Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 27. hétfő - 122. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1858 És a végére egy személyes történetet, ha megengednek képviselőtársaim. Miután képviselővé váltam, éveken keresztül, öt éven keresztül visszajártam egykori iskolámba, hogy társadalmi munkában ingyen érettségiztessek. Talán, ha valami érzékelteti, hogy mennyire fontosnak tartom a matúrát, és mennyire értékén kezelem, akkor ez az a dolog. Most viszont háború van, a magyar nemzet harcot vív a koronavírus-járvány ellen. A háború olykor rugalmasságot követelne meg, és erre a rugalmasságra kérjük most önöket. Ha arról volt szó, és az érdekeik úgy kívánták, akkor önök simán átírták az Alaptörvényt, de jól emlékszünk arra is, amikor egyetlenegy nap alatt kivégezték a lakás-takarékpénztárakat. Nagyon szépen kérjük, kormánypárti képviselőtársaim, ne hazardírozzanak magyar emberek százezreinek biztonságával, egészségével! Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amikor képviselő úr úgy kezdte el a felszólalását, hogy nem lehet lemondani magyarok százezreiről, magyarok millióiról, akkor először azt hittem, hogy végre a Jobbik mint egykori nemzeti párt, Szabó Timea múlt heti felszólalására fog reagálni, és el fog tőle határolódni, és azt fogja mondani, hogy Szabó Timea nem engedheti meg magának a magyar Országgyűlésben azt a hangot, amit megütött a határon túli magyarokkal szemben a múlt héten. De egy hete a Jobbik erről csak hallgat. Úgy látszik, a Jobbik lehet, hogy valaha nemzeti párt volt, de mára már inkább csak Gyurcsány Ferenc segédcsapatává vált, és bizony úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferenc háta mögött tilos egymással szemben bármit is megfogalmazni. (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.) Ezért szó nélkül tűri a Jobbik azt, hogy egyik képviselőtársunk olyan hangot üssön meg a budapesti parlamentben, amit a bukaresti parlamentben lehet esetlegesen elképzelni, de a magyar parlamentben elfogadhatatlan, hogy egy magyar parlamenti képviselő lényegében szinte (Folyamatos közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Témára! - Az érettségiről beszélj!) a magyarországi román nagykövet védelmében fejti ki a tevékenységét, és ő védi meg az ő kijelentéseit, és a Jobbiknak minderre egyetlenegy árva szava sincsen, pedig itt lett volna a lehetőség a parlamentben. Nemhiába, hiszen az önök új pártelnöke, frakcióvezetője, aki szintén itt van, Jakab Péter, ő is úgy nyilatkozott a maszkok szétosztásáról, amelyeket a Jobbik osztott, hogy nem Szerbiában meg Horvátországban, ahogy a kormány teszi, hanem magyar emberek fogják megkapni. Tehát azok a magyarok, akik Szerbiában, a Vajdaságban vagy Horvátországban élnek, úgy látszik, a Jobbiknak nem magyarok, és ez az elhangzott felszólalás sem ütötte meg a Jobbik ingerküszöbét, tisztelt képviselő úr. Arra kérem - ön említette a kórházi ágyak koronavírusos betegek számára való lehetővé tételét -, hogy a különböző álhírek híresztelésétől ön is tartózkodjon. A balliberális média óriási, vastag betűkkel szalagcímekben számolt be arról, hogy Orosházán az orosházi kórházban megvan az első, ők úgy mondták, hogy halálos áldozata annak, hogy a kórházakben kellő számú ágyat szabadítunk föl azért, hogy koronavírusos betegeket ott el lehessen látni, és ki is derült utána a kórház megnyilatkozásából, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Ott egy beteg számára felajánlották, hogy az ápolási osztályon maradhatna tovább, de végül ő nem ezt választotta, hanem hazament, tehát a saját döntése alapján ment haza, és sajnálatos módon elhunyt, hiszen nagyon súlyos betegsége volt korábban. Úgyhogy kérem szépen, hogy ilyesfajta álhíreket, amelyeket órákon belül megcáfolnak a kórházak, a kormányzat és az operatív törzs, ne terjesszen, és itt, a parlamenten belül se hivatkozzon ilyen esetekre. Ami az érettségi illeti, tisztelt képviselő úr… (Taps, derültség és közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Na, végre! - Halljuk!) Ami az érettségit illeti, tisztelt képviselő úr, a mai napon is már elhangzott, hogy számtalan olyan ország van, amely nemcsak az érettségi megtartását szervezi,