Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2403 felnőttképzésért is felelős minisztérium lettek, vagy váltak, vagy hogy mondjam, akkor bizonyára ismerik a digitális írástudásra vonatkozó információkat is, és tudják, hogy pont azoknál, akikről beszéltünk korábban, azoknál a hátrányos helyzetű csoportoknál, akiknek hiányos az általános műveltsége vagy az általános képzettsége, a legalacsonyabb ez a fajta digitális írástudás, és tőlük várható el a legkevésbé a tapasztalatok alapján, hogy részt vegyenek egy ilyen típusú felmérésben, együttműködésben. Magyarán szólva, az a fajta félelem megvan azért bennem, hogy a képzésben részt vevők jelentős köre ki fog esni ebből a minőségbiztosítási rendszerből, éppen azok, akik más szempontból is a legkiszolgáltatottabbak. Erre megint azt tudom mondani, hogy itt a szándékot értem, és sok szempontból támogathatónak tartom, de nyilván, ha a képző a kezébe nyomta az illetőnek a papírt, és kötelező volt kitölteni, akkor kitöltötte. Hozzáteszem, értem, hogy esetleg, nem tudok róla, de fennállhatott az esélye annak, hogy valaki befolyásolta az ilyen módon kapott válaszokat, és értem, hogy ezt is el akarja kerülni a kormány, de más oldalról az sem lesz jó, ha nagy számban kimaradnak képzésben részt vevők ebből a rendszerből. Erre kell valamilyen megoldás. Végül, én is szeretném megemlíteni azt, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzéseknek ez a fajta szabályozása rendkívül aggályos, nem tartalmaz objektív követelményeket semmilyen szempontból. Értjük, hogy majd a kormányrendeletben, de ismét azt tudom mondani, hogy a legkevésbé sincs bizalom abban, hogy ez a kormányrendelet nem bizonyos vállalkozói köröket fog preferálni akár a képzés haszonélvezőjeként a vállalatok esetében, akár pedig a képzés lebonyolítói esetében. Azt tartjuk helyesnek, ha ezek a támogatások egyértelmű szabályok szerint, normatív módon elérhetőek, erős minőségbiztosítással, akár azzal, hogy a kormány meghatározza azt, hogy mik azok a célok, amiket el akar érni, de csak átlátható, nyilvános, tisztességes rendszerben tartjuk elfogadhatónak az ilyenfajta támogatásoknak az elosztását. Összességében tehát azt gondoljuk, hogy ez a javaslat számos megfontolandó, jó elemet tartalmaz, ugyanakkor ebben a formában azért nem tudjuk támogatni, mert továbbra is úgy érezzük, hogy nem időszerű, és túlságosan arra a felfogásra épül, hogy a kormány mindent tud, sőt mindent jobban tud. Szakmai szempontból azt tartanánk helyesnek, bár félünk tőle, hogy ez nem fog megvalósulni, ha a kormány visszavonná ezt a javaslatot, vitaanyagnak tekintené, és egy későbbi időszakban, amikor többet tudunk és amikor több vita előzte meg, akkor terjesztené a parlament elé, hogy széles körű szakmai és politikai konszenzus övezhesse ezt az egyébként nagyon fontos társadalmi ügyet. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hohn Krisztina képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! HOHN KRISZTINA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném üdvözölni a kormány kezdeményezését, amely azon a felismerésen alapul, hogy a felnőttképzés alapos átalakításra szorul. Azt is örömmel látom, hogy tudomásul vették, a sikeres felnőttképzés fejlesztéséhez első körben a megfelelő kérdéseket kell feltenni, és ennek alapján minőségfelméréssel és a munkaerőpiac feltérképezésével lehet elindulni a valódi reform útján. A felmérendő kérdések között szerepel többek közt az, hogy a gazdaság milyen munkaerőpiaci előrejelzéseket tud adni rövid és hosszú távra, hogy az iskola meg tud-e felelni a gazdálkodó szervek elvárásainak, hogy mit gondolunk a pályaorientációról és a pályakövetés hazai rendszeréről, milyen jellemzői vannak a felnőttképzés és a munkaerőpiac kapcsolatának, illetve hogyan ragadhatóak meg az ökopolitikai gondolkodást is szolgáló szakképzés elemei.