Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - Az ülésnap megnyitása - Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2354 helyzetet még jobban ellehetetleníteni, és önök még arra sem voltak hajlandóak, ahogy ezt itt már mondták más képviselőtársaim is, hogy azoknak az embereknek, azoknak a családoknak segítsenek, akiknek egyébként vonnak a fizetésükből mindenféle tartozások miatt folyamatosan igen komoly összegeket. Csak én elképesztően sok olyan emberrel találkoztam, olyan családról tudok, akinek az egyik tagja elveszítette a munkáját, a másiknak pedig vonnak a fizetéséből, mondjuk, 30 százalékot, és van két gyermekük. Ilyen családból Magyarországon rengeteg van. Ezeknek az embereknek önök nem segítenek, ellenben például ebben a törvényjavaslatban is úgy vonnak el a bankoktól 55 milliárd forintot, hogy azt kétszer adják nekik vissza. Őszintén szólva, Csárdi Antal azt mondta, hogy ő szégyelli magát, hogy ebben a parlamentben van, én azt gondolom, hogy nem neki kell szégyellnie magát, hanem önöknek, hogy egyáltalán ezt a dolgot idehozzák a parlament elé. Mert persze, mit mondhat erre az ellenzéki képviselő? Szavazzuk meg, persze, a bankok adóját. Mit lehet erre mondani a nyilvánosságban? De közben a törvényben meg az van benne, hogy ezt önök kétszer fogják visszaadni nekik, azoknak a bankoknak, akik évi 700 milliárd forintos nyereséggel dolgoznak Magyarországon; és hogy ne maradjanak ki a jóból, természetesen még a focisták is kapnak belőle, mint ahogy az itt szintén elhangzott már. Tényleg elképesztően cinikus ez a dolog! Őszintén szólva, nem is értem, hogy ezt önök hogy gondolják. Az látszódik, hogy nincsenek felkészülve erre a válsághelyzetre, valóban ugyanazt teszik, amit eddig, és semmilyen javaslatot nem fogadnak el az ellenzék részéről. Jómagam is részt vettem a Gazdasági bizottságnak egy olyan ülésén, ahova Palkovics úr nem jött el, de a helyettesei arról beszéltek, hogy ha az űrkutatást felfuttatjuk, akkor azzal Magyarország mennyire fantasztikus eredményeket fog elérni. Ezek teljesen reális dolgok. Nézzünk szembe, a magyar dolgozókat az űrkutatási eredmények fogják megmenteni attól, hogy mondjuk, ennek a hónapnak a végén majd esetleg be kell törniük valahová, ha kiflit szeretnének vásárolni a gyermeküknek, hiszen bérük nincsen! Úgyhogy én azt gondolom, önöknek vissza kéne jönniük a valóságbolygóra, ide Magyarországra, és azoknak az embereknek az érdekeiért dolgozni, akik az elmúlt tíz évben, de az elmúlt ezer évben is azért dolgoztak, hogy ez az ország így, ebben a formájában megmaradhasson, és ideje lenne, ha valódi intézkedéseket hoznának. Ha valódi intézkedésekről szeretnénk beszélni, akkor például arról kellene beszélni, hogy mondjuk, az osztalékadót mennyire visszük föl, 60 százalékra vagy 80 százalékra. Ha engem kérdeznek, akkor idén ennek legalább 98 százaléknak kellene lennie, és erről kellene hogy beszéljünk, nem pedig arról, hogy hogyan adunk a multiknak és hogyan adunk a bankoknak egészen elképesztően sok pénzt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalás következne, de erre nem jelentkezett senki, így aztán további bejelentett és nem bejelentett felszólalások jönnek. Előre bejelentett felszólalóként Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselője beszélhet most. Tessék! Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget ezen az álmos csütörtöki délelőttön. Úgy látom, kicsit fásultak képviselőtársaim. A ki sem bontakozó vitában azért vagyok kicsit szomorú, hiszen államtitkár úr is, bár pótlékot, feltételezem, nem kap érte, de azzal a viselkedésmintával ült be a jelek szerint ide közénk, hogy türelmesen végighallgatja a karcosabb vagy kevésbé karcos ellenzéki felszólalásokat, közben jegyzetel, és a végén majd reagál, akkor, amikor erre mi már nem tudunk reagálni. Ez nemcsak a parlamentarizmus, nem akarok erős szavakat használni, mint megcsúfolása, de legalábbis egy kicsit erodálása, hanem tökéletesen kizárja azt, hogy bármelyikünk ki tudjon mozdulni a saját véleménybuborékjából, a saját dimenziójából, és pont ez a problémám az egész csomaggal.