehát most sokkal kevesebb bevételhez jutnak az önkormányzatok a feladataikhoz viszonyítva, és sorolhatnánk hosszan itt a különböző intézkedéseket, amelyekkel önök sújtották az önkormányzati működésüket. A gépjárműadó elvonása kapcsán én már jeleztem Orbán államtitkár úrnak, hogy a kistelepülések kétharmada nézhet szembe súlyos likviditási problémával. Még a múlt héten azt ígérte nekem az államtitkár úr, hogy ha ez a probléma felmerül, akkor ezt a döntést felülvizsgálják. Én szeretném, ha jelezné az államtitkár úr, hogy tájékozódtak-e, és megtették-e az előzetes lépéseket, mert én minden irányból azt hallom, hogy egészen tragikus helyzet fog kialakulni. De hasonlóképpen - és erről majd beszélni fogunk vagy beszélnünk kéne, és remélem, válaszol az államtitkár úr - kivonulnak a helyi közösségi közlekedés támogatásából. Hasonlóan óriási problémát okoz, hogy nem adtak most mentességet vagy határidő-kitolást a közműadó fizetése kapcsán, magára hagyták az önkormányzatokat a vízi közművek fenntartása szempontjából. Országosan 3000 milliárd forint hiányzik a rendszerből 15 éven belül, hogy a legfontosabb közszolgáltatást fenn lehessen tartani, az ivóvíz- és szennyvízellátást. Tehát összességében azt tudom mondani, hogy a Fidesz nemhogy tett valamit tíz év alatt az önkormányzatok működésének javításáért, hanem ezzel ellentétesen nagyon drasztikus lépéseket tett, és ezzel is üresítette, ellehetetlenítette a megfelelő önkormányzati vezetést. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: