Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 24. hétfő - 107. szám - Horváth László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Milyen lehetőségeket lát a Kormány, miként lehet biztosítani minden gyermek számára a lakóhelyen, biztonságos és egyenrangú körülmények között biztosított tanuláshoz való jogot?” címmel - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz):
198 finanszírozásához, és az a gyanúm, hogy nem ismerik az emberek mindennapos jogos igényeit sem.” Ezt Cser-Palkovics András, a Fidesz székesfehérvári polgármestere mondta. De hadd hozzak ide még egy idézetet: „Vitatom, hogy ennek valódi gazdaságélénkítő hatása lenne. Pár vállalkozás - gyakorlatilag a legnagyobbak - persze rövid távon kismértékben jól járna, mindenki más, leginkább a város közössége, az emberek, azaz a munkavállalók viszont nagyon rosszul.” Ezt szintén ő mondta. És akkor idézhetném Papp László polgármester urat is, aki szintén az önök polgármestere. Ezt nem reagálja túl senki, ez egy nagyon veszélyes terv, úgyhogy jobb, ha lemondanak róla! A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Párbeszéd és az LMP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 113 igen szavazattal, 45 nem ellenében és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta. (15.10) Horváth László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Milyen lehetőségeket lát a Kormány, miként lehet biztosítani minden gyermek számára a lakóhelyen, biztonságos és egyenrangú körülmények között biztosított tanuláshoz való jogot?” címmel Tisztelt Ház! Horváth László képviselő úr, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott az emberi erőforrások miniszteréhez: „Milyen lehetőségeket lát a Kormány, miként lehet biztosítani minden gyermek számára a lakóhelyen, biztonságos és egyenrangú körülmények között biztosított tanuláshoz való jogot?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Rétvári Bence államtitkár úr fog önnek válaszolni. Öné a szó, parancsoljon! HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gyöngyöspatai iskola úgynevezett szegregációs perében született bírósági ítélet nagyon sokak igazságérzetét bántotta meg. Gyöngyöspatán egész biztosan sokakét, és Gyöngyöspatán sokan érzik úgy, hogy méltatlan az a politikai akció és az a provokáció, amely egy egész települést büntet, járat le és bélyegez meg. (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból, köztük Szabó Szabolcs: Bírósági ítélet…) Mert le kell szögezni azt, hogy egy tudatos, megtervezett és megszervezett akció eredménye az a helyzet, amivel most szembesülni kell Gyöngyöspatán. És azt is tudjuk, hogy aki ezt az akciót megszervezte és megtervezte, egy Soros György által támogatott szervezet, amelyik a pénz ígéretével csábította perbe az érintett cigány tanulókat és cigány családokat. Azt is látjuk, hogy ebben a perben a szegregáció csak ürügy, a cigány családok csak eszközök. Az igazi politikai cél pedig az, hogy Magyarországot meg lehessen vádolni, Magyarországot fel lehessen jelenteni újból Brüsszelben, Strasbourgban, és Magyarország ellen valamiféle büntetőeljárást lehessen újfent kicsikarni. (Tordai Bence és Szabó Timea közbeszól.) Azonban vannak olyan kérdések, amelyek a gyöngyöspatai ügy kapcsán és a hasonló ügyek kapcsán mégiscsak komoly szót és komoly beszédet érdemelnek. Az egyik ilyen ügy az iskolai erőszak ügye. Gyöngyöspatán is és máshol az országban is vannak olyan helyzetek, és jelen van úgy az erőszak egy iskolában, amikor sem tanítani, sem tanulni nem lehet. Márpedig, ha egy szülő azt látja, hogy gyermekének az a jog, hogy nyugodtan tanulhasson, és előre tudjon menni a képességeihez mérten, nincs biztosítva, és a szülő számára pedig az a jog nincs biztosítva, hogy a