Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 18. hétfő - 129. szám - Bana Tibor (független) - a miniszterelnöknek - „Ez az orbáni válságkezelés?” címmel - BANA TIBOR (független): - ELNÖK: - GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
2585 BANA TIBOR (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Felelős, független ellenzéki országgyűlési képviselőként igyekeztem konstruktívan állni a kormány által a koronavírus-járvány ideje alatt hozott intézkedésekhez. Éppen ezért Bencsik János képviselőtársammal közösen módosítójavaslatcsomagot nyújtottunk be a koronavírus-törvényhez, valamint igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy segítsek az önkormányzatoknak. Ilyen irányú indítványokat is benyújtottam az Országgyűlés elé, hogy ezáltal segíteni tudjam a különböző településeken élő honfitársainkat. Szerencsére a Volánbusz és az Alsószölnök-Neumarkt határátkelő megnyitása ügyében eredményeket is el tudtam érni. Azonban, ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, tisztelt miniszter úr, akkor sajnos azt láthatjuk, hogy önök a kapott felhatalmazást a hatalmuk kiterjesztésére és visszaélésekre használták. Mire gondolok? Például arra, hogy elvonták a gépjárműadó településekre eső részét, a korábbinál rosszabb helyzetbe kívánják hozni a kulturális dolgozókat, éppen holnap szavazunk az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatról, és idehoznám a mindenki által ismert gödi példát, és sajnálatos módon láthatjuk, hogy önök ezt ki kívánják terjeszteni, és további településeket is sarcolni kívánnak hazánkban. És akkor még nem is beszéltem arról, tisztelt miniszter úr, hogy az egészségügyben hozott intézkedéseik emberéleteket követeltek. Ez az orbáni válságkezelés valódi arca. Önöknél, miniszter úr, a hatalomhoz való ragaszkodás és a politikai érdekek a koronavírus-járvány idején is felülírták a szakmai és emberi szempontokat, magukra hagyták a különböző településeket és azok polgárait, és ezen hónapok alatt válságkezelésbe bújtatott erődemonstrációt folytattak, különböző karaktergyilkos kam-pányokkal fűszerezve. Ez felháborító, és egyáltalán nem igaz az, amit miniszterelnök úr Belgrádban mondott, hogy jóhiszeműen jártak el ez alatt az idő alatt. Miniszter úr, mivel magyarázza ezeket az intézkedéseket, és milyen további lépéseket kívánnak tenni a magyarországi demokrácia csorbításáért? Várom érdemi válaszait. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak. Parancsoljon, miniszter úr! GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor azzal kezdte, hogy független, felelős ellenzéki képviselő, akkor arra gondoltam, hogy milyen rossz lehet önnek egyedül vagy azon kevesekkel, akik még ebbe a kategóriába tartoznak, és itt nem a függetlenre, hanem a felelősre gondoltam. De aztán a kérdésében foglalt állításokkal megnyugtatott azzal kapcsolatosan, hogy alapvetően ez nem tér el a nem független és nem felelős országgyűlési képviselők felszólalásától. Ami a konkrét, ön által említett ügyeket illeti, szeretném jelezni, hogy a kulturális ágazatban dolgozók a mi szándékaink szerint nem rosszabb, hanem jobb helyzetbe fognak kerülni. Az a béremelés, amelyet az intézkedéssorozat tartalmaz, a jogviszonyváltozással együtt is szerintem előnyösebb helyzetbe hozza a kulturális szférában egyébként valóban elfogadhatatlanul alacsony béreken dolgozók helyzetét. A gépjárműadó kapcsán sokszor elmondtam, újra elismétlem, hogy ma az önkormányzati szektor állami támogatása, normatívája, saját bevétele közelít a 2000 milliárd forinthoz, 1900 milliárd forint. Akkor, amikor a gépjárműadóról beszélünk - amely körülbelül 34-38 milliárd forintos bevételt jelent egy évben az önkormányzatoknak -, a közös teherviseléshez való felettébb arányos hozzájárulás, hogy ebben az évben ezt is a járvány elleni védekezésre fordítjuk. Szintén tíz perccel ezelőtt volt lehetőségem a különleges gazdasági övezetekkel kapcsolatos szabályozást megindokolni. Szerintem Vas megyében azok a kisebb falvak és kisebb települések - mert hiszen megyei jogú városra nem vonatkozik a szabályozás - szintén igazságosnak fogják ezt gondolni, ahogy az országban máshol is, hogy ha valahova, egy kisebb településre egy sokmilliárdos beruházás érkezik, több mint 5 milliárdos beruházás, Gödön ez majdnem 400 milliárdos beruházás,