Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 18. hétfő - 129. szám - Szászfalvi László (KDNP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Hogyan gyorsítható és egyszerűsíthető az örökbefogadás folyamata?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2583 folyamatosan fejleszti a családi életmodellt mint a legfontosabb értékek megjelenítőjét, amit nem mellesleg nagyon sokféle módon anyagilag is támogat. Az elmúlt években megkezdődött a családközpontú gyermekvédelem kiépítése. Ehhez kapcsolódóan idén január 1-jétől néhány, az örökbefogadást ösztönző támogatást is bevezetett a kormány, például az örökbefogadói díjat és az örökbefogadói gyest, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Ma már arról is beszélhetünk, hogy az örökbefogadói eljárások időben rövidüljenek, illetve fontos, hogy idősebb örökbefogadást tervezők is bekerülhessenek a rendszerbe, ezzel is segítve a tapasztalt, nyitott, gyermekre vágyó, ám eddig a lehetőségektől elzárt leendő szülőket és szülők nélküli gyermekeket. Ehhez növekedhet a gyermek és örökbefogadója közötti korkülönbség. (16.20) Azt gondolom, mindannyiunk közös célja, hogy az örökbefogadást tervező szülők és az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban egymásra találhassanak. Ezek alapján kérdezem tisztelettel államtitkár urat: milyen eszközökkel gyorsítható és egyszerűsíthető az örökbefogadás folyamata, milyen mértékű változtatást tervez a kormány, s hogyan illeszkednek ezek a kormány családpolitikájába? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindenki beláthatja, hogy mind a gyermekeknek, mind a gyermektelen családoknak az az érdeke, hogy az örökbefogadás folyamata minél gyorsabb legyen. Azoknak, akik gyermekvédelemben vannak, nyilván akkor jó, ha egy szerető családba tudnak kerülni minél hamarabb, akik pedig gyermekre vágynak, vagy vállalják egy további gyerek nevelését, azok számára is fontos, hogy ez a gyermek minél korábbi életkorában létrejöhessen, ne kelljen az adminisztráció miatt még hónapokat vagy éveket várni, hanem a gyermek minél fiatalabban bekerülhessen a családba, nyilvánvalóan a család egysége is annál inkább biztosított. Talán sokan tudják azt a tényt, hogy az örökbefogadások kétharmada a gyermekvédelemből örökbe adott gyerekeken keresztül történik. Éppen ezért volt fontos, hogy az elmúlt években igyekeztünk egy családközpontú gyermekvédelmet kialakítani, és a nevelőszülőséget is népszerűsíteni. Itt képviselő úr is utalt rá, hogy az elmúlt években bevezettük az örökbefogadói díjat, az örökbefogadói gyest és az anyasági támogatást is. Annak érdekében, hogy minél gyorsabb legyen ez az eljárás, sok adminisztrációcsökkentő, határidő-gyorsító lépést tettünk vagy teszünk egy törvényjavaslatban, amely itt fekszik a parlament asztalán, így akár kilenc hónapra is rövidülhet a teljes örökbefogadási eljárás. Mindezeken túl azon időszakban, amikor a leendő család és a gyermek egymást jobban megismerheti, erre az évre legfeljebb tíz nap munkavégzés alóli felmentést is biztosítunk. Ahogy képviselő úr is mondta, fontos, hogy minél idősebb gyermekeket is örökbe fogadjanak, illetőleg, hogy akár idősebbek is, hiszen ma már a gyermekvállalás is valamelyest idősebb korban történik, mint egy generációval ezelőtt, ezért idősebbek is gyermeket fogadhassanak örökbe. Éppen ezért három év feletti gyermekek örökbefogadása esetén 45-ről 50 évre emelkedik az örökbe fogadó szülő és a gyermek között fennálló elfogadható korkülönbség mértéke. Újabb gyermek örökbefogadása esetén egyszerűbb lesz az örökbe fogadó szülők alkalmassági vizsgálata. Nyilván, ha az első gyermeknél már alkalmasnak találtattak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és azóta is rendesen nevelik a gyermeket, akkor nyilván a második gyereknél ez indokoltabb.