Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 24. hétfő - 107. szám - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Döntés házszabálytól való eltérésről
184 Én nagyon remélem, hogy a konzultáció végén, illetve a megszabott határidőn belül el tud jutni a magyar parlament egy olyan megoldáshoz, amely a társadalmi igazságérzetnek is megfelel, ugyanakkor azokat a fajta külföldi és strasbourgi kártérítési, kártalanítási igényeket nem éleszti újjá, amelyek korábban sújtották az országot. Nagyon tanulságos volt egyébként a múlt héten a sajtóban megjelent hír, hogy egy francia elemzésre hivatkozva kimutatták a strasbourgi bíróság és a Soros-szervezetek összefüggéseit a személyeken keresztül, akiket az utóbbi időben különböző felelős állásokba vagy akár az Európa Tanácsnál kineveztek, s az is látható, hogy ez a fajta biznisz nem fog megszűnni. Lehet, hogy ha a 4 négyzetmétert vagy a 3 négyzetmétert betartjuk, akkor majd 5 négyzetméterre emelik, mert egy ilyen, hogy úgy mondjam, rugalmas jogértelmezéssel próbálják sújtani Magyarországot. Az is látszik, hogy már a következő front is megnyitásban van, ugyanis az eljárások elhúzódása miatt is torlódnak az ügyek Strasbourgban, tehát valószínűleg hamarosan ezzel is foglalkoznia kell a Háznak. Tehát a biznisz nem áll meg. Az is látszik, hogy melyik szervezetek gerjesztik, s az is látszik, hogy az ellenzéki pártok ezekkel a szervezetekkel teljes mértékben egyetértenek. Mi azt tudjuk ígérni, hogy a konzultáció eredményének megfelelően olyan előterjesztéssel élünk a Ház felé, ami ezt a helyzetet ebben az ügyben meg fogja szüntetni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy ismertesse a további, napirenden kívüli felszólalókat. HISZÉKENY DEZSŐ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Keresztes László Lóránt, LMP; Ungár Péter, LMP; Hajdu László, DK; Sebián-Petrovszki László, DK; Rig Lajos, Jobbik; Lukács László György, Jobbik; Z. Kárpát Dániel, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Mellár Tamás, Párbeszéd; Keresztes László Lóránt, LMP; Bősz Anett, DK; Gurmai Zita, MSZP; Balczó Zoltán, Jobbik; Soltész Miklós, KDNP; Halász János, Fidesz. A holnapi napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Keresztes László Lóránt, LMP; Ungár Péter, LMP; Lukács László György, Jobbik; Z. Kárpát Dániel, Jobbik. ELNÖK: Tisztelt Ház! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Döntés házszabálytól való eltérésről Most házszabálytól való eltérésre tett javaslatról határozunk. Az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló H/9282. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi napon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. A házszabálytól eltérésre tett javaslatot H/9282/2. számon a honlapon is megismerhetik.