Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 4. hétfő - 124. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
1967 Arra kérünk mindenkit, aki segíteni akar a bajba került honfitársainkon, aki ki akar lábalni a válságból, támogassa az emberek védelmében indított akciónkat, petíciónkat, támogassa az MSZP követeléseit. Követeljük a teljes lakosság azonnali tesztelését az idősotthonoktól kezdve az egészségügyön át a munkahelyekig! Követeljük továbbá, hogy az értünk dolgozók azonnali béremelésben részesüljenek. Egyetértünk a Magyar Orvosi Kamara által javasolt béremelések mértékével, és annak ütemezésével. Követeljük, hogy állásukat vesztett honfitársaink legalább 9 hónapig minimum nettó 100 ezer forintot kapjanak. Követeljük, hogy a 60-65 év közötti munkavállalók korengedménnyel mehessenek nyugdíjba. Követeljük, hogy azonnal emeljék duplájára a családi pótlékot, amelyet 10 éve nem emeltek, a gyest, a gyetet és az anyasági támogatás összegét. Követeljük, hogy 3 hónapig, az átlagos fogyasztás erejéig a családok ne fizessenek lakossági gáz-, áram- és távhőszámlákat, mert az energiaárak tartós és jelentős csökkenése ezt bőven megengedheti. Követeljük, hogy a nyugdíjakat januárig visszamenőleg minimum 6,5 százalékkal emeljék meg, és fizessék ki most a nyugdíj-kiegészítést. Kezdjék meg a 100 ezer forint alatti ellátások felzárkóztatását! Minden átlag alatti nyugdíjas, nyugdíjban részesülő kapjon azonnal havi 20 ezer forint egyszeri juttatást! A mikro- és közepes vállalkozások védelme érdekében követeljük, hogy az alkalmazottak elbocsátása helyett a költségvetés vállalja át a bérek és járulékaik 80 százalékát. Ez a minimum, amit megtehetünk az emberek védelmében, közös jövőnkért, Magyarországért. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Válaszadásra ismét Szijjártó miniszter úré a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretnék csatlakozni frakcióvezető úrhoz abban a tekintetben, hogy köszönettel tartozunk minden magyar embernek, akik az elmúlt hetekben, sőt most már hónapokban fegyelmezetten vették tudomásul azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek kétségtelenül egy új, nehezebb helyzetet teremtettek mindenki számára, szokatlan helyzetet mindenképpen, és köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a korlátozó intézkedések tiszteletben tartásával hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer felkészítését a világjárvány elleni védekezésre el tudtuk végezni. Még abban is egyetértünk, hogy a világjárvány után, ha egyáltalán ennek a kifejezésnek lesz egy konszenzusos tartalma bármikor is, szóval, hogy a világjárvány után semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt korábban. Ugyanakkor, tisztelt képviselő úr, azt is el kell mondanom, hogy nagyon furcsa egy szocialista frakcióvezető szájából hallani a számonkérést a nyugdíjasok ügyében. Emlékezhetünk arra, amikor önök elvették a 13. havi nyugdíjat, mi most a gazdaságvédelmi akciótervvel megtettük az első lépést a nyugdíjasoktól akkor elvett összeg visszaadására. Emlékezhetünk arra, hogy hogyan és milyen nemzetközi és belpolitikai csaták közepette tudtuk csökkenteni a rezsiköltségeket. Emlékezhetünk arra, hogy akkor kik nyomták a vészcsengőt Brüsszelben, kik követeltek hazánkkal szemben kötelezettségszegési eljárásokat, és kik támogatták őket itthonról. És furcsa a szocialistákat a családoknak járó támogatások kérdésében is számonkérni hallani, miközben a magyar családok soha nem kaptak annyi támogatást a kormányzattól, mint 2010 óta, soha annyi támogatást nem kaptak, mint amennyit a családi adókedvezmények formájában, valamint a családvédelmi akcióterv keretében biztosítunk a magyar családok számára. Tisztelt képviselő úr, szeretném önnek elmondani azt is, hogy amikor ön a magyar kis- és közepes vállalkozókért szól, akkor természetesen még egyet is érthetnénk, de amikor arról beszél, hogy ezek a vállalkozások nem kapták meg a nekik járó támogatást, akkor azt kell mondjam kellő tisztelettel - ellentétben Gyurcsány Ferenc iránymutatásával, kellő tisztelettel -, hogy önök a tényekkel és a valósággal állnak hadilábon. Még egyszer szeretném elmondani, hogy a magyar kormány úgy döntött, hogy a kieső munkaidőre vonatkozó kieső bérek esetében állami bértámogatási