Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 2. szombat - 123. szám - Himnusz - Napirend utáni felszólalások: - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
1942 gyűltek össze pravoszláv papok, hogy eldöntsék azt, hogy elismerik-e a római pápa fennhatóságát, primátusát, vagy pedig maradnak pravoszláv papként továbbra is az egyházmegyéjükben, abban a térségben, azon a felső-magyarországi részen, ahol szolgálatukat ellátták. Ez a döntés megszületett, ezért is kértem szót és lehetőséget, hogy megemlékezzek erről a történelmi időszakról, hiszen nagyon fontos; nemcsak azért, mert én magam görögkatolikus hitű és hívő vagyok, hanem azért is, mert azt hiszem, az egyháztörténeten keresztül is a görögkatolikusság és a benne élő magyarság és ruszinság is, ez a közel 300 ezer hívet számláló keleti egyház nagyon komolyan szolgálja, gazdagítja és gyarapítja a magyar kultúrát, a nyugati egyházat is. Engedjenek meg egy rövid történeti visszatekintést, hiszen a történelem az élet tanítómestere, sok mindent megtanulhatunk belőle, és hozzátartozik az emberiség történetéhez az egyháztörténet is, hiszen minden civilizáció valamifajta vallási talapzaton jött létre. A magyarság vándorlásai során elsőként a bizánci szertartású kereszténységgel ismerkedett meg, egyes előkelőségei már a X. században Bizáncban lettek keresztények. Ezt mindannyian tudjuk, nagyon fontos azonban, hogy ne felejtsük el ezen történelmi tényeket. A honfoglalást követően, nyilván a Kárpát-medencébe történő bejövetel és letelepedés után, 953ban a konstantinápolyi pátriárka térítő püspököt küldött ide, a Kárpát-medencébe Szent Hierotheosz személyében, aki megkezdte a térítőmunkáját, és bizony Szent István király időszakában több metropólia működött az akkori magyar királyság, Magyarország területén. Tudjuk persze, hogy az 1054-es nagy szkizmát, nagy egyházszakadást követően ez megcsappant Magyarországon, és a nyugati típusú, a római rítus került elfogadásra, de ettől még a bizánci rítus is helyet kapott a magyar egyháztörténetben. Tisztelt Országgyűlés! Okmányszerűen bizonyítható, hogy 1365-ben Nagy Lajos király engedélyével Korjatovics Tódor podóliai herceg szláv anyanyelvű ruszinokat hozott be Kárpátaljára, ahol már éltek korábban is szlávok és keleti keresztények. A herceg Munkácson alapította meg az ortodox Szent Miklós-kolostort a Csernek-hegyen. Az Ungvári Unió létrejöttét Homonnai Drugeth János gróf, Zemplén vármegye főispánja, későbbi országbíró támogatta, egyengette, majd fia, Homonnai György, aki Felső-Magyarország főhadvezére volt, hívta be édesanyjával közösen, Jakusics Annával közösen Parthén Péter szerzetest, a munkácsi kolostor házfőnökét, és Kosoviczki vagy Kosovics Gábor bazilita szerzetest Lengyelországból. Ők győzték meg a Felső-Magyarországon lelkészkedő pravoszláv papokat, hogy támogassák az uniót a Szentszékkel, és ez eredményes lett 1646. április végén. Teológiai szempontból természetesen megkönnyítette az uniós célok elérését a firenzei zsinat, amely 1439-ben egy komoly határozatot hozott arra nézve, hogy igenis a görög rítust el kell fogadni és támogatni kell, amennyiben a szentatyát az egész egyház fejének tekintik. Nyilván 1646-ban nagyon fontos döntések születtek, hiszen megtarthatták azokat a jogokat, amelyeket a római katolikus papok is megtarthattak, azokat a kiváltságokat megkapták a görögkatolikus lelkészek és papok is. Kárpátalja ruszin és magyar ajkú, bizánci rítusú hívei az Ungvári Unióval léptek egységre Rómával, ezért történelmi pillanatokat éltek meg akkoriban, és nyilván ezért emlékezünk erre a mai nap folyamán is. Mária Terézia alapította meg számukra a Munkácsi görögkatolikus egyházmegyét 1771-ben, és 1912. május 6-án pedig, hiszen lassan itt is tartunk majd, a Hajdúdorogi egyházmegyét is X. Piusz pápa alapította meg, ami mindenképpen történelmi időszaka volt a ruszinságnak is és a görögkatolikusságnak is. Kárpátalján nem volt ruszin nemesség, egyedül az egyházuk, a papjaik jelentették a megmenekülést és a lehetőséget az élethez, ők képviselték ezt a szegény népet, így egyetlen menedéke és reménye a felekezete, a liturgiája volt az ott élő ruszinságnak és magyarságnak, és ahhoz kötődő szokások és magatartásformák voltak. Van egy ilyen mondás, hogy minden ruszin görögkatolikus, de nem minden görögkatolikus ruszin; ez persze nem teljesen állja meg az igazságot, de azért sok mindent kifejez.
