Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 5. kedd - 125. szám - Egyes törvényeknek a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó európai uniós jogi szabályozás módosításával összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig
2212 szankciók megállapítása a lényeg, hanem az a cél, hogy rendezettebb legyen e tekintetben is annak a portája, aki közfoglalkoztatotti feladatot lát el vagy közfoglalkoztatotti jogviszonyban van. Vadai Ágnes képviselő asszonynak is köszönöm a hozzászólását, ami nem nélkülözte a kritikát egyébként. Szeretném emlékeztetni arra, és visszagondoltam, hogy én 2002 és 2010 között ellenzéki képviselő voltam, és elég sok módosító indítványt adtam be először 2002 és 2006 között a Rendészeti bizottság, illetőleg 2006 és 2010 között a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagjaként, és bizony-bizony nagyon meg kell erőltetnem az emlékezőtehetségemet annak érdekében, hogy azt mondhassam, milyen javaslatomat fogadott el az akkori kormánytöbbség. (Dr. Vadai Ágnes: Simicskó úrét elfogadtuk!) Én csak magamról beszélek, de vissza fogok gondolni rá csak a teljes korrektség kedvéért. Elhangzott, hogy mi a mérce, az Agrárminisztérium a mérce, a Honvédelmi Minisztérium vagy a Belügyminisztérium a mérce, vagy mihez képest viszonyítjuk mi a hozzáállásunkat a mostani vitában. Szeretném elmondani, mi mindig arra törekedtünk, hogy egyrészt az a viszony, az a normális viszony meglegyen a minisztérium és a minisztériummal együtt dolgozó vagy a minisztérium tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottságok között, mert ezt nagyon fontosnak tartom, ami az eredményes működést elősegíti. Tehát ezt a nexust szerettük volna eddig is fenntartani, és a jövőben is erre törekszünk, ezt szeretném megerősíteni itt a tisztelt Ház előtt is, ezt nagyon fontosnak tartjuk. Még visszatérve Harangozó képviselőtársamra az Ibtv.-vel, az információbiztonságról szóló törvénnyel, tehát a 90 nappal kapcsolatban, ezt szintén elmondta a hétpárti egyeztetésen: teljeskörűen definiálja az Ibtv. azokat a fogalmakat, amelyek az információbiztonság tekintetében relevánsak, ezért az információbiztonsági törvény fogalomrendszerét irányadónak és alkalmazandónak kell tekinteni valamennyi állami információbiztonsági feladatkörben. A maximum 90 nap nem végleges, ezt megvitatták a hétpártin is. A szerencsejátéknál 365 nap van, ami szintén nem végleges. Ami pedig, Harangozó képviselő úr, a különleges jogrenddel kapcsolatos: az expozéban én erre már kitértem, illetve arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a különleges jogrend megszűnését követően általános felülvizsgálati kötelezettség van. Azt gondolom, ez egy olyan garanciális elem, ami nem vitatható e tekintetben sem. Vadai képviselő asszony közfoglalkoztatással kapcsolatos hozzászólására itt is megerősítem, hogy az Alkotmánybíróság döntése óta a javaslat pontosításra került, tehát annak a döntésnek megfelelően fogalmaztuk meg, hogy csak végleges határozattal történhet ez a szankció, ezt szeretném kiemelni itt is. Ön egy egykori diplomatát említett, hogy amiatt került módosításra a törvényjavaslat egy része. (Dr. Vadai Ágnes: Nem?) Pontosítottuk a külszolgálati törvénnyel való koherencia érdekében, ezt szeretném elmondani. (Dr. Vadai Ágnes: Úgy is jó, csak pedofilok nem… Kiberügy?) Végezetül, köszönöm szépen képviselőtársaimnak még egyszer a hozzászólásokat. Én azt szűrtem le az elhangzottakból, hogy megvan a szándék annak érdekében, hogy a biztonságot javítsuk. Az is elhangzott több hozzászólótól, Vadai Ágnes, Harangozó Tamás is említette, hogy harminc-egynéhány törvény került módosításra. Mi azért vállaltuk ezeknek a törvényeknek a módosítását, hogy ezzel is hozzájáruljunk Magyarország és a magyar emberek biztonságához. Úgyhogy arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatot támogassa. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Egyes törvényeknek a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó európai uniós jogi szabályozás