Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 27. hétfő - 122. szám - Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszternek - „Tervezi-e a Kormány a jelenlegi beruházásösztönzési rendszert bővíteni?” címmel - CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: - ELNÖK: - CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK:
1891 CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen, miniszter úr, a válaszát, és köszönöm azt, hogy hétről hétre beszámol az eredményekről. Itt az ellenzéktől, azt hiszem, többször is hallottuk ma is, hogy ezt egyfajta termelési értekezletnek tekintik. Azt gondolom, hogy termelési értekezletről akkor lehet beszélni, amikor eredmények vannak, és igenis, eredmények vannak. Úgyhogy akkor, amikor az ellenzék ezt mondja, azt én egyfajta dicséretnek fogom fel. Az ő idejükben eredményekről nem nagyon lehetett beszélni, megszorításokról, kudarcokról. Külön szeretném megköszönni a kormánynak és a külügyi tárcának, hogy mind a védőeszközök beszerzésében, mind a gazdaság újraindításában ilyen sikeresen tudnak részt venni. További jó termelési értekezleteket kívánok! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg miniszter urat, öné a szó, miniszter úr. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt is kérdezte tőlem, hogy várhatók-e újabb nagyberuházások. Erre a válasz az, hogy igen. Tisztelt Képviselő Úr! Több olyan nagy nemzetközi vállalattal tárgyalunk újabb magyarországi tömeges munkahelyteremtő beruházásról, akik már részben itt vannak Magyarországon, részben pedig új szereplőként tűnhetnének fel. Egyáltalán nem adjuk fel azt a célunkat, hogy a jelenlegi körülmények közepette is Közép-Európa legvonzóbb befektetési körülményeit kínáljuk a nemzetközi és magyar vállalatok számára. Annak érdekében, hogy ehhez a megfelelő pénzügyi ösztönzők is rendelkezésre álljanak, elindítottunk egy újabb notifikációt az Európai Bizottságnál, amelynek keretében azt kérjük, hogy 800 ezer euró fölött is adhassunk európai uniós vizsgálat nélkül beruházásösztönzési támogatásokat a koronavírus tombolásának ideje alatt. Azt gondolom, itt van az ideje annak, hogy az Európai Bizottság végre megadja a lehetőséget a tagállamoknak arra, hogy államilag támogassanak beruházásokat most, amikor arra van szükség, hogy veszélyben lévő munkahelyeket megmentsünk, illetve újakat hozzunk létre az elveszettek helyett. Reméljük, hogy az Európai Bizottság osztani fogja ezt az álláspontunkat. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Csányi Tamás és Lukács László György, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Ez lenne a megoldás?” címmel. Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jogosította fel. Kérdezem, elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy személyesen miniszter úrtól… CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen, de megvárnánk miniszter urat, amennyiben még marad miniszter. (Derültség és taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Tájékoztatom önt, képviselő úr, hogy miniszter úrnak a második soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia.