Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
2767 Tehát én itt valóban csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy egy nagyon nagy horderejű problémával foglalkozunk szűkös erőforrások mellett, és a prioritások meghatározása rendkívül fontos, és jelezném, hogy tehát a nagyvállalatoknak - amikor azt mondjuk, hogy a „szennyező fizet” elv - a bevonása ennek a rendszernek a működtetésébe, az jelenleg zajlik. Holnap talán egy sajtóközlemény is erről megjelenik, tehát nem árulok el titkot, ma volt például ebben a kérdésben egyeztetés a minisztériumban is a potenciális érintettekkel. Egy kérdésre még hadd reagáljak itt az atomenergia és az energiabiztonság kapcsán. Tehát az egy általános probléma, amikor az energiastratégiát a klímastratégiával össze akarjuk valamilyen módon kötni - hiszen nem tehetünk mást, hiszen a legnagyobb szennyező szektorról van szó -, hogy azzal találkozunk, hogy általában az energia-előállításnak mindenféle módja, miközben sok jót teremt számunkra, hiszen van energia, amit használhatunk, szennyezi a környezetünket, de ha mindent kihúzunk a listáról, akkor nem marad a végén semmi, és akkor nem lesz villany. Tehát ha azt mondjuk, hogy az atomenergia nem jó, és akkor ezt be kell zárni, nem használhatunk nukleáris energiát, és ha azt mondjuk, és természetesen klímavédelmi érthető módon azt mondjuk, hogy vezessük ki a szén- meg a lignitbázisú áramtermelést a rendszerből, tehát bezárjuk az atomerőművet, bezárjuk a ligniterőművet - akkor mi marad? Napenergia jelenleg, meg egy pici megújuló energiánk és földgáz. A földgáz a kiszolgáltatottságunkat tudja növelni, és a napenergia és a földgáz együtt egy meglehetősen labilis hátteret ad az energiaellátás-biztonságnak. Tehát azt látjuk, hogy miközben a klímavédelmi célok felé haladunk, ezt megfontoltan érdemes tenni, és az energiaellátás-biztonság szempontjait nem szabad útközben félretenni. Ami pedig a hulladék, a nukleárisenergia-hulladék, a nagy aktivitású hulladék kezelésével kapcsolatos problémát illeti, ott egy olyan fejleményre hívnám föl a figyelmet, ahol a kormány egyébként igyekszik a gyakorlatilag globális szinten is vezető kutatásokat támogatni. Ezzel kapcsolatban a szegedi lézerkutató intézetben jelenleg folynak azok az úgynevezett transzmutációs kísérletek, ezek megkezdődtek, amelyek azt szolgálják, hogy a nagy aktivitású hulladékok közvetlen elhelyezése helyett hogyan lehet ezeknek a felezési idejét drasztikusan csökkenteni. Még egyszer felhívom a figyelmet, hogy egy olyan globális energiaellátási és szektorbéli megoldatlan problémára vonatkozó vezető kutatás folyik ma itt Magyarországon, amely nemcsak Magyarország számára, hanem minden nukleáris energiát hasznosító ország számára a földön közelebb próbálja hozni ennek a kérdésnek a megoldását. Tehát egy nagyon összetett kérdésről van szó. Ennyit szerettem volna még elmondani kiegészítésképpen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Az előterjesztők nevében Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője. Frakcióvezető úr, 3 perc 33 másodperc. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr, és már igyekszem ezt a 3 percet se kihasználni. Én azt gondolom, hogy nagy jelentősége volt ennek a vitának, és mindenképpen meglepő, és egyébként önmagában is egy pozitív fejlemény volt, hogy elindulhatott ez a vita az Országgyűlésben, a múlt év decemberében tárgysorozatba vette az Országgyűlés ezt a két javaslatot. (19.10) És még akkor is azt mondom, hogy ennek nagy jelentősége volt, ha nem sikerült konszenzusos megoldásra jutnunk. Én azt gondolom, az az egyik nagy eredménye volt ennek a vitának, hogy elkezdtünk egy ilyen problématérképet közösen kidolgozni, és kitenni az asztalra azokat az óriási kihívásokat, amikkel szembesülünk, még akkor is, hogyha eltérően látjuk a saját lépéseink sürgősségének vagy mélységének a fontosságát e tekintetben. Ami egy kicsit hiányérzet számomra, mindenki elismerte, hogy ez egy komplex problémakör, és önmagában nem lehet az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság kérdését kezelni, ez egy alapvető