Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 5. kedd - 125. szám - Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2197 Amikor Ausztriából - ahol rendkívül szép porták vannak, lehet, hogy hátul az udvar rendetlen, de az utca felé tisztaság és felújított homlokzatok vannak - átjövünk, akkor ne az legyen az első benyomása a külföldinek, hogy ó, biztos átjöttem egy másik országba, mert itt aztán olyan telkek vannak, ahol méteres magasságban mindenféle építőanyagtól kezdve a szemét uralkodik. Úgyhogy ebben a kérdésben nagy valószínűséggel nem fogunk az ellenzéki pártok képviselőivel egyetérteni, de én ebben a kérdésben mindenképpen a szigorúság pártján állok. A másik kérdés Paks, minősített adatvédelem. Meg kell mondjam, hogy sajnos az egyeztetésen sem nagyon értettem, hogy miről van szó, és a javaslatból sem nagyon derült ki számomra. Annyit hadd kérjek államtitkár úrtól, hogy erről a kérdésről, ha máskor nem, a zárszavában egy picit cizelláltabban beszéljen, mert azt értjük, hogy a biztonsági tanúsítványt, ha nem találtak kifogást, ki kell adni, idáig ezt értem, csak azt nem értem, hogy ez most miért ebben a pillanatban aktuális, és azt nem értem, hogy akkor mi az a garancia, ami mindenképpen biztonságot jelent a polgároknak, hogy az ilyenfajta, rendkívül veszélyes üzemből eredően nem lehetnek olyan balesetek, amelyek aztán emberéleteket olthatnak ki. Az is igaz - ezt mondtam is az egyeztetésen -, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek olyan szigorú a feltételrendszere, hogy adhat ki valamilyen magyar hatóság bármilyen biztonsági tanúsítvány, ha ő ezt felülbírálja, és azt mondja, hogy ez nem elégséges, tehát azért van egy erős biztonsági elem. A jogszabálynak komoly eleme a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hatékonyabb működését szolgáló szabályok; nem lehet vele vitatkozni, nagyon fontos, hogy az ebben a szervezetben dolgozók és az eljárásrend olyan magas színvonalú legyen, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni. A bűnügyi nyilvántartási rendszer fejlesztése a technikai fejlődés által és ezáltal a jogszabályokban való leképezése indokolt, majd az élet fogja eldönteni, hogy mennyire volt sikeres. A szabálysértési törvény módosítása valóban igényelte a felvetett témákban a változtatást és a fejlesztést. A nemzetközi jogsegélyek állandó vita kérdése, és a gyakorlatban nagyon gyakran nem hatékony, tehát megértem ezt a szabályozási igényt. A létfontosságú rendszerek azonosítása és kijelölése. A koronavírus-járvány hozta magával azt, hogy a kormányzat ezt a jogszabályt, ami egyébként nem is tegnapi, hiszen ez egy 8 éves jogszabály; egyszer csak ott álltunk a koronavírus-járvány miatt az előtt, hogy azok a létfontosságú rendszerek, intézmények, amelyek szolgálhatják a felszámolását, az ellenállását és aztán a következmények elhárítását a koronavírus-járványban, előtérbe kerültek, és a kormányzat elég bátran alkalmazta is azokat a szabályokat, amelyeket bevezetett. Nem kérdés, hogy minden országban ezeket az intézményeket nyilván kell tartani, azonosítani kell és igénybe kell venni akkor, ha egy katasztrófát kell leküzdenünk. Szerintem ezek a szabályok nagyon szigorúak, nagyon korlátozók, de azt reméljük, hogy a gyakorlatban mindig méltányosak lesznek. Két kérdést fogadott el az én javaslataimból a kormányzat. Az egyik az elbocsátás lehetősége a minősítést követően. Nagyon szigorúnak találtuk többen is azt a feltételrendszert, hogy ha már az első minősítés nem annyira megfelelő, akkor el lehessen bocsátani a szolgálati viszonyban állót. Az enyhébb rendelkezések kerültek be ebbe a javaslatba, úgyhogy én már azt köszönöm, hogy egyáltalán tudtuk befolyásolni a tárca álláspontját. Végül pedig, amit megköszönök, hogy akceptálta a tárca, ez pedig az, hogy a hivatásos állomány képviselői több gazdálkodó szervezetben betöltenek vezető tisztséget vagy felügyelőbizottsági tagságot, és a szakmailag felügyelt állami cégeken kívül e tisztségviselőknek meg kell szüntetni ezt a jogviszonyát. Nagyon liberális volt a javaslat, 2025. december 31-ig szerette volna, én erre azt válaszoltam, hogy ha már ez az igény megszületett, akkor miért is kell erre öt évet várni, úgyhogy végül is egy sokkal rövidebb, de hatékonyabb időt határozott meg a tárca. Azt kell mondjam, hogy mindig felüdülés különösen egy honvédelmi tárca után a belügyi tárca javaslatait tárgyalni. Reméljük, hogy mindaz, ami a tárca célja, az a jogszabályok által megvalósul, és mindaz, ami cél volt, az a polgárok érdekeit szolgálja. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)