Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Az ülésnap megnyitása - Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
2358 között, bár egyre szűkülő arányban, de azért nagyon sok Fidesz-szavazó vagy korábbi Fideszszavazó található. Engedjék tehát el ezt a vegytiszta neoliberális gazdaságpolitikát, ahol csak egy szerencsés kisebbségnek igyekeznek állandóan kedvezni, csak ők vehetik igénybe a teljes kedvezménytömeget, mert nem fognak lecsorogni ezek a gazdasági jótétemények és pozitív hatások minden társadalmi csoporthoz. Az a kérésem, hogy ne hagyjanak embereket az út szélén, mert egészen elképesztő módon ez történt ezen harmadik kormányzati ciklusban is. Egy járványügyi veszélyhelyzet közepén pedig látom, hogy a látványpékség működik, tehát kinn vannak a termékek, a hirado.hu elmondja, a királyi tévén azt nagyon sokan elhiszik; látom, hogy mi a cél, nem akarnak önök már új embereket megszólítani, a saját táborukat akarják tűzben tartani. Miniszterelnök úr állandó háborús megszólalásai és állandó ellenségkereső retorikája ugyanerről szól és ugyanezt célozza, de most van egy olyan helyzet, amikor ezeket az „árkokat” be kellene temetni, be lehetne temetni. Ha olyan javaslatot tesznek le, amely ezt célozza, én egészen biztosan támogatni fogom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A Fidesz képviselője, Witzmann Mihály képviselő úr kért szót. Tessék! WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Z. Kárpát Dániel képviselőtársam, mondhatnám, hogy megihletett a felszólalása, és ezért kapcsolódtam be. (Z. Kárpát Dániel: Már megérte bejönnöm.) Az igazság az, hogy nem így van, mert van egy olyan házszabály, amely azt mondja ki, hogy a vezérszónoki körnek le kell mennie, és az előre bejelentett hozzászólások, mint az öné, után jöhetnek csak azok, akik… - egyébként én már jóval korábban gombot nyomtam, de örülök, hogy erre módunk és lehetőségünk van. Egyébként annak is örülök, hogy figyelemmel kíséri a képviselő úr a Fidesz szavazóbázisát, illetőleg a Fidesz-KDNP politikai támogatottságát. Nem hiszem, hogy ebben a Jobbikkal kellene mindenféleképpen egy versenyt indítanunk, mert ha megnézi a közvélemény-kutatási adatokat vagy akár a választásokon a Jobbikra és a Fideszre leadott szavazatok számát, akkor nem biztos, hogy egy kategóriában van a két tábor népessége. Hargitai János képviselőtársam azt mondta, hogy két somogyi felszólalót hallott, és mégis különböző aspektusból világítottunk rá a törvényjavaslatra. Valóban, ennek az az oka, hogy alapvetően másként látjuk a dolgokat, de igaz volt ez, azt gondolom, a baranyai felszólalókra is úgy kormánypárti, mint ellenzéki oldalon. Azt hallhattuk itt az ellenzéki felszólalásokban, hogy már egy előre eldöntött adócsökkentés volt, 2016-ban eldöntött adócsökkentés volt a szociális hozzájárulási adó csökkentése. Ez valóban így van, elmondta államtitkár úr is, és én is utaltam rá vezérszónoki felszólalásomban, de ettől ez még egy adócsökkentés. Attól még nem vehetjük el azt az érdemet az intézkedés szempontjából, hogy ez csökkenti a terheket, csökkenti egy újabb lépcsőben ütemezetten az adót. Az egyébként, hogy a kormány megértette a jelenlegi koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetben azt, hogy előrébb kell hozni egy ilyen ütemezett adócsökkentést, és ősz helyett, az októberi dátum helyett már július elejével ez megtörténik, azt gondolom, ez az alkalmazkodóképességet mindenféleképpen jól mutatja. Az ellenzéki kritikákkal kapcsolatosan, hogy az adócsökkentés mértékét ellenzéki képviselőtársaim keveslik, nagyon sokan és többféle aspektusból rávilágítottak, hogy melyiket miért kellene még jobban csökkenteni, mit miért kellene még jobban, és hogyan lehetne még inkább emelni annak érdekében, hogy még kedvezőbb helyzetbe kerüljön a magyar gazdaság, a magyar családok, a magyar háztartások, önkormányzatok, és nagyon sok szegmensre egyébként helyesen rávilágítottak itt az ellenzéki képviselőtársaim, csak éppen azt felejtik el, hogy a kormánynak mindig van egy felelőssége. Az ellenzéki oldalon könnyű számokat mondani, minden számnál lehet eggyel