Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
2769 felhívtuk a figyelmet azokra a gyermekekre, akiknek nem adatik meg a békés családi környezet, és azokra a nevelőszülőkre, akik saját családjukba fogadva őket, mégis megpróbálják ezt a környezetet ezeknek a bajba jutott gyermekeknek biztosítani. A nevelőszülői elhelyezés azonban csak híd lehet egy gyermek életében, ideiglenes állomás, hiszen a cél az, hogy vagy visszakerüljön a rendbe jött vér szerinti családjába a gyermek, vagy örökre jó kezekbe kerüljön, vagyis örökbe fogadó szülőkhöz. Az örökbefogadás segítése érdekében idén január 1-jétől már több ösztönző támogatást is bevezettünk. Ilyen támogatás az örökbefogadói díj, amely 2 év feletti gyermek örökbefogadása esetén a gyed feltételei és összege szerint jár 168 napig az örökbe fogadónak. Aki nem rendelkezik a gyedhez szükséges biztosítási idővel, örökbefogadói gyest vehet igénybe 3 évesnél idősebb gyermek örökbefogadása esetén, maximum fél év időtartamra. Mindezek lehetőséget biztosítanak az örökbe fogadóknak arra, hogy a szülő-gyermek kapcsolat kiépítése és erősítése érdekében az első fél évben otthon maradhassanak az örökbe fogadott gyermekkel. Szintén ezt segíti az a rendelkezés, miszerint örökbefogadás esetén a gyermek életkorára tekintet nélkül igénybe vehető az anyasági támogatás. Tisztelt Ház! A gyermekeket védő rendszer újabb, nagyon fontos pillérének megerősítéséhez érkeztünk. Az örökbefogadás folyamatának mostani módosításánál három célt akarunk megvalósítani: az örökbefogadás legyen egyszerűbb; az örökbefogadás legyen gyorsabb; és az örökbefogadásra jelentkezők még több segítséget, lehetőséget kapjanak. Mindezen változtatások kikezdhetetlen és kristálytiszta kiindulópontja volt, hogy amikor ezek a célok jogszabályi formába kerültek, az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke és jövője legyen az elsődleges szempont. A most benyújtott törvényjavaslat fókuszában ezért elsősorban a védelembe vett gyermek szempontjai álnak, mégpedig úgy, hogy ez a cél, a biztonságos családi környezethez való jog a lehető leghamarabb megvalósulhasson. Tisztelt Ház! Ezen elvek mentén és célok szolgálatában kerül sor a jelen törvényjavaslatban a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény és más, a tárgyhoz kapcsolódó törvények módosítására. A törvényjavaslat legfontosabb tartalmi pontjai három pontban összegezhetők: egyrészről a gyermekek örökbefogadását elősegítő intézkedések, másrészt az örökbe fogadni szándékozókat érintő változások, és harmadrészt az örökbefogadást követő könnyítések. Az első témánál maradva, a gyermekek örökbefogadását elősegítő intézkedések közül először kiemelném azt, hogy abban az esetben, ha a szülő egyáltalán nem tart kapcsolatot vér szerinti gyermekével, akkor az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás feltételeként előírt jelenlegi 6 hónap 3 hónapra csökken. Abban az esetben pedig, ha ez a kapcsolattartás rendszertelen, akkor 1 évről 8 hónapra csökken az az időszak, amely után a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánítható. Ezzel a módosítással biztosíthatjuk, hogy a gyermek hamarabb válhat örökbe fogadhatóvá, ha vér szerinti szülei elhanyagolják. Másodsorban lényeges változás, hogy a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánításához szükséges időtartamba az ideiglenes hatályú elhelyezés időszaka is beleszámít, melyet a gyermek családjából történt kiemelése kezdő időpontjától kell számítani. Ez lehetővé teszi a törvényi feltételek teljesülése esetén a gyermek minél korábbi életkorban történő örökbefogadását. Harmadszor. Az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás hatálya 2 évről 4 évre emelkedik, ami csökkenti az esetleges meghosszabbítási eljárások számát, ezzel az adminisztrációs terhek is csökkennek. És negyedszer, azért, hogy a gyermek mielőbbi örökbefogadása megtörténhessen, az előkészítéshez szükséges gyermekvédelmi szakértői bizottság összefoglaló véleménye már az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárással párhuzamosan el fog készülni. A második körben azok az intézkedések szerepelnek, amelyek az örökbe fogadni szándékozókat érintő változások. Először is, jó hír a számukra, hogy az örökbe fogadni szándékozóknak segítség lesz, hogy évente legfeljebb 10 napra mentesülhetnek a munkavégzés alól a gyermekkel történő ismerkedés érzékeny időszakában. A munkavállalót a kérésének megfelelő időpontban - az örökbefogadást elősegítő szervezet igazolása alapján - mentesíteni kell ezek szerint a munkavégzési