Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 18. hétfő - 129. szám - Napirend előtti felszólalások: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
2561 Ismét külügyminiszter úré a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzetközi liberális mainstream támadása Magyarországgal szemben nem új keletű dolog, ne tegyünk úgy, mintha meg lennénk lepődve. Amióta 2010 óta kormányzunk, szembesülünk azzal, hogy a nemzetközi liberális mainstream politikai, gazdasági és médiabeli képviselői nem tudnak mit kezdeni azzal a patrióta, nemzeti alapon álló kormányzással, amelynek végrehajtására immár háromszor is kétharmados felhatalmazást kaptunk a magyar emberektől. 2010 óta folyamatosan szembesülünk a nemzetközi politikai viták során a kettős mércével, folyamatosan szembesülünk a politikai korrektség jelenségével, és folyamatosan szembesülünk az elfogultsággal. És most már világossá vált az is, hogy ami miatt minket kritikával illetnek, ha azt más országok teszik, akkor senki fel sem szisszen, akkor egyik európai intézmény sem érzi fontosságát a megszólalásnak. Alapvető európai értékek csorbulnak például a nemzeti közösségek jogai vonatkozásában Európában, mégis az összes európai intézmény hallgat. Vagy az is kiderült, hogy ha valaki az igazságszolgáltatási rendszerét ugyanúgy szervezi át Nyugat-Európában, akkor az baj, ha meg Közép-Európában, akkor az egy lépés a diktatúra irányába. Magyarország, Lengyelország és általában a közép-európai országok ezzel a kettős mércével meglehetősen sűrűn szembesülnek. Az elmúlt időszakban azonban ezek a viták mégis egy súlyosabb szintre léptek, tekintettel arra, hogy a koronavírus által kiváltott világjárvány olyan veszélyeket hozott Európába, amelyekkel korábban még nem nagyon szembesültünk, így igaz ez gazdasági, mind egészségügyi szempontból. Miközben százezrek fertőződtek meg és tízezrek vesztették az életüket Európában, addig európai politikai vezetők, az Európai Parlament elnöke vagy éppen az európai pártcsaládok vezetői, vagy éppen az északi külügyminiszter-kollégák, vagy éppen a görög miniszterelnök olyan fantasztikus munkát végzett, hogy még arra is volt idejük, hogy a magyar koronavírus-törvény miatt aggódjanak, és az viszonylag hamar kiderült, hogy nem olvasták a törvényt - merthogy amikor azt elküldtük nekik, akkor meglepődtek -, pedig egy viszonylag könnyen emészthető, gyorsan olvasható, alig háromoldalas irományról beszélünk. Volt idejük arra, hogy emiatt aggódjanak, volt idejük arra, hogy emiatt hazugságokat terjesszenek, és volt idejük arra, hogy a nemzetközi álhírgyártásnak nemcsak hogy részesei, hanem tevékeny részesei is legyenek. Emlékezhetünk arra, amikor napokon vagy heteken keresztül szajkózták mindenfajta szégyenérzet nélkül, hogy Magyarországon nem ülésezik a parlament, és ez lehet, hogy a magyar politikai vitákban a tévedés kategóriájába esik - most, ha lehet, nem sütném el az idevonatkozó viccet -, de ez a hazugság kategóriájába tartozik. Ezért aztán én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezen támadások miatt mi megvonhatnánk a vállunkat, mosolyoghatnánk a nyelvüket rajtunk köszörülőkön, de mégse tegyük, mert egy több mint ezeréves nemzetet képviselünk; egy több mint ezeréves nemzetet, amely nem kér a leckéztetésből és nem kér a kioktatásból. Inkább kérdezzünk vissza, hogy vajon honnan veszi magának a bátorságot akár egy olasz európai parlamenti elnök, akár egy dán külügyminiszter, akár egy finn külügyminiszter, akár egy norvég miniszterelnök, hogy azt gondolja, hogy ő jobban tudja azt, hogy mi jó a magyaroknak, mint a magyarok által megválasztott képviselők vagy még inkább maguk a magyarok. Mi nem gondoljuk magunkról azt, hogy nekünk kéne megmondani, hogy mi a jó a dánoknak vagy a norvégoknak vagy a finneknek, mert azt majd ők eldöntik, aztán ha tetszik nekik az, amit a mostani kormányuk csinál, akkor majd rájuk szavaznak a következő választáson, ha meg nem tetszik, akkor majd ellenük szavaznak, és nekünk semmi közünk a dologhoz, mint ahogy másoknak sincs közük ahhoz, hogy a magyar emberek hogyan döntenek, és éppen mit akarnak. És a magyar emberek érettségének és képességének a megkérdőjelezése arra nézvést, hogy a saját jövőjükről maguk hozzák meg a döntést, az elfogadhatatlan.