Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 24. hétfő - 107. szám - A „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló előterjesztés összevont vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
271 Tisztelt Képviselőtársaim! Ha arról beszélünk, hogy a Nemzeti alaptantervben magának a kémiai jelenségnek, a desztillációnak, és hogy hogy lehet pálinkát előállítani, annak helye van a tantervben - és erről vitatkozhatunk -, akkor legyen helye a magyar közéletben az alkoholellenes stratégiának, legyen helye a tananyagban a gyermekek, a fiatalok részére az alkoholizmussal kapcsolatos betegségekkel és halálozással kapcsolatos statisztikával való figyelemfelhívásnak, mert csak ezzel tudunk eredményt elérni. Mint az elején leszögeztem, ez nem egy pálinkaellenes felszólalás, ez egy figyelemfelhívó felszólalás. Tisztelt Képviselőtársaim! Rengeteg tennivalónk van az alkoholizmus elleni küzdelemben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, jobbikos képviselő úr: „Meddig még?” címmel. Öné a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóba került a mai parlamenti viták során az, hogy az egész Európai Unió tekintetében a tagállamokat megvizsgálva toronymagasan Magyarországon a legnagyobb az inflációs adat. Tehát a pénzromlás üteme, az elképesztő áremelkedések, főleg, amelyek az alapvető fogyasztási cikkeket érintik, Magyarországon kiugróan magasak, és ez a jelenség párosul egy elképesztően alacsony bérszínvonallal, amely bár az utóbbi években szerencsére elmozdulásnak indult, legalábbis a statisztikai adatok ezt mutatják, egy nagyon alacsony bázisról mozdult el, és az elmozdulás végpontja, tehát ahol most vagyunk, az is az egyik legalacsonyabb érték még az Európai Unión belül. Kitérhetnénk arra, hogy a statisztika hogyan torzul akkor, ha a kafetériát ez a kormányzat megszünteti, a munkaadók pedig beépítik ezt a kafetériát az alapbérbe, látszólag nő az alapbér, de a valóságban nem változik semmi, ugyanannyi forintot kap kézhez a munkavállaló. De nem is erről akarunk beszélni. Leginkább arról szeretnék, hogy az alapvető cikkek elképesztő drágulását a magyar gazdasági rendszerben lényegében nem kompenzálja semmi. Az élelmiszerek árának egy éven belüli 6 százalékos áremelkedése - ezen belül is a sertéshús 23 százalékos -, de más tényezőkre kitérve, a lakbér 10,5 százalékos áremelkedését és az üzemanyagok majdnem 8 százalékos áremelkedését nem tudja kompenzálni semmilyen szociális transzfer vagy egyéb hatás. Ha megvizsgáljuk azt, hogy ugye, 4,7 százalék volt a januárban mért inflációs adat az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és összemérjük ezt a nyugdíjak 2,8 százalékos növekedésével, azt látjuk, hogy az Orbán-kormány legalapvetőbb ígérete, miszerint a nyugdíjak legalább vásárlóértékét megőrzi, semmilyen formában nem sikerült, nem sikerülhet. És van itt egy demográfiai tényező is, amely a nyugdíjrendszerünket sajnálatos módon fenntarthatatlanná teszi. Lehet, hogy nem két vagy három év múlva következik be az összeomlás, de 20-30 év távlatában mindenképpen bekövetkezik. (20.10) Én magam szégyellem saját magamat is a parlament viselkedése miatt, hiszen itt nagyon ritkán beszélünk nemzetstratégiai hosszú távú kérdésekről. Jellemzően a mindenkori kormányok a négyéves mandátumuk idején talán egy kicsivel gondolkodnak túl, ugyanakkor ennek az országnak 20-30 éves távlatokban gondolkodó államférfiakra lenne szüksége, és azt látjuk, hogy senki nem gondolkodik lényegében a magyar parlamentben azon, hogy húsz vagy harminc év múlva hogyan lehet nyugdíjakat kitermelni Magyarországon. Pedig lenne egy előfeltétele mindennek, mégpedig a valódi közteherviselés, amely nem kedvezményez indokolatlanul multinacionális hálózatokat, amely eléri azt, hogy a magyar munkabérek szintjének tisztességes növekedése maga után vonja a magasabb járulékbefizetéseket is, és azt, hogy ezen magasabb járulékbefizetések kerüljenek be a rendszerbe, és jelenjenek meg, mondjuk, magasabb nyugdíj vagy nyugellátás formájában, de egészen más formákban is.
